KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
   2009/december
DARWIN RÉMÁLMAI
• Beregi Tamás: Majomkönny és spóratánc Darwin rémálmai
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: A svájci óra érdekel Beszélgetés Makk Károllyal
DARWIN RÉMÁLMAI
• Varró Attila: A műfajok eredete Kulturális evolúció
VIKING VÉR
• Kolozsi László: Hideg vér Skandináv bűnfilmek
• Sepsi László: Viking brigantyk Max Manus
• Gorácz Anikó: Izland noir Beszélgetés Baltasar Kormákurral
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: A közelképek koszorús költője Balázs Béla
• N. N.: Balázs Béla (1884 - 1949)
• Gelencsér Gábor: A kíséréstől a kísérletezésig A Balázs Béla Stúdió ötven éve
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Alkonyi őrjárat Velence
DARWIN RÉMÁLMAI
• Győrffy Iván: Lebecsült rokonok Darwin a moziban
FORMAN
• Zalán Vince: Sem hazugság, sem utópia Miloš Forman cseh tetralógiája – 4. rész
• Szíjártó Imre: Oda is vissza Cseh/szlovák emigránsok
KRITIKA
• Schreiber András: Szerelemrulett Orosz Dénes: Poligamy
• Tüske Zsuzsanna: Csendes terror Szobafogság
• Baski Sándor: Szabad a gazda Az irányítás határai
• Gyenge Zsolt: Madarat tolláról Jacques Audiard: A próféta
KÖNYV
• Novotny Katalin: Alapiskola Mozgóképelemzés
MOZI
• Vajda Judit: A tejesember
• Pápai Zsolt: Az informátor!
• Baski Sándor: Törvénytisztelő polgár
• Schreiber András: O’Horten
• Roboz Gábor: Tiszta napfény
• Varró Attila: Fame
• Teszár Dávid: Astro Boy
• Géczi Zoltán: Paranormal Activity
• Sepsi László: Zombieland
• Csillag Márton: Szuperbojz
DVD
• Pápai Zsolt: A legbátrabb város
• Gelencsér Gábor: Janisch Attila filmjei
• Sepsi László: Pirx kalandjai

             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Jacques Audiard: A próféta

Madarat tolláról

Gyenge Zsolt

Jacques Audiard cannes-i nagydíjas börtöndrámájának hőse veszedelmes viszonyok közt próbálja túlélni büntetését.

Félénk arab srác áll a börtönudvar szélén, zsebredugott keze, behúzott válla jelzi: neki senkivel semmi dolga. Nincs benne indulat, csak a szemei fürkészőbbek a szokásosnál. Pedig az udvaron tapintani lehet a feszültséget, egy ilyen intézményben ez azon kevés nyilvános helyek egyike, ahol az identitást és a hierarchiát látványosan ki lehet fejezni. A rendező számára olyan ez a hely, mint a tanárnak a tábla: Audiard rendszeres időközönként – ahogy a pedagógus újra és újra a tábla felé fordul – ide rajzolja fel az egész történetet mozgató, folyamatosan változó viszonyrendszer éppen aktuális állapotát.

Az ő világaiban ugyanis a szokásosnál is nagyobb súlya van a kapcsolatoknak. Jacques Audiard hőseinek sorsa – a nagy modern filmek tépelődőivel ellentétben – nem önmagukba van írva. Figurái – akár ezt, akár az előző nagy port kavart filmjét, a Halálos szívdobbanást vizsgáljuk – nem önmaguktól azok, amik, hanem viszonyaik, mondhatni kapcsolati hálójuk határozza meg őket. Nem belülről fakadó motivációk, tudatos döntések irányítják tetteiket, inkább aszerint alakulnak történeteik, hogy kikkel kerülnek kapcsolatba. Sodródnak ők is, mint az előbb említett, helyüket nem találó modernek, de a kiindulópont, a hozzáállás teljesen más: a francia rendező állandóan lesben álló alakjai nem egzisztenciális kérdésektől űzötten bolyonganak, hanem kiemelkedő kommunikációs képességeiknek köszönhetően másoknál korábban vesznek észre véletlenül adódó lehetőségeket, amelyekre aztán ráhagyatkoznak.

Bármennyire ellentmondásként is hangozzék e szóösszetétel (Franciaországban nem az), Audiard-t általában „igényes tömegfilmek” szerzőjeként tartják számon. Mivel kitűnően ismeri a műfaji filmek hatásmechanizmusait, bármikor képes azokat a legmagasabb fokon reprodukálni. A próféta ugyanis első pillantásra nem más, mint egy különösen okosan megírt börtöndráma, a szubjektív élmények megragadására koncentráló fényképezéssel és rendkívül hiteles alakításokkal. Malik (Tahar Rahim) egy tisztázatlanul maradó bűntény miatt hat évre börtönbe kerül, ám ott az első pillanatban kiszúrja a korzikai maffia feje, mivel éppen egy arab bentlakót kellene kinyírni. A némi habozás után és egy kis lelkiismeret-furdalás árán sikeresen elvégzett feladat valójában egy újabb kapcsolatrendszer kialakításának esélyét kínálja fel Maliknak. Az udvarra rajzolt „ábrában” azonnal láthatóvá is válik az új szituáció, azonban az erőviszonyok és a szemben álló csoportok megismerése Malik számára nem az otthonra („családra”) lelést, hanem újabb kapcsolatok lehetőségeit jelenti. A rengeteg kiszámíthatatlan fordulat során a fiatal srác véletlenszerűen botlik bele az újabb barátokba, üzlettársakba és ellenfelekbe, és közöttük lavírozgatva próbál a felszínen maradni. A véletlenszerűség egyébként már a ravasz címadásban is tetten érhető: a főhősre aggatott „próféta” jelző nem egy a tulajdonságaiból levezetett beszélő név, hanem az egyik rosszfiú öntudatlan beszólása, amikor meglepődik azon, hogy hősünk egy fura déja vu élmény révén előre tudja, hogy állatok fognak az útra szaladni.

A próféta időnként húsba vágóan hiteles, feszültséggel teli, de az átlagosnál hosszabb, széttördeltebb dramaturgiájú mozi. Audiard ugyanis megpróbálta ábrázolni ezt a sodródó életérzést, amelynek szabálytalan, pillanatokra leülő, majd hirtelen lendületbe jövő ritmusa mindig váratlan fordulatokat eredményez. A rendező műfaji tudatosságát jelzi, hogy a zsánernek megfelelően a történetben van jellemfejlődés is, azonban ezt is valami különös esetlegesség lengi be. Az életet biliárdasztalként elképzelő Malik gátlástalanul pattan egyik golyótól a másikig, és mivel a vele történteket nem a maga döntéseiből eredőnek gondolja, ezért furcsa módon teljesen hiányzik belőle az etikai érzék. Eltávolodva (felülemelkedve?) mindentől, nem tud és nem is akar erkölcsi kérdést csinálni az életében adódó döntési szituációkból. Amint azt a gyönyörű, egyszerre megnyugtató és elbizonytalanító befejezés tökéletesen mutatja, Malik tettei és viselkedése következményeire nem gondolva végletesen a jelenbe, éppen működő viszonyaiba és az azokból fakadó értékrendbe lapítva él, anélkül, hogy megkérdőjelezésük egy pillanatra is felmerülne benne. Ezek egy következő impulzus hatására amúgy is azonnal lecserélhetővé válnak. Vajon ez lenne a posztmodern utáni, 21. századi egzisztencializmus? Ha Sartre ezt megélte volna…


A PRÓFÉTA (Un prophete) – francia, 2009. Rendezte: Jacques Audiard. Írta: Jacques Audiard, Thomas Bidegain és Abdel Raouf Dafri. Kép: Stéphane Fontaine. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők:Tahar Rahim (Malik El Djebena), Niels Arestrup (César Luciani), Adel Bencherif (Ryad), Gilles Cohen (Prof), Antoine Basler (Pilicci). Gyártó: France 2 Cinéma / UGC / France 2 / Canal+. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 154 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/12 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9999