KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

        
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
   1999/június
KRÓNIKA
• N. N.: A 46. Országos Film És Video Fesztivál díjai
• N. N.: Meghalt Oliver Reed
• N. N.: Közlemény
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története

• Mihancsik Zsófia: A pusztulás ködképei Beszélgetés háborúról, médiáról
• Schubert Gusztáv: Egy tiszta háború NATO-show
• Hirsch Tibor: Rambo a Balkánon Hollywood háborúi
DOKUMENTUMFILM
• Tar Sándor: Egy más világ boldogsága Pipacsok
• Dér András: Meghalt a doksi, éljen a doksi! Dokumentum-válság
AMERIKAI FÜGGETLENEK
• Bikácsy Gergely: Hideg barokk, hontalan pompázat Kubrick labirintusa
• Varró Attila: Pedofilm Stúdiók és függetlenek
• Nádori Péter: Billy hatalmas mákja Buffalo ’66
• Csejdy András: Budoár rock Velvet Goldmine
FESZTIVÁL
• Erhardt Miklós: Túlélő főzet Közép-európai filmavantgárd
• Antal István: Fekete leves Osztrák kísérleti filmek
• Déri Zsolt: Ahol a rendezők a sztárok Rotterdam
KRITIKA
• Somogyi Marcell: Elvonó Cukorkékség
• Bérczes László: Nem pont úgy Gadjo dilo
LÁTTUK MÉG
• Ardai Zoltán: A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső
• Bori Erzsébet: Agyament Harry
• Kis Anna: Marvin szobája
• Vidovszky György: Carla új élete
• Turcsányi Sándor: A csaj nem jár egyedül
• Pápai Zsolt: Mint a hurrikán
• Korcsog Balázs: Kísértethajó
• Tamás Amaryllis: Pleasantville
• Zsidai Péter: Üzenet a palackban
• Harmat György: Telitalálat a szívbe
KÖNYV
• Vasák Benedek Balázs: A tápászkodó oroszlán Szergej Mihajlovics Eizenstein: Válogatott tanulmányok
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Sivatag

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

K. u. K. szökevények

Hegyi Gyula

 

Nem tagadom, sajátos e film Monarchia-képe. Volt ugyebár egy császári és királyi birodalom, a bornírt ostobaság utolérhetetlen mélypontja. Voltak mindenféle lakói, az osztrákok gonoszok és szadisták, a magyarok afféle átmeneti lények a kedves fickók és az osztrákok szervilis kiszolgálói között. És voltak a szlávok, józan és egészséges lelkek, akik alkalomadtán még magyar bajtársaiknak is segítettek a közös hadseregből való szökésben. Aztán végre megbukott az átkozott kétfejű sas uralma, csodálatos eufóriát váltva ki egykori leigázottjaiból. Mi, akik tudjuk, milyen káprázatosan boldog évtizedek köszöntöttek Közép- és Kelet-Európa népeire a Monarchia bukásával, némiképp tűnődve nézzük ezt a tomboló örömet: ha már vesszük magunknak a fáradságot, s végignézzük a K. u. K. szökevények című, lengyel–magyar együttműködéssel készült filmet.

A sátoraljaújhelyi kaszárnyában játszódó mese azt a fajta archaikusan ostoba laktanyahumort igyekszik épkézláb történetté gyúrni, amely a mai néző számára legfeljebb már csak közvetve ismert. A Sörgyári capriccióban feltűnő, kiszolgált baka nagyjelenete zseniálisan villantja fel ezt az ős-primitívséget; Janusz Majewski azonban annyira földhözragadtan komolyan veszi, hogy kizárólag ezen a rendezői konzervativizmuson lehet nevetni. A színészek, köztük néhány jobb sorsra érdemes magyar közreműködő, elviselhetetlenül modorosak, a díszletek pedig hol nevetségesek, hol elszomorítóak. Az még hagyján, hogy az óbudai főtér mai fagylaltozója nyilvános sátoraljaújhelyi vécéként szolgál, habár a korabeli magyar városok főterén a városatyák nem feltétlenül illemhelyet állítottak az abszolút középpontba.

A kassai vasútállomásként mutogatott szerény kis vidéki indóház azonban már elkeserített: a valódi kassai pályaudvar egészen másmilyen, s ha a rendező nem is értesült róla, magyar munkatársai igazán elmondhatták volna neki, hogy ama „átkozott időkben” sem volt egy kis porfészek aprócska állomása. Aztán meg 1918-ban már nem Ferenc József, hanem IV. Károly volt a császár és király, így feltehetően a hivatalos helyiségekben már az utóbbi arcképe lógott a falon – dehát amúgy is dőreség lenne elhinni, hogy e filmnek bármi köze lenne a valóságos, történelmi Monarchiához.

Megfoghatatlan számomra, hogy a film magyar közreműködői miért nem voltak képesek meggyőzni lengyel partnereiket arról, hogy a két ország közös történelmében és külön-külön is gazdag nemzeti irodalmában akad e bárgyú mesikénél alkalmasabb történet is megfilmesítésre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4988