KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2002/november
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Rózsa János: Kardos István (1942–2002)

• Tillmann József A.: Áriák alkonya Üvöltéstől operáig
• Korcsog Balázs: Opera + film = operafilm? Képzene
• N. N.: Híres operafilmek
• Térey János: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Harcos Bálint: A 78-as Szent Johannája [librettó]
• Kazovszkij El: Csábopera Kultuszmozi: Fassbinder Querelle-je
TELEVÍZÓ
• Vajda Judit: Ketrecbe zárt valóságok A Nagy Testvér és a többiek
• Vágvölgyi B. András: Big Bra Magyar valóságshow
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Hanyatt a jövőnek Velence
• N. N.: Az 59. velencei filmfesztivál díjai
• Muhi Klára: Filmet kell csinálnod! Velencei rövidfilmek

• Bakács Tibor Settenkedő: Tizenegyféleképp 11'09''01 – Szeptember 11.
• Gelencsér Gábor: Ars multiplex Mike Figgis–portré
• Kriston László: Digitális szabadság Beszélgetés Mike Figgis-szel
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Az ördög éve Karlovy Vary

• Szíjártó Imre: Visszafogott himnusz a hazához Szlovén filmek
KÖNYV
• Gelencsér Gábor: A bot másik vége Marx József: Szabó István
KRITIKA
• Bikácsy Gergely: Pirandello-arzenál Jacques Rivette: Ki tudja…
• Muhi Klára: Múlt, félhomályban Erdély Dániel: Előre!
DVD
• Pápai Zsolt: Szélesvászon és egydimenzió Cecil B. DeMille: Tízparancsolat
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Véres vasárnap
• Bori Erzsébet: Szex és Lucia
• Pápai Zsolt: Jelek
• Ardai Zoltán: Gengszterek
• Vaskó Péter: Tudatlan tündérek
• Köves Gábor: A kárhozat útja
• Mátyás Péter: Milliókért a pokolba
• Herpai Gergely: 2020: A tűz birodalma
• Varró Attila: Aki bújt, aki nem
• Kovács Marcell: Mérges pókok

             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Jurassic Park

Hollywoodi fosszília

Bakács Tibor Settenkedő

Steven Spielberg filmbróker[1] és magasugróbajnok[2] állatkerti kirándulásra hívja imbecillis, ámbátor ártatlan lelkű csodálóit.

Tekintettel rosszul sikerült közép-európai gyermekkorunkra,[3] remegő szájszéllel ülünk mi is, magyar „mozisták” a gyöngyvászon előtt. Hisz digitális képrögzítést ígér Mike tata meseládája, rögtön, reklámilag, az első képkockák előtt.

Az állatkert szponzorai (Kathlen Kennedy, Gerald M. Molen) nem sajnálták a pénzt a nagyvadbemutatóra. Kétszázhatvan-millió dollárnál is többet pumpáltak egy-egy jól fejlett, nyakát körbeforgató, lépegető, nyusziszemű, sárkányfogú ősállatba, amely ugyebár tudatalattink jogcím nélküli, rosszhiszemű lakója.

Megérte nekik, mert az első héten 50 millió dollárt kaszált a mohó karvalytőke, e vizuális gőgicsélés valószínűleg újabb csúcsot dönt a filmtörténetben.

Hollywoodot még mindig a story tartja elasztikus pólyában. Most is következetes áltudományossággal sül ropogósra az új mítoszhamburger. Costa Rica képeslapfényű őserdejében harmadik országbeli (de szakmailag kiváló!) genetikusok és paleontológusok hajolnak kémcsöveik fölé: vajon sikerül-e a borostyánba zárt szúnyogból kivonni egy jurakorabeli dinoszaurusz cseppnyi vérét?! Ha igen, a többi a hátborzongató arcú génsebészek dolga. Génbicskájukkal ripsz-ropsz összevágnak egy koleszterinnel dúsított DNS-láncot, amiből már egy hátrányos helyzetű gyermek is képes a szaporításra. A szőrös, pocakos, szivarral ékesített, nagyra nőtt gézengúz maga John Haward, a világ éppen soros milliárdosa. Tulajdonképpen a bankszámlájáról is szólhatna Spielberg következő filmje, ismerve az amerikai technobalzac szellemi beállítottságát.

A rosszindulatú feltételezések alól két édi, cuki ami gyermek menti fel, akik meglepő módon a film főhősei. Nagyra nőtt alteregójuk egy stramm, bátor, kedves, szerelmes paleontológuspár. Ők négyen, kéz a kézben különösen elhivatottak egy üzemi baleset elszenvedésére. A Jura (sic.) Park, ahol csak úgy bozsongnak a dino-, bronto-, s a csirkének mutációjából származó egyéb szauruszok, csak első látásra tökéletes. Számítógépközpont irányítja a sínen futó autókat, a biztonsági rendszert, az etetést. Már-már csodálattal adóznánk az ember nagysága előtt, de a helyszínre érkező, rockerimidzsű tudós, szemmel látható szürkeállomány-túltengésben szenvedve, felemelt ujjal figyelmeztet: az evolúciót nem lehet büntetlenül megerőszakolni. (E progresszív zöld gondolat hallatán málnacukorka-papírjainkat a padló helyett sürgősen a zsebünkbe szórjuk, s felelősségteljes arccal figyeljük, lészen-e katasztrófa az evolúció megerőszakolása által?) S mikor az ezerarcú szörny, a számítógépes rendszer, korunk első számú mumusa aljas indokból meghibásodik, nyugodtan dőlünk hátra. Hát ez az... tudtuk előre... most már mindegy... jöjjön, aminek jönnie kell. S jön is, földet rengető, hétmérföldes lépésekkel a baromtekintetű monstrum. Lombot, kecskét, biztonsági embert ropogtat kalciumhiányos fogai között. Nincs menekvés, illetve, ha nem menekül az ember, megmenekülhet – tudjuk meg kétszer is, mert csak (?) a mozgást érzékelik e randák. Így hőseink, ha elég bátrak, állnak mozdulatlanul a vártán.

Ezekből áll össze Spielberg boys and girls-bébiétele, amit kiskanállal bele is lapátol óhhh-t formázó szánkba.

Vagyis. Ha esztéta lennék, tömegkultúrából kenyeret kanyarító spekuláns, azt mondanám: bizony, bizony, Spielberg felismerte a megarendszernek struktúráinak hibapotenciálját, amely fejlettségi fokával egyenes arányban hordozza a baleset előfordulási lehetőségének szorzóját, ergo: minden rendszer csak addig működőképes, míg mint rendszer működni nem kezd. A pragmatikai sík viszont az egyszeri, váratlan történések törvényszerűségével beállítja a rendszerben a balesetet. A baleset így a természetes állapot rekonstrukciója.

De nem mondom. Nincs kedvem részt venni az arany nyakláncos, gyűrűs, szőrös mellű esztéták legendagyártásában. Mert ez a film úgy rossz, ahogy van. Nekem a film nem a pirotechnikusok, maszkmesterek, díszletesek referenciamunkái által élvezetes. A mozi elferdülése emulziós disneylandé, egy új, kozmikus, nemzetek fölötti kisdedóvó létrejöttének rémét vetítik elénk.

Ugyanakkor ajánlatos 12 év alatt, fantáziadúsítás és gyermekmegőrzés végett, gyermekeinket elvinni a Jurassic Parkba. Élvezni fogják. A mese tudatvesztő hatása rájuk érvényes. Spielberg ennek vizuális pederasztája; elismerem, a mestere. De pelenkám száradó rostjai közül anakronisztikusan tiltakozom.

A mese számomra abban leli meg jogosultságát, hogy alapstruktúráiban azokról a létbeni alapkérdésekről szól, amelyekre később, felnőtt fejjel semmiképp nem találjuk meg a választ sem a tudományban, sem a filozófiában. Spielberg meséinek fikciós szintje egy hitelkártyája által frusztrált felnőtt ember lapos unalma, amelyben sem a csoda, sem a rend szépsége nem omlik össze egyetlen ágról szakadt királyfi csókjától.

Más. A sajtóvetítés előtt találkoztam egy szobrász barátommal, aki lelkendezve mesélte, megrendelést kapott egy amerikai filmgyártól. Hatalmas őslényeknek a vázát kell elkészítenie. Vagyis a Jó Isten sem ment meg minket a Jurassic Park 2-től, már csak azért sem, mert mindent elkövettek az alkotók, hogy nyitva hagyják a film szerkezetét. Aki véletlenül nem látná a nyitódarabot, nem késett le semmiről, a Jurassic 5-ben újra láthatja most már megszeretett barátait.

 

[1] filmbróker: Filmjeinek esztétikai értékét a tőzsde aznapi dollárárfolyamán lehet legpontosabban meghatározni.

[2] magasugró bajnok: A maga által felállított költségvetési világcsúcsot szinte minden évben megdönti.

[3] gyermekkorunk: szocialista nevelés, úttörők 12 pontja, csapatzászló-felvonás.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/10 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1097