Film / Regény

Sam Taylor-Johnson: A szürke ötven árnyalata

Gyógyíthatatlanul romantikus

Vajda Judit

E.L. James bestsellerének film változata ott emlékeztet pornóra, ahol a legkevésbé számítunk rá.

Az utóbbi időben több hollywoodi produkció is tett rá kísérletet, hogy zsánerfilmbe fogalmazott üzenetével szimbolikusan szóljon a férfi-nő kapcsolat társadalmilag is fontos vetületeiről. Míg David Fincher Holtodiglanja akár a házasság intézményének szóló kíméletlen kritikaként is felfogható, addig a Vadregény musical a gyermekvállalás nehézségeire reflektál. Ebbe a sorba A szürke ötven árnyalata is bekéredzkedhetne, hiszen a BDSM-ben utazó domináns alfahímbe beleszerető ártatlan lány sztorijában mindenképpen ott a potenciál.

Anastasia Steele és Christian Grey viszonya ugyanis csak színleg épül szado-mazo aktusokra – valójában egy hagyományos férfi-nő kapcsolatot modellez, némileg eltúlozva (és a szex terepére tolva) az egymásnak feszülő akaratok csatáját. Grey szexuális jellegű követelőzése tulajdonképpen egy szerelmes férfi ragaszkodásának, uralkodási és birtoklási vágyának feleltethető meg, miközben – mint minden kapcsolatban – itt is kompromisszumok mentén alakul a két ember közötti viszony. „Miért akarsz megváltoztatni?” – teszi fel a kérdést szerelmének a lány, de a románc (és egymás) hatására valójában mindketten megváltoznak. A boldog beteljesülést pedig a házassági szerződés paródiájaként is felfogható, a biztonságos BDSM-együttlétet garantáló, pontokba szedett, részletes feltételeket tartalmazó szerződés jelenthetné.

Az adaptáció alkotói azonban ehelyett a naiv női vágyálmok kiaknázására és arra a bizsergető izgalomra koncentráltak, miszerint egy domináns hím megszelídítése minden bizonnyal olyan kamaszlány-fantázia, mint egy meleg férfi elcsábítása (azért tegyük hozzá: a könyveredeti is megrekedt ezen a szinten). A szürke ötven árnyalata tele van arra utaló jelekkel, hogy a (pszeudo)pornográfia mögött valójában egy romantikus lányregény lapul. A filmverzióban is meghagyták azokat a hangsúlyos részeket (az elaléló nő ölbe emelése, megmentése egy száguldó biciklitől vagy épp egy spiccesen nyomuló udvarlótól), melyek azt támasztják alá, hogy Grey igazából egy gáncs nélküli lovag, kis szépséghibával, a csetlő-botló főhősnő pedig a megmentésre váró szűz (Anastasia bénázásaiból akár külön burleszket is össze lehetne vágni).

Pedig a filmben itt-ott felvillan a törekvés a szimbólumokban való fogalmazásra, de az olyan motívumok, mint a zárba kerülő kulcs a behatolás metaforájaként, a kötözős szexet előrejelző jó alapos becsatolás a biztonsági övvel a helikopteren vagy a különböző légi járművekkel utazás (helikopter, vitorlázórepülés) az érzelmektől a fellegekben járás analógiájaként, sajnos nem futnak ki sehova, egytől egyig felesleges díszítőelemként funkcionálnak csupán.

Marad tehát a valóra váló kamaszfantázia, ám A szürke ötven árnyalata sem romantikus filmként, sem szoftpornóként nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az eredeti cselekményt meglehetősen hűségesen lekövető adaptáció kötelességszerűen végigszalad a könyv eseményein, de olyan kapkodva, stílus- és atmoszféramentesen, olyan ügyetlenül megírt párbeszédekkel és hihetetlenül keresett mondatokkal, hogy mindez kísértetiesen emlékeztet a pornófilmek azon bevett szokására, hogy egy-egy akció között azért alibiből lezavarnak néhány töltelékjelenetet is. Amikor azonban az aktusokra kerül a sor, az alkotók mindig visszatáncolnak: igaz ugyan, hogy hollywoodi fősodorbeli alkotáshoz képest meglepően sok fedetlen bőrfelületet kapunk, de ez csak a mézesmadzag, mivel a kulcsfontosságú pillanatokban túlesztétizáltan lelassítják a képsort (például az első korbácsolásnál) vagy eltávolodik a kamera, és csak távolabbi plánokban láthatjuk a kivillanó szeméremszőrzetet. Így coitus interruptusra számíthatnak azok, akik a regényben olvasható grafikusabb leírásokra és szaftos részletekre lennének kíváncsiak, hiszen a filmben végeredményben egyedül a szex ábrázolása nem emlékeztet igazi pornóra.

Sam Taylor-Johnson pornófilmes vázra felhúzott romantikus mozija tehát ennek is, annak is életképtelen – a legszerencsésebbnek talán még mindig akkor érezhetjük magunkat, ha úgy fogjuk fel az egészet, mintha egy újabb Alkonyat-részt néznénk, csak vonzó vámpírfiú helyett egy jóképű bántalmazóval a középpontban.

A SZÜRKE ÖTVEN ÁRNYALATA (The Fifty Shades of Grey) – amerikai, 2015. Rendezte: Sam Taylor-Johnson. Írta: E. L. James regényéből Kelly Marcel, Patrick Marber és Mark Bomback. Kép: Seamus McGarvey. Zene: Danny Elfman. Szereplők: Dakota Johnson (Anastasia), Jamie Dornan (Christian), Jennifer Ehle (Carla), Eloise Mumford (Kate), Max Martini (Jason). Gyártó: Focus Features. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Szinkronizált. 125 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/03 49-50. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12105

Cikk értékelése:

szavazat: 90 átlag: 6.11