DVDA toloncPápai Zsolt
Magyar,
1914. Rendezte: Kertész Mihály. Szereplők: Jászai Mari, Berky Lili, Várkonyi
Mihály, Nagy Gyula. Forgalmazó: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és
Filmintézet. 64 perc.
A
magyar némafilmmel foglalkozó kutatók örök gondja, hogy a produktivitását
tekintve a tízes években még a világ élvonalában álló honi filmipar termése
jobbára hozzáférhetetlen. A teljes némafilmállomány (mintegy 600 tétel) 90%-a
semmisült meg, alig van tehát film, amit tanulmányozni lehetne, és ugyan az
elmúlt évtizedekben rendre kerültek elő lappangó művek, az idő múlásával egyre
kisebb az esély újabbak feltűnésére, hiszen a nitrokópia élettartama alig száz
év. Éppen ezért ment szenzációszámba, hogy tíz éve a New York-i Magyar Ház
pincéjében különleges dobozokra leltek, melyek Kertész Mihály korai munkája, az
1914-ben forgatott A tolonc elvásott tekercseit
rejtették. A megsemmisülés határán álló kópiát a nemzetközi együttműködés
mentette meg, és a film megszületésének századik évfordulóján bemutathatták a
restaurált változatot. A tolonc nem
csak azért kuriózum, mert a harmincas években – Michael Curtizként – világhírűvé
vált rendezőzseni legkorábbi, Magyarországon forgatott, fennmaradt játékfilmje
(a másik 1917-es Az utolsó hajnal),
hanem azért is, mert az egyetlen mozgókép, amely alapján fogalmat alkothatunk a
honi színjátszás nagyasszonyának, Jászai Marinak a játékáról.
A
korabeli magyar filmipar egyik centrumában, Janovics Jenő kolozsvári
stúdiójában, Tóth Ede népszínművéből készült
A tolonc mintaszerű melodráma. Mintha azoknak az elveknek a gyűjteménye
lenne, amiket Griffith a színpadi melodrámából örökített át a korai moziba és
kivált A tolonc után (!) készült
filmjeiben – mint Virág a romok között
vagy az Út a boldogság felé – érvényesített.
Ilyen melodrámai összetevő például az áldozati hős erényének és erkölcsének
témája vagy a pátosz mint struktúraképző elem, továbbá a Linda Williams által
az „ártatlanság terének” nevezett vidéki miliő a nyitányban, amelyből kiszakad a
hősnő, hogy a romlott város kihívásokkal teli világában landoljon.
Angyal
Liszkát (Berky Lili) traumatikus események és információk sora ragadja ki a
számára védelmet jelentő vidéki közegből. Az őt felnevelő férfi a halálos ágyán
megvallja neki, hogy valójában nem az apja, hanem a nagybátyja, ráadásul a lány
azt is megtudja, hogy az édesanyja (Jászai Mari) nem halt meg, mint korábban
hitte, hanem börtönben sínylődik, mivel megölte betegesen féltékeny férjét
(Liszka igazi apját). A városban aztán a lány rá fenekedő és érte epekedő
polgárral éppúgy találkozik, mint tolvaj gazemberrel, árulással éppúgy, mint
hamis váddal, mire hazatoloncolják a falujába, ahol néminemű hányattatás –
illetve pár kurta-furcsa fordulat – után révbe ér, új családja lesz és a szerelem
is rátalál.
A sztori
meglepő vargabetűkben gazdag, és a bűncselekménnyel ártatlanul vádolt hős miatt
egy kevés thrillpotenciállal is bír, de a szerkezet nem tökéletes, sok ugyanis
benne a dramaturgiailag előkészítetlen jelenet, amiket így csupán a puszta
véletlenek fognak egybe. Ezzel összefüggésben zavaróan teátrális a szcenika,
ami annyit tesz, hogy jóllehet Kertész a jellegzetesen „magyar” tájak
alkalmazását előíró janovicsi intencióknak megfelelően számos reprezentáns
erdélyi helyszínt használ, azaz a figurák kiterjedt térben mozognak
(Kolozsvártól Torockóig, az Aranyos völgyétől a tordai hasadékig), mégis a
színpadi szereplőkhöz hasonlatosan játsszák be ezt a teret. Mintha csak egy
színpadon lennének: keveredjenek bár messzire egymástól, ha a dramaturgia
önkénye úgy akarja, bármikor, bárhol összetalálkozhatnak. (Jó példa erre,
amikor a zárlatban a kórházból elszökött és a hegyek lábánál – talán a torockói
Székelykőnél? – kóborló Liszka összefut a semmiből feltűnő szerelmével, a
snájdig Miklóssal.)
A miliőteremtés
mellett a film erénye a figurák jellemzése (nagyszerű például a jelenet, mely
bevezeti a két fontos mellékszereplőt, a Liszkát később körbelihegő, kispályás
kékszakállt, Kontra Fridolint és nejét: előbbi hintaszékben olvas, utóbbi a varrógép
mellett nyomja a pedált), izgalmas színfolt továbbá Kertész humora (elsősorban
a Fridolint mutató jelenetekben). Máskor vizuális képességeit is bizonyítja a
rendező, a filmnyelvet ötletesen használja: itt-ott svenkekkel él, néhol
mesteri mélységi kompozíciókkal dolgozik (lásd például Fridolin mulatozásának
képsorait).
Összességében
A tolonc jóval több szimpla
mozgóképtörténeti érdekességnél, egy pazar rendezői karrier méltó prológusa,
valamint egy sokat ígérő – igaz, néhány évnyi diadalmenet után recesszióba
forduló – filmtörténeti korszak dokumentuma.
Extrák:
Kiváló, egyórás dokumentumfilm Janovics Jenőről és a kolozsvári filmgyártás
hőskoráról, Zágoni Bálint rendezésében. Továbbá Kertész egytekercsese, a kommün
alatt – és szellemében – készült Jön az
öcsém.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 5 átlag: 7.6 |
 |
|
