Magyar Műhely

Beszélgetés Schwechtje Mihállyal

Aki bújt, aki nem

Szivák Bernadett

„Mi csak csináltunk egy filmet a legjobb belátásunk szerint.” Schwechtje Mihály kisjátékfilmje a gyerekkereskedelemről.

Ismét moziforgalmazásban látható egy, a Magyar Média Mecenatúra Program támogatásával készült kisfilm. A gyermekkereskedelemről szóló, a Friss Hús rövidfilmfesztiválon debütált Aki bújt, aki nem már számos méltató kritikát kapott. A rendezővel, Schwechtje Mihállyal a forgatásról és a jövőbeli terveiről beszélgettünk.

*

Talán amiatt is, mert annyira nehéz elfogadni, hogy a gyermekkereskedelem is a világunk része, mintha nem lenne igazán benne az emberek fejében, hogy ez egy hazánkban is létező jelenség.

Ezért is készült el a film. Persze egy kisfilm kevesekhez jut el, de mégis az volt a célunk, hogy behozzuk ezt a jelenséget a köztudatba, hogy a téma benne legyen a közbeszédben. Egyszer olvastam egy cikket ebben a témában, akkor nagyon megrázott és fölháborított, és nyilván egy filmrendező a saját médiumán keresztül kezd el beszélni egy témáról.

A mozikban is látható volt hetekig a film A fa alatt című izlandi fekete komédia előtt. Ritkán látunk kisfilmeket a mozikban az előzetesek mellett, hogyan sikerült ezt elérnetek?

Ősszel mutatják be a nagyjátékfilmemet – Remélem, legközelebb sikerül meghalnod:-) címmel –, és a forgalmazónak felvetettem (Vertigo Média – a szerk.), hogy a vetítések előtt akár le lehetne adni a kisfilmet. Nagyon tetszett nekik az Aki bújt, aki nem, de azt mondták, hogy a két filmem más-más közönséget céloz meg, és keressünk inkább máshol helyet neki. Ennek jobban is örültem, mert így olyan közönséghez is eljut a film, amelyik alapvetően egy teljesen más, egy külföldi díjnyertes filmre érkezik. Ráadásul vidéken is több helyen adták, ennek különösen örülök.

Az látszik a filmben, hogy a gyerekek elég felszabadultak és természetesen viselkednek, ennek eléréséhez gondolom a forgatáson is kellett spontaneitás. Mennyit változott az elkészült film a forgatókönyvhöz képest?

Az volt a rendezői alapfelvetésem, hogy nem akarom betanítani nekik a jeleneteket, hiszen ők nem színészek. Inkább megpróbáltam megteremteni a helyzeteket, ami nyilván nem azt jelenti, hogy belevittem őket egy emberrablásba, hanem például amikor gumicukrot esznek a kocsiban, akkor szerettem volna úgy hangulatba hozni őket, hogy játékossággal és felszabadultsággal legyen tele a jelenet. Ezt nem tudtam volna úgy elérni, hogy azt mondom: Tessék, most legyetek jókedvűek! Rendre nem is sikerültek azok a felvételek, amiket így próbáltunk meg felvenni. Fontos volt, hogy a gyerekek a saját nyelvükön szólaljanak meg, olyan kifejezéseket használjanak, amik nincsenek előre megírva, amiket én nem használok, nekik viszont természetesen jönnek a szájukra. Azt reméltem, így hitelesebb lesz az egész.

Hogy ment a casting?

Hosszan, sok helyről kutattuk fel a szereplőket. Igyekeztem olyan gyerekeket találni, akik életvitelben vagy társadalmi státuszban nagyon közel vannak a filmben megjelenő fiatalokhoz. Persze volt olyan, akit casting-ügynökség közvetített, de szerepeltek intézetis gyerekek is, és néhányan egy olyan iskolából jöttek, amely szociálisan rászoruló gyerekeknek ad művészeti oktatást, amihez a drámaképzés is hozzátartozik. De volt olyan is, akit másik filmben láttam. Egy kiemelt színészünk volt, Miklós Marcell, mindenki mást úgy kellett összeszedni.

Mi jelentette a legnagyobb nehézséget a forgatás alatt? Gondolom nem volt egyszerű a gyerekeket úgy természetes helyzetbe hozni, hogy közben az eredmény az elképzeléseidnek megfelelő legyen.

Az volt a legkevésbé nehéz, az alapvető tudnivalókat még a forgatás előtt elmagyaráztuk nekik. A legnehezebb a helyszín kezelése volt. A mi történetünk arról szól, hogy annyi gyerek van a faluban, ahányan a kocsiba beférnek, plusz egy. Viszont Bagon ezen a telepen 250 gyerek lakott, akik fél négykor megérkeztek az iskolából, és utána nem lehetett forgatni. Erre nem voltunk felkészülve, pedig előtte többször bejártuk a helyszínt. Nagyon lerövidültek így a forgatási napok. A film 90 százaléka az utcán játszódik vagy a kocsiban, és akkor nem sétálhat be a háttérbe egy gyerek. Ők viszont boldogok voltak a forgatás miatt, örültek, hogy valami történik, szóval teljes jószándékkal, de akadályozták a munkát. Eredetileg három napot forgattunk volna, ezt még két nappal ki kellett egészíteni. A telepen kívül is kerestünk helyszíneket, ugyanazon a településen belül, ott tudtunk úgy forgatni, hogy nem zavartak a helyi gyerekek. És akkor volt olyan vis major, hogy elkezdett zuhogni az eső. A film egy félóra története, nem lehet olyan, hogy néhány snittben esik.

Meglepő, de nagyon nehéz volt megtalálni a megfelelő autót is. Rengeteg típust megnéztünk, de olyat kerestünk, amiben az operatőr és a kamera is bőven elfér a szereplők mellett. Voltak autók, amik státuszban jobban passzoltak volna az elképzelésekhez, de szűkösek voltak. Azt akartuk, hogy a kocsin belül is szabadon mozogjon a kamera, változatos pozíciókat tudjunk találni.

A gyerekek kérdezgettek titeket, hogy miről fog szólni a film?

Semmiképp nem szerettük volna, hogy becsapva érezzék magukat, ezért mindenkinek a korának megfelelően elmondtuk a történetet. De egy nyolcéves kevesebbet ért meg ebből. Amikor azt mondtuk, hogy a végén elvisznek titeket, aggódtak is ezen az egészen. A premieren is odajött az egyik nyolcéves kislány, és megkérdezte, hogy mégis mi lesz velük. Nyilván nem mondhatom, és nem is értené meg, ha azt mondanám, hogy koldus, rabszolga vagy prostituált lesz belőlük. De szerencsére ott volt velük a szülő vagy a gyámügyes, és ők segítettek a válaszadásban.

Nagyon jó kritikákat kapott a film. Gondoltátok volna, hogy ilyen jól fogadják majd?

A rövid válaszom az, hogy nem. Mi csak csináltunk egy filmet a legjobb belátásunk szerint. Mindig nagyon nehéz kiszámítani, hogy mi az, amire aztán ilyen jó kritika érkezik. Nagyon örülök neki, talán az első olyan filmem, aminek ennyire egységesen pozitív volt a fogadtatása, és ez nyilván jólesik, de ezt előre nem lehetett sejteni.

Mi a véleményed a mecenatúraprogramról?

A Mecenatúra támogatásból készült a film, e nélkül létre sem jöhetett volna. Megpróbáltuk a pályázatot, és sikerült, ilyen értelemben pozitív a tapasztalatom, nyilván nekem mint filmrendezőnek ennyi a kapcsolatom a programmal. Viszont inkább az egész magyar filmet érintő kérdés, hogy az itt forgatott külföldi filmek miatt annyira elszaladtak az árak, hogy ezekből a támogatási összegekből lassan alig finanszírozható egy stáb. Most készítünk egy dokumentumfilmet a Mecenatúra támogatásával, Védelem alatt címmel, és napi szinten érezzük a bőrünkön, hogy nem lehet munkatársakat találni, mert nem lehet őket megfizetni. Előbb-utóbb valamilyen kompenzációra lesz szükség, de ez nem csak a mecenatúraprogramot érinti, hanem a teljes magyar filmgyártást.

Ősszel mutatják be az első nagyjátékfilmedet. Ettől kezdve már csak mozifilmet szeretnél készíteni?

Nem tudom, nem ennyire könnyen tervezhető egy filmrendező élete ma Magyarországon, több tervük van, mint amennyi lehetőségük. 2011-ben vettem át a diplomámat, és akkorra már több kisfilmet csináltam. Akkoriban alakult át a filmes struktúra itthon, és az első nagyjátékfilm-tervemet beadtam a Filmalaphoz, elutasították, ami nagy törés volt számomra, és nagyon erősen rá voltam feszülve, hogy márpedig meg kell csinálni a nagyfilmet. Aztán rájöttem, hogy ez butaság, hiszen a kisfilm ugyanúgy egy megnyilvánulási forma. Az írók is írnak a regények mellett novellákat is. Nagyon érdekes tanulás a nagyjátékfilm-készítés, teljesen máshogyan kell hosszú elbeszélést mesélni. Most, hogy megcsináltam az elsőt, sokat tanultam róla, főleg a történetmesélés tempójáról. De az Aki bújt, aki nem-et a nagyjátékfilm után forgattam, mert meg akartam mutatni ezt a történetet. Szerintem nem csak a tanulófilmekre való a kisjátékfilm egy rendező életében.

Mik a jövőbeli terveid?

Van egy új játékfilmtervem, amelynek a forgatókönyvét három hónapig fogom írni Berlinben egy ösztöndíj jóvoltából, közben pedig pályázunk a Filmalaphoz, majd meglátjuk, hogy milyen sikerrel. Most a már említett mecenatúrás dokumentumfilmet rendezem, amely az emberkereskedőktől védett házakba megmenekített emberek sorsát mutatja be.

Az alkotóról dióhéjban

Schwechtje Mihály filmrendező 2011-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Számos kisfilm mellett rendezett dokumentumfilmet, színházi darabokat, és az HBO Terápia-sorozatának harmadik évadának epizódjait is. Szeptemberben mutatják be első mozifilmjét Remélem, legközelebb sikerül meghalnod:-) címmel. Jelenleg Védelem alatt című dokumentumfilmjét forgatja, amely szintén a mecenatúraprogram támogatásával készül.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 31-34. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13756

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -