KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
   1997/június
KRÓNIKA
• Csantavéri Júlia: Ferreri halott

• Csejdy András: Egyedül nem egy Lost Highway – Útvesztőben
• Horváth Antal Balázs: Végtelen rosszullét David Lynch-portré
• Báron György: Az örökös háború korában Brigantik – VII. fejezet
• Schubert Gusztáv: Szépen égnek? Délszláv harcművészet
• Bakács Tibor Settenkedő: Utolérni Joszelianit Portrévázlat
• Kemény István: Hogy állunk a Gonosszal? Német filmek
• Landesz Tamás: A valódi humor fekete Beszélgetés George Táborival
LENGYEL FILM
• Pályi András: Másról, másnak, máshonnan Lengyel filmtavasz
• Bori Erzsébet: Nagyok a kispályán Dokumentumfilm: Kieslowski és a többiek
• Kovács István: Mozgóképrombolás Beszélgetés Jerzy Wójcikkal
MAGYAR MŰHELY
• Kövesdy Gábor: Krumplibogár és telehold Független Film- és Videófesztivál
• Bihari Ágnes: Távol Afrikától Beszélgetés El Eini Sonjával
• Muhi Klára: Nosztalgiaműhely, kevés illúzióval Beszélgetés Surányi Andrással és Vészi Jánossal
• Sós B. Péter: Pénzszerzők vagy szerzőtársak? Magyar producerek

• Bikácsy Gergely: Don Bábu és Szenyorita Ordas Egy regény Buñuelig
• Kovács Ilona: Casanova papagája A titokzatos tárgy
• Tillmann József A.: A kartéziánus bazilika Mozi-hatalom
• Almási Miklós: Égi háborúk Szatellit-Monopoly
KRITIKA
• Nádori Péter: Idegen Lucifer Gyilkos kedv
• Schubert Gusztáv: Mennyei békétlenség Az Út
LÁTTUK MÉG
• Bori Erzsébet: Mennyei teremtmények
• Simó György: Államérdek
• Hegyi Gyula: Két túsz között
• Tóth András György: Halálos tézis
• Hirsch Tibor: Sorvadj el!
• Ardai Zoltán: A nagy dobás
• Nevelős Zoltán: Balhé Bronxban
• Hungler Tímea: Esthajnalcsillag
• Tamás Amaryllis: Zűrangyalok
• Békés Pál: Egy igaz amerikai
• Takács Ferenc: Változások kora

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Mennyei teremtmények

Bori Erzsébet

 

Napjaink direktora arról ismerszik meg, hogy csak deréktól lefele látszik. Kötéstől fölfele eltűnik a bűnügyi nyilvántartóban, a törvényszéki irattárban, az országos levéltárban vagy a városi sajtóarchívumban, és pörget és túr és kotor, mert az nem lehet, hogy ne találjon az ember egy jó ütős sztorit a nagy tehetsége mellé, ami eleve adott őbenne.

Aki keres, az talál. Darabolós gyilkos, az olyan alpári; pszichopata, megvolt már ezerszer; gyerekirtó kémiatanár, épp most dolgozik rajta a konkurencia. Anyagyilkosság elég lesz, kedvesem? S ha a nyomozati anyag, a periratok mellé még autentikus napló is akad, az már tényleg ördögi szerencse. Ismertek az események, a szereplők, adott a miliő, az alkotóknak nincs más dolguk, mint képekkel illusztrálni a végkifejlethez vezető utat.

Ám Peter Jackson rendező nagyobbra tört. A főcím előtt látható képsorok a horrorisztikus fősodor mellett még két témát helyeznek kilátásba, úgymint Új-Zéland az ötvenes évek elején, valamint élet a keresztény leányiskolában. Végül egyik ígéret sem teljesül, Új-Zélandból nem mutatnak semmit, az iskolából csak pár közhelyet, a kötelező anyagyilkosság pedig súlyos teherként nehezedik a rendező vállára. Csinált inkább egy negyedik filmet egy szerelmetes kamaszbarátságról, két rettenetes gyerekről, akik az értetlen, rosszul szerető felnőttek világából saját veszedelmes édenükbe menekülnek.

Ami a legbosszantóbb: a Mennyei teremtmények egész jó film volna, ha beérné ennyivel. Peter Jackson jobban jár, ha a végén visszarettenti hősnőit, hagyva békén a tényvalót, és életben a szegény anyát. Mert sem az ismert serdülőkori betegségek – túlérzékenység, érzelmi labilitás, túlhajtott fantázia –, sem az anya viselkedése, sem az alkotók igyekezete – torzító lencsék, extrém kameraállások, időnként csúnyán néző szereplők – nem képesek kellőképp motiválni a lányok borzalmas tettét. Ha csak az nem, hogy az egyik hősnő kamaszbálványai – Mario Lanza és az ötvenes évek más sztárjai – között feltűnik egy igazi kakukktojás, Orson Welles. Ami azért több mint gyanús.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/06 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1531