KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
   2003/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Takács Ferenc: Karel Reisz (1926–2002)

• Báron György: Elfilmesítés Kaurismäki-univerzum
• N. N.: Aki Kaurismäki nagyjátékfilmjei
• Bikácsy Gergely: Itt a Földön… A múltnélküli ember
• Karátson Gábor: Égen, fák közt, fű alatt Mikrokozmosz; Vándormadarak
• Győrffy Iván: Saját képére Természet a televízióban
• Kriston László: Világmegváltók kíméljenek Beszélgetés Godfrey Reggióval
• Bakács Tibor Settenkedő: Fehér-fekete, igen-nem 8 mérföld
• Forrai Krisztián: Fehérszemét eltakarító Rapperek háborúja
• Szőnyei Tamás: Gördülő képek A Rolling Stones moziba megy
• N. N.: Rolling Stones-filmek
• N. N.: Mick Jagger színészi alakításai
KULTUSZMOZI
• Vágvölgyi B. András: L. A.-től N. O.-ig, és vissza Kultuszmozi: Szelíd motorosok
• Muhi Klára: Háromszázezer dolláros ötlet

• Ágfalvi Attila: Filmszínháztól multiplexig Pesti mozik az ezredfordulón
• Sipos Júlia: Nem is olyan régi idők Mozi-relikviák
MAGYAR MŰHELY
• Palotai János: A film végül állókép marad Beszélgetés filmes festőkkel

• Bodolai László: Sirkecitől az Ararátig Új török filmek
KÖNYV
• Nánay Bence: Opus magnum helyett A film szerint a világ
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: Razglednicák a hátországból Arccal a földnek
• Palotai János: A bűnös vadász Az ifjúság megnyugtat
• Ágfalvi Attila: Csoportterápia Papsajt
• Schubert Gusztáv: Tripla nulla Halj meg máskor!
DVD
• Pápai Zsolt: Hamupipőke flörtje a melodrámával Sabrina
LÁTTUK MÉG
• Köves Gábor: A Tökös, a Török, az őr meg a Nő
• Mátyás Péter: A szállító
• Harmat György: Egy fecske csinált nyarat
• Vaskó Péter: Bella Martha
• Kömlődi Ferenc: Kocka
• Kis Anna: Szétcsúszva
• Hungler Tímea: Mindenütt nő
• Csillag Márton: Ali G Indahouse
• Herpai Gergely: A kincses bolygó
• Pápai Zsolt: Harry Potter és a Titkok Kamrája

             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Beszélgetés Godfrey Reggióval

Világmegváltók kíméljenek

Kriston László

Tizennégy évig élt szerzetesként, mielőtt visszatért a társadalomba. A nyolcvanas években Qatsi-filmjeivel grandiózus vízióba ültette át az ökológiai gondolkodást. Mégsem vallja magát zöldnek.

 

– Az első két epizód nagyszabású panoráma képsorai még valódi helyszíneken készültek. A trilógia záró filmje, a Naqoyqatsi azonban már nem a fizikai világról, hanem a virtuális valóságról szóló filmköltemény.

– A Koyaanisqatsi Kizökkent világ (1982) a gazdag északi társadalmakkal, a városiasodás, a technológia és a természet kapcsolatával foglalkozott, a Powaqqatsi (1987) a szegény déli országokról szólt. A harmadik film a globalizált pillanatot tárja fel, amelyben élünk, egy teljesen új valóságot. A maga módján mindhárom film a legújabb technikát használta. Ma már nem lehet analóg filmet készíteni, a kamerákat chipek vezérlik, a filmelőhívást és a vágást számítógépek végzik, nem pedig individuumok. A Naqoyqatsi esetében maga a film, a kép újfajta kultúrája a téma. Itt már valóban maguk a képek a helyszínek.

– Hogyan ismerkedett meg az ökológiai gondolkodással? A Római Klub jelentései a hatvanas évek végén először hívták fel a nyilvánosság és a döntéshozók figyelmét a környezetvédelem és a fenntartható fejlődés problémáira.

– Természetesen ismertem ezeket, de nem állt szándékomban ökológiai filmet készíteni. A nézők tartották annak. Magam nem lelkesedem a környezetvédelemért. Talán provokatívnak hangzik: amikor az ember meg akarja váltani a világot, éppen a világ összeomlását fogja elősegíteni. Nem hiszem, hogy megmenthetjük magát a világot. A világ kapcsolatok láncolata. Apró porszemek vagyunk; arra kényszerülünk, hogy rohanó, azonnali, közvetlen életet éljünk, egy teljesen más logikájú, rendszerbe szerveződő, közvetítésen alapuló életmód helyett (lefordíthatatlan szójáték az immediate és mediate szavak között). Attól még nem változik meg semmi, hogy világbékéért kiáltunk és környezetvédő tüntetésekre járunk. Márpedig ezt tesszük.

– Tehát nem tartja magát „zöldnek”?

– Nem. Nem vagyok környezetvédő. Semmit sem akarok megmenteni. Hiszek benne, hogy az ember csak akkor menthet meg valamit, ha alternatívát nyújt, valami mást tesz, mást mond. Ez sokkal nehezebb. Hogyan változtathatjuk meg a technológia világát, ha benne és vele élünk? Azáltal, hogy kiaknázzuk a tagadás pozitív értékét.

– De Ön is számítógép vezérelte repülőgéppel érkezett ide, telefont, faxot használ…

– Nem állítom be magam a filmjeim gondolatiságának példaképeként. Ilyen értelemben nem vagyok puritán ember. Ugyanabban a cipőben járok, mint a többiek. A marxista koncepcióra utalva, mely szerint a környezeti feltételek, a társadalom, az egyén társadalmi viselkedése határozza meg a tudatát, vagy éppen fordítva, Joseph Brodsky Less than One című könyvében azt a választ adta, hogy Marx tétele bizonyos értelemben igaz. Egészen addig, amíg egy ember tudatossá nem válik. A tudatosság kilépés ebből a világból. A lépés a saját kreativitásunk felé. Az élet összetett. Már nem az a kérdés, a technológiával vagy anélkül éljünk-e. Megpróbálok ebben a világban működni és azokat az eszközöket használni, amelyeket megkérdőjelezek. Ez persze ellentmondás, de ez a helyzet.

– Filmjét balsejtelem tölti be a nyugati világ veszélyes, technokrata megszállottsága miatt.

– A filmkészítő tisztában van vele, hogy csak a negatív birtokában kaphat pozitív kópiát. Számomra az a pozitív dolog, hogy negatív lehetek. Kérdéseket fogalmazok meg, amire csak a közönség adhatja meg a választ. Azt hiszem, minden embernek magának kell megtalálnia a saját útját. Nem hiszek az egyetemes válaszokban. Még ha a francia forradalom alapeszméit általánosítják, az is fasiszta erővé válik. Minden, ami egyetemességre tör, számomra fasizmus, mert figyelmen kívül hagyja azt az alapvető tényt, hogy mindannyian mások vagyunk.

– Úgy véli tehát, hogy egyetemes elvárások, szabályok nélkül is lehet együtt élni ezen a bolygón?

– Csakis közösségi szabályokkal. Mindannyiunkban létezik a lelkiismeret. Mindannyiunkban ott van a lehetőség, hogy tudatosak legyünk. A lelkiismeret nagyon sajátos érzék. Csak a saját árnyékodra tudsz ügyelni, csak a saját tudatodra tudsz figyelni. Nem veheted kölcsön mások tudatosságát, azzal végképp nem, ha csatlakozol egy szervezethez. Kizárólag azt próbálom hangsúlyozni: az örökös kísérlet arra, hogy valami egyetemes dolog részévé váljunk, számomra csak az emberi közösségek kialakulásának kedvezőtlen mellékhatása.

– A ma embere a technológiával egyértelműen káros világot teremt?

– Az ember a természet része. A természet élő, organikus. De az ember elkezdett olyan dolgokat teremteni, amik egyáltalán nem illeszkednek ebbe a biológiai rendbe, mert élettelenek. Egy új természetet hoztunk létre, ami nem kapcsolódik az eredetünkhöz. Ez az egész a gyarmatosításra hasonlító, egy-világ elképzelés nem más, mint techno-fasizmus. Nem valóságos. Művi. Szörnyűséges egységes teremt. A filozófus és biológus Pierre de Chardin Az emberi jelenségben még úgy vélte, hogy a világ a széthúzás helyett összetartás felé közeledik, a keresztényivé válás felé, amiben a technológia kritikus szerepet fog játszani. Buzgón hitt ebben, mint keresztény gondolkodó. Ha az egységesülés vágya visszafogja az emberek gondolkodását, az veszedelmes, még akkor is, ha eredetileg jó szándék vezérelte. Mert nem lehet mindenkinek ugyanaz a gondolata; mindenki máshol, máshogyan él. Ma viszont már nem élünk máshol. Nem élünk sehol sem. A kép a helyszín. Zöld bolygó? Csak a képe számít. Fémek és műanyagok társaságában, elektromágneses energiával körülvéve élünk, gépek altatódalára alszunk el. Nem vagyunk már többé azon a zöld bolygón; elidegenítettük magunkat tőle.

– Sokak szerint a tudomány, pontosabban a felfedezés, mint a tudat terméke elméletileg semleges. Az alkalmazása alakíthatja át negatív vagy pozitív módon a világot.

– Azt hiszem, egy svájci filozófus mondta, hogy a XX. század metafizikája a tudomány. Ez nagyon jól összefoglalja számomra a helyzetet. A tudomány a technikát szolgálja. Nagyvállalatok és kormánybeli bizottságok fizetik. A természettudomány és a technológia átvette a filozófia helyét, az emberiség meghatározó tudományága lett. Ennek köszönhető a génmanipuláció és az összes, az életet állítólag jobbá tevő felfedezés, továbbá az, hogy a boldogság ma technológiai elégedettséget jelent. A boldogságot a szerint mérik, hány dolgot birtoklunk. S az új ima a „többért” szól.

– Az emberek az adott korszellemen belül, hiedelemvilágukkal többnyire az itteni, fizikai élet meghosszabbításaként képzelték el a túlvilágot.

– Igen, csakhogy a középkor embere angyalokat látott mindenhol. Mi viszont űrhajósokat. A nagy különbség az, hogy az élet és a tér meghosszabbításához már nem csak Istennel rendelkezünk, hanem gépekkel. Úgy érzem, erős átalakulási folyamaton megyünk keresztül. Ez valami baljóslatú esemény árnyékát veti előre, talán fordulópontét, talán katasztrófáét. Nem vagyok elég bölcs, hogy megmondjam, melyikét. Mindenesetre állíthatom: nagy veszélyt hordoz magában, hogy a virtuális térben mi váltunk önmagunk környezetévé; olyan környezetté, amelyet nem kérdőjelezünk meg.

– Filmjéből mégis valamiféle emelkedett szakralitás sugárzik. Annak a sugallata, hogy e mögött a változatos fizikai univerzum mögött létezhet valamilyen metafizikus forrás…

– Többször megkérdezték tőlem, miért lett olyan „szép” a Kizökkent világ, ha egyszer annyira negatív témáról szól. Hiszem, hogy a szépség magában foglal valamiféle igazságot. Minek készítsek el valamit csúnyán, ha szépen is tudom. A szépség az, amin később eltűnődhet az ember. Az eredetén. A Naqoyqatsiban is éltem ezzel a módszerrel, de a szépség itt meggyötört szépség. Megkínzott, roncsolt, manipulált képeket látunk, amelyből kiveszett a természetesség.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/01 18-19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2034