KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/március
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Gene Kelly (1912-1996)

• Hirsch Tibor: Mélységiszony Underground
• Kovács András Bálint: Crazy történelem Underground
• Bori Erzsébet: Lekésett randevú Jugoszláv fekete filmek
KÍNA
• Bikácsy Gergely: Az illatozó lelkek tavának filmjei Kína a Temze fölött
• Szőke András: A kínai idő Napló
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A cyberkirály (hold)udvara William Gibson
• Nyírő András: Game over Mortal Kombat
FORGATÓKÖNYV
• Forgách András: Hosszú alkony Forgatókönyv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Szünetjel
• Lőrincz Éva: A pelenkázás művészete
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Széljegyzetek egy képeskönyvhöz Laci, Bonnie és Clyde
KRITIKA
• Csejdy András: Vamos a la playa! Titkom virága
• Turcsányi Sándor: Szintén zenész Desperado
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Parker és az ördögi kör
• Déri Zsolt: Casino
• Bori Erzsébet: Nővérem, nővérem
• Báron György: A skarlát betű
• Ardai Zoltán: Sabrina
• Vidovszky György: Jumanji
• Harmat György: Wong Foo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A skarlát betű

Báron György

Minden eladó, most éppen Nathaniel Hawthorne remekműve, A skarlát betű kelt el ár alatt a Brecht által hazugságpiacnak elkeresztelt Hollywoodban. Pontosabban csak az, ami használható belőle: a sztori. Van benne titkolt szerelem, lélek, melyet titkos méreg foga rág, ilyesmik. Valamit ki lehet hozni belőle. Alaposan át kell pofozni, persze. Igyekvő fickó ez a Hawthorne, de látszik, hogy soha nem járt rendes forgatókönyvírói iskolába. A regényben rengeteget beszélnek, és folyvást nyavalyognak. Ezeket szépen kivesszük, beleírunk egy-két véres gyilkosságot, némi erotikát, indiántámadást, a végére pedig az elbaltázott halál helyett szívderítő hepiendet, hogy minden jóra forduljon.

Mondjuk Hester Prynne-től előbb el akarják venni a gyermekét, majd halálra ítélik. A bitófa alatt szerelme, a lelkész szép beszédet mond és feláldozza magát a nőért. Most az ő nyakára kerül kötél, már remeg a sámli alatta, rúgná ki a hóhér, lélegzet visszafojtva, ez Griffithnél is bevált, a last minute solution, filmiskolában tanítják, az utolsó másodpercben érkezzék hát a felmentő sereg, indiánok, lesz jókora csetepaté, mindenki meghal, hőseink megmenekülnek, el egy szebb jövő felé, vége főcím, zene, csilingel a kassza, na ez is megvolna.

Be kell venni a buliba Roland Joffe-t, ő jó az ilyen kosztümös izékben, a főszerepre sztárt, legyen Demi Moore, ő mindig hozza a figurát, ha jó a szabója (most nem jó), mellé elég lesz egy kisebb név, Gary Oldman, úgy sincs semmi dolga azon kívül, hogy epekedjék, a lelki konfliktust hagyja meg a regényt lapozgató csitriknek, az ördögi férjnek igazi jó színész kéne, Robert Duvall, mondjuk, el is játszik egy figurát, nem zavartatva magát az őt körülvevő ürességtől, de az igazi főszereplő bizonyos Douglas Day Stewart, aki ezt a tébolyt megírta, a filmográfia szerint „Nathaniel Hawthorne regénye alapján”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/03 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=221