KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/március
KRÓNIKA
• Takács Ferenc: Gene Kelly (1912-1996)

• Hirsch Tibor: Mélységiszony Underground
• Kovács András Bálint: Crazy történelem Underground
• Bori Erzsébet: Lekésett randevú Jugoszláv fekete filmek
KÍNA
• Bikácsy Gergely: Az illatozó lelkek tavának filmjei Kína a Temze fölött
• Szőke András: A kínai idő Napló
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: A cyberkirály (hold)udvara William Gibson
• Nyírő András: Game over Mortal Kombat
FORGATÓKÖNYV
• Forgách András: Hosszú alkony Forgatókönyv
TELEVÍZÓ
• Spiró György: Szünetjel
• Lőrincz Éva: A pelenkázás művészete
KÖNYV
• Dániel Ferenc: Széljegyzetek egy képeskönyvhöz Laci, Bonnie és Clyde
KRITIKA
• Csejdy András: Vamos a la playa! Titkom virága
• Turcsányi Sándor: Szintén zenész Desperado
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Mrs. Parker és az ördögi kör
• Déri Zsolt: Casino
• Bori Erzsébet: Nővérem, nővérem
• Báron György: A skarlát betű
• Ardai Zoltán: Sabrina
• Vidovszky György: Jumanji
• Harmat György: Wong Foo

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Casino

Déri Zsolt

Martin Scorsese az utóbbi évek egyik legszimpatikusabb vesztese: A rettegés foka című, posztmodern fricskákkal tűzdelt hiper-turbóthriller-remake-jét A bárányok hallgatnak, Az ártatlanság kora című csodálatos érzelmi túlcsordulását pedig a Zongoralecke borította árnyékba. E két alulértékelt remekműve után a vadonatúj Casino bizony vaskos melléfogás, de biztosak lehetünk benne, hogy érdemein felüli méltatásban részesül majd.

Scorsese tulajdonképpen a Nagymenőket forgatta újra, Brooklyn helyett ezúttal Las Vegasban, az unásig ismerős Robert De Niro – Joe Pesci duóval, megfűszereve ahöngő bika féltékenységi mániájával és a Taxisofőrből rémlő strici-kurva románccal. Visszaköszön a Nagymenők sztorivezetése (most is igaz történet az alap, melyből Nicholas Pileggi faragott sikerkönyvet), zenei aláfestése (a hatvanas-hetvenes évek klasszikusai, élen a Rolling Stonesszal) és néhány vizuális megoldása – bár e téren a mester görcsösen próbál újítani: a hosszú kamera-lavírozás mellett többször funkciótlan töréseket és csusszanásokat iktat be, néhány kulcsjelenetben a kép hangsúlyozni kívánt szeletére reflektorokat irányít, mintha cirkuszban volna, továbbá gyakran alkalmazza a David Lynch világát idéző kísérteties „aura-világítást”, de még a westernekre és a Tarantino-féle Kutyaszorítóban főcímjelenetére is van képe kikacsintani. Ha már itt tartunk, meg kell jegyezni: erőszakjeleneteiben Scorsese megmarad a régi iskolánál, ahhoz nagyon ért.

A Casinónak a két főhős, a kaszinó-igazgató Ace és a véreskezű Nicky a párhuzamos narrátora, akik mellett úgy kétharmadtája megszólal egy harmadik is, mindössze egyetlen jelenet erejéig – zavaró és ügyetlen megoldás. A női figurák kezelésében mindig is feszengő Scorsese ezúttal pedig még azt sem nagyon képes elhitetni a nézőkkel, hogy az elnyűtt Sharon Stone alakította hősnőért bárki bármire is képes lenne. (Talán engem kivéve – a szerk. megjegyzése.) Stone nagy meghökkenésre megnyerte a Golden Globe-díjat a legjobb drámai színésznő kategóriában, bár ezt méltó önkritikával ő maga is „csodának” minősítette.

Cifra, manierista alkotás ez a Casino. Csillog-villog, ahogy kell, minden precízen autentikus, a díszlettervező munkáját egy ex-gengszter segítette, hogy mást ne mondjunk. Akárcsak a Nagymenők esetében, Scorsese ezúttal sem tudta megállni, hogy ne háromórás eposzban gondolkodjon. „Óriási freskónak kell lennie – írta forgatási naplójába. – Nincs értelme, hogy egy 90 perces filmet csináljak egyetlen Las Vegas-i történet egyetlen aspektusáról. Tér és idő összefüggésébe kell kerülnie, magáról Amerikáról kell szólnia. Különben miért forgatnék még egy maffiafilmet?”

Tényleg, miért?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/03 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=223