KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/november
KRÓNIKA
• Varga Balázs: Magyar József (1928–1998)
• (X) : Öndivatbemutató
• (X) : A Balázs Béla Stúdió története
MAGYAR MŰHELY
• Tar Sándor: Senki gyermekei Videoton-sztorik
• N. N.: Munkásdokumentumok (1989–98)

• Zachar Balázs: A vesztesek arca Beszélgetés Schiffer Pállal
• Muhi Klára: Forradalmak és büntetések Beszélgetés Magyar Dezsővel és Koltai Lajossal
• Vasák Benedek Balázs: Érted, Világforradalom? Agitátorok
CYBERVILÁG
• Kömlődi Ferenc: Gépasszonyok, férfigépek Cyber-varációk
• Kömlődi Ferenc: Cyborg-evolúció Beszélgetés Douglas Rushkoff-fal
• Herpai Gergely: Digitális bárányokról álmodunk? Cyborgok a számítógépben
• N. N.: Cyborg-nők filmen
VÁROSVÍZIÓK
• Bikácsy Gergely: A filmszalag Bakonya Párizs a moziban
• Tóth András György: Astérix a metrón A rajzolt Párizs
• Kovács Ilona: Emlék-város René Clair Párizsa
MÉDIA
• Spiró György: Hosszú snitt A Clinton-viedó
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Arany oroszlán, ezüst kandúr Velence
• N. N.: Az 55. Velencei Filmfesztivál díjai

• Ádám Péter: Machbeth a mészárszékben Brecht és a mozi
• Bóna László: A fej Az igazi Mr. Bean
• Dessewffy Tibor: Szombat esti moziláz Vásznak és kirakatok
• Zachar Balázs: Multi-Európa
KÖNYV
• Almási Miklós: Teória a bolhapiacon Király Jenő: Mágikus mozi
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Színes, éles, baljós Eleven hús
• Fáy Miklós: Matador a lemezboltban Almodóvar-zenék
• Ardai Zoltán: Hogyan lett az ember óriás? Mint a kámfor
LÁTTUK MÉG
• Bakács Tibor Settenkedő: Lolita
• Takács Ferenc: Egy hölgy arcképe
• Bikácsy Gergely: Megint a régi nóta
• Hatvani Tamás: Angyalok városa
• Zsidai Péter: X-akták
• Békés Pál: Maffia!
• Vidovszky György: Sziki-szökevény
• Bori Erzsébet: Dr. Dolittle
• Varró Attila: Pinokkió
HANGKÉP
• Petri Lukács Ádám: Borvbee mobilja

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Egy hölgy arcképe

Takács Ferenc

 

Már előre unjuk: megint egy klasszikus angol regény mai filmen, megint a legújabb megfilmesítés-hullám elunt és agyonnyűtt kis trükkjei, a retrózás, a kamerával festés, a piktorializmus, a regény eredeti idejének minuciózus gyűjtőmunkával „újrateremtett” tárgyvilága stb., stb. Azután észrevesszük: az 1881-es koramodern klasszikusból, az angol nyelvű irodalmakban óriási tekintélynek örvendő Henry James regényéből, az Egy hölgy arcképéből készült adaptáció rendezője ausztrál és nő. Előítéletes unalmunkat felváltja a szintén előítéletes bosszankodás: ezúttal nyilván nem a szokásos mozgóképeskönyvhöz, vizuális tansegédlethez lesz szerencsénk, hanem az irodalmi főáram kanonizált emlékműve ellen intézett támadáshoz, amikor is posztkolonializmus és feminizmus együttes össztüze zúdul majd szegény Isabel Archer anyagi és lelki szabadságának-rabságának ideológiailag nyilván penetránsan kompromittáltnak tekintendő történetére.

De – szerencsénkre – a film szertefoszlatja mindkét előítéletes várakozásunkat. Sikeresen és hatásosan frissíti fel, sőt újítja meg a mostanában leginkább a különböző Jane Austen-feldolgozásokból ismert adaptációs stratégiákat, merész kameramozgásokkal, inzertelésekkel dolgozik, a retrózás egyneműségét bátran meg-megtöri talányosan anakronisztikus „kísérleti” váltásokkal, álhíradó-részletekkel, némafilm-imitációkkal és hasonlókkal, s még kinemato-piktorializmusban is képes új és nagy dobásra: egy villanásnyi részletben a kamera olyan csodásan ködös Turner-képet fest a híres firenzei Arno-hídról, amelyet maga a mester is megirígyelne, ha láthatná. Egyáltalán: a rendezés és a fényképezés mindvégig bírja képi szusszal a kis híján két és fél órás eposzi terjedelmet egy olyan elbeszélés közreadásában, ahol minden szóban, a társalgás közegében történik, s ahol – külsődleges értelemben – nemigen beszélhetünk eseményekről. Azaz nem unatkozunk.

De bosszankodnunk sem kell. Az alkotók mai szempontjaik teljes tudatában, sőt gondos jelzésével, ám mindennemű sematikus posztkoloniális és feminista pacsmagolástól és átmázolástól tartózkodva festik újra Isabel „arcképét”, egyéniség és asszonyiság 19. századi sorsképletét, s ezen az érzékeny és szeretetteljes képen a százegynéhány éves klasszikus mű hősnője úgy válik kortársi üzenetté, hogy közben mindvégig tartja a távolságot, amely elválasztja őt mitőlünk, se-szabad-se-rab posztindividuumoktól.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3866