KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/június
• Boros István: Balázs Bélát nem keresik? Magyar filmkönyvek nyomában
• N. N.: Magvető Könyvkiadó
• N. N.: Gondolat Könyvkiadó
• Veress József: A nagylexikontól a sorozatig Filmes literatúra a Szovjetúnióban
• Bikácsy Gergely: Filmkönyvek városa A francia kínálat
• Zsugán István: Vissza a moziba! Beszélgetés András Ferenccel
VITA
• Csurka István: Nincs mese Vita a forgatókönyvről
• Kardos István: Az irodalom mostohagyerekei Vita a forgatókönyvről
• Müller Péter: Mi lesz a halakkal? Vita a forgatókönyvről
• Bereményi Géza: Ki a legeslegjobb forgatókönyvíró? Vita a forgatókönyvről

• Rubanova Irina: A történelmi film: mítosz és tanulság Beszélgetés Elem Klimovval az Agóniáról
• Harmat Endre: Muzsik a palotában A Raszputyin-rejtély
• Marx József: Az eltökélt rossz A Hold
• Ardai Zoltán: Legyezőjáték A Mama százéves
• Osztovits Levente: A győzelem íze Tűzszekerek
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Kézdi-Kovács Zsolt: Ozu tanítómester
• N. N.: Ozu filmjei
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Elrontott életek Sanremo
• Székely Gabriella: Álomáruház Lille
• Gulyás Gyula: Super 8-as demokrácia Solothurn
• Gulyás János: Super 8-as demokrácia Solothurn
• Zsugán István: A portugál kapcsolat Figueira da Foz
LÁTTUK MÉG
• Farkas András: Csapda a zsoldosoknak
• Zsilka László: Mennyei napok
• Deli Bálint Attila: Ördögbarlang
• Zsilka László: Szuperexpressz
• Sebők László: Foci bundában
• Lajta Gábor: Szexis hétvége
• Hollós László: A Kobra napja
• Gáti Péter: Fél ház vőlegény nélkül
• Farkas András: Olimpia Moszkvában
• Greskovits Béla: Kéjutazás Las Palmasba
TELEVÍZÓ
• Csepeli György: Nem félünk a vitáktól?
• Bernáth László: Gombok az asztal lapja alatt, avagy a Rajnai-jelenség
• Avar János: Szvetter, szappan, szike Az amerikai televízióról
KÖNYV
• Csala Károly: Mozi és televízió Alekszandr Trosin könyve
JEGYZET
• Zilahi Judit: Amerikai kritikusok az Ocsar-díjas Mephistóról

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A Raszputyin-rejtély

Muzsik a palotában

Harmat Endre

 

Azok között – hangzik az Ideiglenes Kormány vizsgálóbizottságának az önkényuralom felbomlásáról szóló jelentése –, akik a megdöntött cári uralom utolsó évtizedében befolyást gyakoroltak a legfőbb állami és egyházi igazgatásra, első helyen áll Grigorij Jefimovics Raszputyin, »próféta«.”

Raszputyin 1870 körül született a szibériai Pokrovszkojéban; a pontos vagy annak vélt dátumról három verzió is forgalomban van. II. Sándor cár nem sokkal születése előtt szüntette meg a jobbágyságot, de Szibéria tágas térségein gyakorlatilag sem földesurak, sem jobbágyok nem voltak, a zord klímájú vidéket jobbára kemény, független parasztok népesítették be. És – a központi hatalom messze volt – a világi és egyházi hatalom ellen lázadók, akiket száműztek, vagy akik önként bujdostak itt.

A családi porta nem volt igazán szegény, az istállóban tizenkét tehén és tizennyolc ló állott. A jól megtermett parasztfiú élte társai életét: ivott, verekedett – és imádkozott. Még húszesztendős sem volt, amikor egy vándor sztareccel (atyával) – hemzsegett tőlük Szibéria – eltűnt. Amikor egy év múlva visszatért, egy környékbeli szekta egyszerű – és kényelmes – tanait hirdette: „Ahhoz, hogy megtisztulhassunk, előbb bűnöznünk kell”. Ha semmi máshoz, de ehhez Grigorij Jefimovics Raszputyin hű maradt egész életében.

1881. március elsején merénylő bombája végzett a cárral. Raszputyin még gyermek volt a Tura partján. Irdatlan messziség választotta el attól a másik gyermektől, a tizenhárom éves Miklós hercegtől, aki reszketve bámulta haldokló nagyapját. Kifejezhetetlenül kevés esély volt arra, hogy ez a két emberpalánta akár egy másodpercre is megpillanthatja egymást.

Csakhogy az elmaradottság a misztikum humusza, és a birodalom palotáiban – nem is beszélve a kunyhókról – gyakran fordultak meg „csodatévők”. Az utolsó cár, II. Miklós udvara sem volt kivétel. Felesége, a hesseni Alix hercegnőből lett Alekszandra cárné például elhitte „Philippe doktornak”, egy francia szélhámosnak, hogy praktikái nyomán gyermeket vár, és Ott professzor udvari nőgyógyásznak sápadtan kellett kijelentenie:

– A felséges asszony nincs áldott állapotban.

Aztán megindult a gyermekáldás, és a nagyhercegnők után végre 101 ágyúlövés adta tudtul Szent Oroszországnak, hogy megszületett az első fiú, Alekszej cárevics, a trónörökös. Csakhogy ez a szerencsétlen kisfiú egy ma is súlyos betegségben, hemophiliában, vérzékenységben szenvedett; ez akkor a legkisebb belső vagy külső sérülés esetén végzetes lehetett. A rettegő, parttalanul babonás anya hálával fogadta, amikor legbensőbb udvarhölgye, a primitív és egzaltált Anna Virubova bemutatta neki a századforduló után Pétervár elegáns szalonjaiban már híressé vált sztarecet, Grigorij Raszputyint.

A cárevics megszerette a tagbaszakadt, szakállas szibériai medvét, aki zengő basszusán csodás meséket mondott neki a szikrázó hó birodalmáról. Tény, hogy a sztarec jelenléte átsegítette a gyereket néhány krízisen. Vaskos irodalma van az ezzel kapcsolatos hipotéziseknek. 1961-ben dr. Oscar Lucas a philadelphiai Jefferson-klinikán először húzott fogat hemophiliás betegnek transzfúzió vagy plazma alkalmazása nélkül – hipnózissal.

Ez talán némi tudományos magyarázat lehet a Raszputyin-rejtély döntő motívumának megértéséhez: hogyan tett szert ekkora befolyásra az udvarban a tanulatlan muzsik.

1905 és 1911 között a inuzsik már ideje nagy részét Carszkoje Szelóban töltötte. Egy biográfus ezt „az erőgyűjtés szakaszának” minősíti. 1912-ben már így hangzik a hálás cárné egyik Raszputyinhoz írt levele: „Imádott tanítóm, gyámolítóm! Lelkem csak akkor nyugodt, ha Te mellettem ülsz…”

Először az egyháznak szúrt szemet a palotában lebzselő paraszt. Hermogén püspök szekta-tagsággal vádolta a sztarecet – menesztették, így járt Anton, Pétervár metropolitája is. 1912 végén már tudták a fővárosban, ki Raszputyin. Az év végén Maria anyacárné azt mondta a fiának: „Ez skandalum. Vagy ő, vagy én.” A cár, a felesége miatt, nem az anyját, hanem a muzsikot választotta. (Akkor a szalonok mélyén már divat volt arról beszélgetni, vajon 1911 szeptemberében a kijevi színházban miért a sztarec halálos ellenségének számító Sztolipin miniszterelnökkel végzett a „mellesleg” Ohrana-szolgálatban is álló merénylő, miért nem a közelben álló cárral…)

Beleckij akkori rendőrfőnök szerint a muzsik hatalma 1912-től vált szinte korlátlanná. A fogalmazás nem túlzás. 1914 tavaszán Kokovcov miniszterelnök 200 ezer rubelt (százezer akkori dollárt!) ajánlott a sztarecnek, ha visszavonul. Raszputyin anyagi lehetőségei akkor már korlátlanok voltak. Sértetten visszavonult, és közölte a cárnéval, miért tette ezt. Kokovcov napokon belül levelet kapott a cártól, amely így kezdődött: „Vlagyimir Nyikolajevics! Nem az ellenszenv, hanem a felismert államérdek késztet annak kimondására, hogy el kell válnunk…” Ne feledjük: vele már a második kormányfő távozott, aki a sztarec útjában állt! Következő áldozata ennél is fantasztikusabb: Nyikolaj Nyikolajevics nagyherceg, a cári család tagja, a már háborúban álló orosz seregek főparancsnoka, aki egyszer azt üzente Raszputyinnak: ha a palotában találja, „a szakállánál fogva dobatja ki”.

A tehetséges katonát a kaukázusi frontra vezényelték, a főparancsnokságot maga a cár vette át. Csoda-e, ha ilyen húzások és a háború ellen szüntelenül hadakozó Raszputyin egyéb tettei (a cár frontra utazása után Alekszandra, vagyis Grigorij döntött szinte mindenről) szüntelenül növekedett a mellőzött méltóságok gyűlölete a felkapaszkodott paraszt iránt? Csoda-e, ha Pétervárott elterjedt a hír, hogy „a muzsik a Wilhelmstrassénak dolgozik”?

Ez a kombináció így valószínűtlen. Az azonban biztos, hogy a nagy manipulálót – a háttérből titokzatos erők manipulálták; a sztarec barátsága például kimutathatóan milliókat jelentett Ignatyij Porfirjevics Manusz bankárnak, a Sárga Embernek (viaszszínű arca miatt nevezték így), a birodalom legnagyobb pénzügyi hatalmasságának. Az is tény, hogy a Gorohovaja utca 64-ben, a sztarec állandóan zsúfolt lakásán dőlt el nemegyszer az is, indítson-e offenzívát az orosz hadsereg…

E sereg vereségei, a szüntelenül rosszabbodó állapotok miatt egyre nagyobb gyűlölet vette körül Raszputyint. Az arisztokrácia és a bigott háborús párt minden gondért a felkapaszkodott parasztot tette felelőssé. 1916. december 16-án éjjel a birodalom egyik leggazdagabb családjának sarja, Juszupov herceg palotája pincéjébe csalta, és társaival együtt előbb ciánnal, majd (amikor az nem hatott!) revolverlövésekkel megölte a pokrovszkojei parasztot, aki fél évtizeden át a földkerekség legnagyobb birodalmának kormányrúdjánál állt.

Méreggel és golyókkal a testében még a Néva jege alatt is élt – teste éppoly szívós volt, mint a történetét körülfonó legendák liánja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/06 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7063