KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Az amatőr

Fényérzékeny valóság

Kardos István

 

„Gyönyörűt láttam, édeset / elképzeltem egy gyenge rózsát. / Elbámészkodtam s rám esett, / mint nagy darab kő, a valóság”

Néztem a filmet, s ez a József Attila-i képletes kő jutott eszembe, amely a filmvásznon néhány embert majdnem eltalált, másokat már-már súrolt, néhányról lepattant, s volt, akinek olyan könnyen törte el az életét, mintha csak egy tükörbe vágódott volna, s volt egy, akit eltalált, fejbe vert, ráesett, szinte agyonnyomta őt a súlyával.

Krzysztof Kie¶lowski hőse, a harminc körüli anyagbeszerző Filip Mosz élete egy reményteli pillanatában éppen ott állt, ahová ez a nagy kő esett. Elbámészkodott, s berúgott néhány órára; jó oka volt rá: felesége ezekben az órákban szüli első gyermeküket. Még néhány várakozásteli perc, s teljessé válik Filip világképe, a lakás, a feleség, s a gyermek nehezen megszerzett szentháromsága. Filip felhúzós, parányi kamerájával várja a családi eseményt, kéthavi fizetését áldozta erre a csodálatos kis szerkezetre, amellyel majd megörökíti a születendő gyermek első mosolyát, s dokumentálhatja fejlődése pillanatait.

Filip parányi gépének optikája egyelőre a valóságnak még csak egy csecsemőnyi területére mered, de már közel a pillanat, amikor felgyorsul az a sajátosan ábrázolt evolúció, amelyben látása felnőtté, s szuverénné válik. Abban a pillanatban, amikor Filip Mosz először exponál, el is dőlt a sorsa. Vonata menthetetlenül elindul valóságfeltáró útján, először ugyan nehézkes döcögéssel, de a kijelölt sínen haladás biztonságával, hogy aztán egyre merészebben haladva, ismeretlen, csodálatos területekre jusson el. Filip kameráját a családi filmezés mezsgyéjéről hamar a való élet felé fordítja a társadalmi szükségszerűség: munkahelye most ünnepli huszonötödik évfordulóját, s ez az esemény is méltó a megörökítésre. Az első feladat a gyár jubileumi ünnepségére érkező vendégek érdeklődő és elégedett arcvonásainak megörökítése. Gyermeki örömmel, a tévéhíradókból ellesett mozdulatokkal kamerázik, jelen van mindenhol, s rögzít mindent, ami mozog, lélegzik. Időben figyelmeztetik is, hogy maradjon csak meg fölöslegesnek, mint eddig, s nem szükséges, hogy az élet titkait meglesse. Filip azonban már leállíthatatlan, témát keres, optikájával összevissza kalandozik, kenyeret csipegető galambokról forgat filmkockákat, s mellékhelyiségekbe induló főnökök jelennek meg a keresőjében. Nem torpan meg a megrendelésre került film hivatalos megcsonkítása után sem. Kamerája egyre nagyobb teret akar a világból, elfogja egy halálosan beteg asszony utolsó mosolyát, s felismeri egy nyomoréknak tűnő munkásban a „különös” esztétikai kategóriát, s tettenéri amatőr filmje alanyában az őszinte emberi megrendülést. Filip élete megtelik figyelemmel, értelemmel, kétellyel, bizakodással, s a művészet iránti növekvő tisztelettel. Mindent komolyan vevő alaptermészete barátokat toboroz, lassan a siker is felvillan: egy amatőr fesztiválon díjat nyer, kapcsolatokat talál a filmszakmához, személyesen megismeri, s meghívja magukhoz a klubba Zanussit, a világhírű lengyel filmrendezőt, s érdeklődést kelt a televízióban. Növekvő életében váratlan veszteség éri: házassága felbomlik.

A film legvázlatosabban megoldott része Filip és Irka kapcsolatának széthullása. Irka – sajnos – eleve elrendeltetve gyűlöl mindent, ami a filmezéssel kapcsolatos, s nem érti meg egy pillanatra se Filip kiteljesedésének, élet-utazásának szépségét. Filip egyre magányosabban esik át a kötelező politikai és esztétikai leckéken, s egyre jobban működik kivételes adottsága, erénye: a józan önértékelés. Egy szeszélyesen odadobott csókot pontosan annyira értékel, mint amennyit az ér, s reális kétségei ellenére is vállalja feltámadó szenvedélyét, az objektív valóság megkörnyékezését, most már dupla kaliberű fegyverrel, egy 16 mm-es kamerával..., s csak egy kockás kabát jelzi, hogy ösztönös művészetére a külsőségek is hatnak.

Egy filmben, ahol a főhős szárnyal, s ahol az amatőrfilmek fényérzékeny rétegében egymásra tapadva őrződnek meg a valóság felemelő, gyönyörű, elszomorító, s tragikus pillanatai, ott a realitás mércéjére feltétlenül szükség van.

Kie¶lowski filmjének találmánya ennek a mértéknek a pontos kezelése. A kisvárosi gyár világa, a gyár igazgatója és Filip Mosz lakótelepi közege a mérőón biztonságával tölti be ezt a funkciót.

Filip a filmben lépten-nyomon találkozik napjaink reális életszemléletének kihízott őrével, aki pangloss-i bölcsességgel igyekszik meggyőzni a tévelygő, függetlenített filmfelelőst, hogy ami felé a kameráját fordítja, az az adott világok legjobbika, csak ismerni kell az ide vonatkozó játékszabályokat, s alkalmazkodni kell a különleges fordulatokhoz. A gyár pénzén megvalósuló víziókat az igazgató igyekszik ellenőrzése alá vonni, azonban megérzi, hogy lassan kicsúszik ellenőrzése alól Filip visszatükrözési folyamata. Az igazgató őszinte bánatára Filipet ösztönei helyes nyomra vezették, rájött, hogy a legjobb, ha mindent kimond, ha igazságért, társakért a nyilvánossághoz fordul. Hiába viszi el hősünket magánbeszélgetésre Voltaire filozófusának huszadik századi unokája, s hiába győzködi egyre szabadabbnak tűnő beosztottját, hogy az emberek nagy többsége még nem érett meg a nyilvánosság megmérető varázsára, racionálisnak tűnő érvein Filip átlát, s csak akkor adja fel a harcot, amikor a módszerek eldurvultak, s Filip jószándékú főnöke esik áldozatul az igazgató érveinek.

Filip a film vége felé megalázva gurít el egy pályaudvari tárolóból visszakönyörgött filmtekercset, amelyre a valóság komor, igazi színeit festette. A fémdobozból kivett koszlott világú valóság gyorsan fény kapott, az élet éltető eleme egy cenzor szigorával törölte le a televíziónak szánt leleplező riport utolsó maradványait...

A lengyel mozinézőket zseniális plakát csalogatja Kie¶lowski filmjére a mozikba. A tervező grafikust is a művészet és a valóság találkozása ihlette, amikor a filmélményt plakáttá absztrahálta. Elére állított tégla, s a téglából kinőtt optika mered az emberekre. Én már tudom, hogy a film végén Filip Mosz, a valóság száműzöttje maga felé, s maga ellen fogja fordítani ezt a töltött fegyvert, hogy legyőzze hirtelen támadt, s lassan növekvő bizalmatlanságát, pókhálóként növekvő magányosságát, társtalanságát. Az „amatőr” adekvát fegyvert ragadott saját gyengesége ellen, rosszkedvűen, s fáradtan szembesül önmagával; és mesélni kezdi azt a kétórás történetet a művészet és valóság és Filip találkozásáról, amelyet eddig együtt láttunk.

Filip parányi kamerájával, majd a tizenhatosra nőtt fegyver keresőjével először csak beles, majd a művészet sajátos filmi eszközével be is avatkozik a valóság szövevényeibe. Meglát, kiemel, értékel, erkölcsileg megítél. Beavatkozása számomra rokonszenves, mert megismerési folyamata egybeesik személyiségének kiteljesedésével, erkölcsi értékrendjének megtalálásával. Az önmaga értékét felismerő, a közhelyek s elfogadott normák, áltevékenységek formális világából kiszabaduló Filip valódi élethelyezetekhez is eljut, sőt eljuttat másokat is. Felelősségről, s a nyilvánosság erejéről beszél Kie¶lowski, amikor vállalja azt a felismerést, hogy filmjében a művészet beavatkozása a személyes sorsok felismerésének, megértésének az élményéből fakad.

Filip Mosz alakját Jerzy Stuhr alakítja pontosan. Stuhr a dialógusok társszerzője is, így megkönnyítette saját dolgát, lubickol ismerős mondatai között, olyan megfogalmazásokat alkalmaz, amelyeket kedve is van előadni: a természetes beszédstílus nagy nyeresége a filmnek. Játéka alkalmazkodik a film stílusához. Kie¶lowski filmjében nincsenek mellékvágányok. Ami megjelenik, azt meg is magyarázza, ha eltűnik egy barát a filmből, a hiánya a nézőnek is feltűnik, nemcsak Filipnek, s ahogy az igazgató feltárja az álmodozások és a realitások dialektikáját, annak olyan hamis ereje van, hogy a nézőt is megtorpantja, s rákényszeríti, hogy képzeletbeli kamerája felé fordítsa bizonytalan arcát, s szembesüljön azzal, akit önmagának nevez.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1982/01 20-21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7206