|
|
Év
 
 
     
      
 
 
1979/december
|
• Makk Károly: „A rendező nem más, mint a színész tükre...” Makk Károly beszélgetése Radványi Gézával a Circus maximus forgatása közben
• N. N.: Radványi Géza filmográfiája
• Nemeskürty István: Valaki Európában Radványi Géza első négy filmje: 1940–41
• Karcsai Kulcsár István: Vándorévek
PRO ÉS KONTRA
• Váncsa István: Fusson, akinek nincs lakása Ajándék ez a nap
• Báron György: Egy nap, meg a többi Ajándék ez a nap
• Zsolt Róbert: Rettegő autóversenyző nincsen Sebességláz
• Richter Rolf: Magánélet az NDK-ban
• Bikácsy Gergely: Ki fél Godard-tól?
• Pünkösti Árpád: Márványaink
• Fábry Sándor: Kamaszfilm Próbafelvétel
• Kozák Márton: „Csak Péter és Pál van” Beszélgetés Elek Judittal
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Újjáéled a megtépázott Arany Oroszlán? Velence
• Csala Károly: Új korszak a lengyel filmben Gdańsk
• András Ferenc: Érzelmes utazás Lengyelországban
• Zalán Vince: Milyen lesz a nyolcvanas évek filmművészete? Lille, Mannheim
• László Zsófia: Régi filmek gobelinje
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A skarlát betű
• Bikácsy Gergely: Élő erők
• Báron György: Hollónegyed
• Dániel Ferenc: A vasálarcos férfi
• Urbán Mária: A kérdés
• Kulcsár Mária: Magánvélemény
• Gyárfás Péter: A vad hattyúk
• Babusik Ferenc: Nick Carter, a szuperdetektív
• Sólyom András: A forró nyár árnyai
• Sajóhelyi Gábor: Zöldövezet
• Tótisz András: Don Quijote újra lovagol
• Iván Gábor: A Jó, a Rossz és a Csúf
• Grawátsch Péter: Néma párbaj
KÖNYV
• Veress József: A szovjet filmirodalom újdonságai
TELEVÍZÓ
• Ökrös László: Októberi esték
• Tandori Dezső: Zsinórírással, analfabétáknak? Különvélemény Bergman tévésorozatáró
• Avar János: Frak Flaherty Fehér Háza Washington zárt ajtók mögött
• Faragó Vilmos: Jár a baba, jár
• Császár István: A kritika ártalmasságáról
• Rozgonyi Iván: Képernyő, vario, fegyelem és szerencse Beszélgetés Biró Miklós tévéoperatőrrel
POSTA
• N. N.: Posta
|
|
|
 |
|
|
|
|
Láttuk mégA skarlát betűZalán Vince
A nyugatnémet film kiválósága, Wim Wenders (aki nemrég Az amerikai barát [1976] című alkotásával mutatkozott be a magyar mozinézőknek), 1972-ben televízióra alkalmazta a híres amerikai író, Nathaniel Hawthorne jó százhúsz évvel ezelőtt írt történelmi regényét, A skarlát betűt. Televízióra alkalmazta, mondom, jóllehet nemigen szívlelem ezt a kifejezést, de ez alkalommal talán mégis ez jellemzi a legjobban azt a cselekedetet, ahogyan a rendező ezzel a regénnyel bánt. Majdhogynem elbánt.
„Az elfojtott és örömtelen élet, a lelkiismereti szenvedés oroszos nagyságú ábrázolója” – állapítja meg Szerb Antal az íróról. Nos, a filmben hiába keressük ezt az „oroszos nagyságú ábrázolást”, sőt Wenders mintha szántszándékkal le is mondott volna az alaposabb lélekábrázolásról: a jellemek helyett a történetre koncentrált. Némi túlzással azt mondhatnánk, hogy Nathaniel Hawthorne művéből mai szerelmi drámát csinált, amelyet kosztümökbe bújva adnak elő; a tragédiából krimit faragott. Különösen tetten érhető ez a jelenetsorok felépítésében, dramaturgiai rendjében. A feszültség forrása s az érdeklődő figyelmet fenntartó erő többnyire egy-egy váratlan fordulat, esemény, s nem a hősök egymásnak szegülő akarata. Így azután Wenders filmjében elsikkad a képmutatás, a szemforgató álpuritánság (még mindig időszerű) kegyetlen leleplezése, amely Hawthorne művét máig fontos olvasmányunkká avatja. Megjelent magyarul is. Csak le kell emelni a könyvespolcról.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1225 átlag: 5.58 |
 |
|
|
|
