KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

            
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

300

Csatazaj

Kovács Marcell

Frank Miller a Sin City rajzolása közben nem véletlenül tett kitérőt az ókori Spártába: Leónidasz és dicső halálra vágyó harcosai jellegzetes milleri hősök.

 

Zack Snyder 300 című filmjét hallgatva egy idő után különös, nehezen beazonosítható ritmusra lesz figyelmes az ember. Először a mesélőre gyanakszunk, de nem a filmet végigkísérő, rövid tőmondatokból építkező monológ a ritmus forrása. És nem is a zene, ami ugyan izgalmasan indul, de miután az egzotikus népzenei motívumokat a számítógépes játékokból ismerős digitalizált gitárdübörgésre cseréli, hamar unalmassá, majd később teljesen észrevétlenné válik. Egy tompa, barátságtalan hangeffekt a ludas, az okozza a szokatlan lüktetést, hallatszik a film szinte teljes játékideje alatt, minden irányból – az emberi testbe döfött dárda behatolását érzékeltetik vele az alkotók.

A 300 kegyetlen háborús film, látszólag az ölésről szól, de a valódi témája, mint a háborús filmeknek általában, a meghalás. A maroknyi spártai mártír történetét meséli el, bátor helytállásukat a támadó perzsa sereg sokszoros túlerejével szemben, de a történelmi események igazából csak ürügyként szolgálnak a hősiességet a legszélsőségesebb formájában ábrázoló példázathoz.

A 300 vérbeli képregényfilm, és nem csak a csata folyamán felbukkanó félelmetes fantázialények miatt. Hiába történelmi a téma, nem a Hérodotosztól ismert eseményeket látjuk, hanem szuperhősöket saruban és ágyékkötőben, amint emberfeletti erőfeszítéssel küzdenek a halálukig. Vagy inkább a halálukért. Mert a halál nekik nem a bukást jelenti, éppen ellenkezőleg, elesni a csatamezőn a létező legnagyobb siker a számukra. Halálukban magasztosulnak, végre elnyerik igazi alakjukat, az utókor számára mitikus erejű, halhatatlan harcosokká változnak.

A 300 katonái végletekig leegyszerűsített figurák, nagyfokú absztrakció szülöttei. Jellemük egyetlen, emiatt rendkívül eltúlzott vonása a hősiesség. Nem az ellenséget feltartóztatni mennek a Thermopülai szorosba, nem az a céljuk, hogy akár az életük árán is időt nyerjenek, amíg a görögség megfelelő hadsereggel szembe tud szállni a betolakodókkal. A filmbéli spártai harcosok kizárólagos célja a hősi halál. Kéjes vigyorral legeltetik a szemüket a tengernyi perzsa seregen, alig várják, hogy találkozzanak azzal az ellenséges katonával, akinek a kardja vagy nyílvesszője végre kioltja az életüket. A hősies férfieszménynek egy végtelenül eltúlzott, szélsőséges változatát testesítik meg, az alternatívát nem ismerő, kötelezően mártír hősét, akinél a bátor harci szellem már rögeszme, öncélú, önző és öntetszelgő vonás.

A film alapjául szolgáló képregényt az író és rajzoló Frank Miller 1998-ban a noir hangulatú Sin City-sorozat két felvonása között készítette. A bűnös modern nagyvárosból az ókori Spártába tett kirándulás sokakat meghökkentett akkor, de ma már tisztán látszik, csupán annyi történt, hogy Miller örök témájához, a harcos jellemének vizsgálatához rátalált a legmegfelelőbb és egyben leginkább kézenfekvő történetre. Az öt füzetből álló széria lenyűgöző színes tablóin a jellegzetes milleri hőst Leónidasz királynak hívják. Épp olyan megszállott igazságosztó, mint amilyen Batman volt Miller felfogásában, és ugyanolyan halálraítélt, mint a Sin City mogorva, magányos hősei közül a legtöbben. Náluk is szélsőségesebb változatban jeleníti meg azonban a harcost abban a tekintetben, hogy ő nem belekényszerül ebbe a szerepbe, hanem erre teremtetett. Gyermekkorától fogva gyilkolni tanult, hiába lett király, belül kegyetlen harcos maradt, akinek a sorsa azzal teljesedik be, ha a csatában hősként hal meg. Amikor a történet elején legyilkolja a perzsa követeket, valójában a sorsot sürgeti.

Amióta Miller beszállt a filmiparba, és szigorúan felügyeli a munkáiból készült adaptációk megszületését, többé nem az a kérdés, hogy mi marad meg a vásznon a milleri vízióból, hanem hogy esetleg mi vész el belőle. Tim Burton erősen milleri ihletésű Batman-filmjeiben a szatíra máza alól itt-ott villantak csak ki Miller sötét Batmanjének komor vonásai. A Sin City viszont már szinte képről-képre vitte vászonra a képregény cselekményét, itt már tényleg csak csodálkozni lehetett, ha valami nem működött.

A 300-ban Miller nem társrendező, mint volt a Sin City esetében, csak az egyik producer, de a feldolgozás most is hasonló hűséggel követi az eredetit. A technika azonos, utólag digitálisan retusált élő szereplőket látunk digitálisan rajzolt hátterek előtt. Lehet, hogy helyesebb lenne rajzfilmnek nevezni a végeredményt, de az egy pillanatig sem kétséges, hogy a hatás tökéletes, mintha tényleg hatalmas méretben elevenednének meg a képregény kockái. A blue boxban felvett színészek kiválasztásánál mintha az egyetlen feltétel a rajzolt eredetikhez való fizikai megfelelés lett volna, mindenki megszólalásig hasonlít a képregényes karakteréhez, és nem sokat beszélnek. A színes technika és a kevésbé stilizált hátterek a Sin Citynél valóságosabb látványvilágot eredményeznek, de meg merem kockáztatni, hogy a filmből készült videójáték képe kisebb felbontásban ugyanezt az élményt nyújtja majd. Snyder már első filmjében, a Holtak hajnala remake-jében bizonyította, hogy van érzéke az akciókhoz, itt is remekül adja vissza Miller képeinek hihetetlen dinamikáját, sőt még rá is tesz egy lapáttal. A Rettenthetetlenben és a Gladiátorban látott tömeges közelharc-jelenetek realista káosza helyett hosszabb beállításokat használva mindig egy-egy párharcra fókuszál. A kelleténél talán gyakrabban él a lassítás eszközével, de legtöbbször tud úgy stilizálni, hogy közben ijesztően valóságos maradjon.

A Sin City-film több könyvnyi történetet mesélt el egyszerre, ezzel tette sűrűbbé a cselekményt, pörgős akciófilmet varázsolt a sokszor tényleg gyors, máskor viszont kimondottan lassú tempójú, mélázó-tépelődő képregényekből. Sodró lendületű, szövegelős mozi született, Miller komor noir-lírája viszont nyom nélkül elveszett belőle. A 300 is megtoldja a képregény cselekményét, a háború eseményeit rendre megszakítják a hátországban zajló történések. Megtudhatjuk, mennyi intrika és árulás nehezíti a királynő dolgát, miközben hadsereget kér a szenátustól a perzsák ellen férje megsegítésére. Az új cselekményszál látszólag árnyalja és magyarázza a történetet, valójában azonban óvatos kísérlet csak a film üzenetének tompítására, sikerül is vele alaposan összezavarni a látottakat és ezzel megnehezíteni az értelmezést.

Mint ahogy a filmben politikai állásfoglalást látók heves vitája is csak eltereli a figyelmet a lényegről. Kétségtelen, kockázatos dolog ezekben a háborús időkben egy olyan hollywoodi film bemutatása, amelyik a fegyveres harcot a szereplők egyetlen életcéljaként ábrázolja. Több példa is mutatja, az elmúlt évek határozott háborúellenessége után az amerikai filmipar mintha elérkezettnek látná az időt a tabu feloldására. Lehet találgatni, hogy az alkotók szándéka szerint a spártai hősök a demokráciát a barbárokkal szemben védelmező amerikaikat jelképezik, vagy éppen a hazájukat a túlerővel szemben védelmező irakiakat. Az előbbi megközelítésre természetesen több utalást találni. Egy biztos, Miller története még a terrormizéria előtt született, és Snyder filmje jobban járt volna, ha ahelyett, hogy azt találgatja, vajon kit védelmez a hős Leónidasz, inkább arra próbálna rájönni, hogy miért.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 37-39. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8976