KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Az öszödik pecsét

Magyar zagyva

Schubert Gusztáv

Mindenre van magyarázat. Ha nem a józan észben, akkor odaát. Harminc percnyi ellenszérum a magyar paranoiára.

 

A KálmánchelyiStefanovitsVégh trió olyasmit csinál, amit senki más a magyar filmben: bátrak és bolondok. Hát persze, hülyéskednek, mint sokan mások, mi ebben az érdekes? Történetesen az, hogy az ő víg kedélyük köszönő viszonyban sincs az izzadmányos, gyárilag ártalmatlanított és lebutított mai kommersz-humorral, a KSV rég betiltott, és ami rosszabb, rég feledésbe ment dugárut állít elő, a tiszta, pancsolatlan plebejus humort, tiszteletlenül merész mímusok ők, akik se istent (uristen@menny.hu), se (nagy) embert nem tisztelnek (Legkisebb film a legnagyobb magyarról), de legfőképpen az elszállt ideológiáktól és ideológusoktól röhögik el magukat. Mint épp most is az Öszödik pecsétben.

Megkapja itt mindenki a magáét: politikusok és ufóhívők, kódfejtők és teória- gyártók és mindenekelőtt a rendszerváltás mára teljes pompájában kifejlett mutánsa, a magyar zagyva, az őrült beszéd, amiben éppenséggel minden előfordulhat, ami él és mozog, amiben minden mindennel összefügg – a földönkívüliek és a Combino, a turul és a parlament, az öszödi beszéd és a Mona Lisa – csak épp egy hiányzik: a rendszer. Már amennyiben rendszeren valami átgondolt okfejtést értünk, olyasmit, ami nemcsak az extremitásra vágyó média, hanem a valóság próbáját is kiállja. Az Öszödik pecsét ennek a zagyva beszédnek a paródiája: se füle, se farka, csak jól fejlett paranoiás kényszerképzete, miszerint minden mögött súlyos titok lappang, semmi sem az, aminek látszik.

Az Öszödik pecsét nem a szó klasszikus értelmében vett ál-dokumentumfilm: ott a beugratás a lényeg, itt a karikatúra. Ha ezt a filmet Az olajfaló vagy Az igazi Mao párdarabjaként nézzük, hamar beleununk. Az igazi ál-dokumentumnak a vetítés utolsó pillanatáig hihetőnek kell maradnia, és ha már vettük az adást, jó esetben még akkor is mardos a kétely: mi van, ha mégis igaz. Az Öszödik pecsét nem a tökéletes mimikri, hanem a féktelen túlzás eszközével él. A félműveltségre normális esetben a műveltség és az intelligencia az igazi gyógyír, de hát hol vagyunk már a normalitástól, a paranoiást nem lehet észérvekkel meggyőzni. Marad tehát a sokk-kezelés: a négyzetre emelt hülyeség, a köbre emelt paranoia talán még az eszmeháborodottakat is észre térítheti. Az Öszödik pecsét szélsőségesen eltúlzott, galaktikus méretű összeesküvés-elmélete olyasféle logikai csapda, mint az idegengyűlöletet felmérő közvéleménykutatásba csempészett pirézek nem létező népe: napnál világosabbá teszi: a paranoia éppúgy elvan valódi összeesküvés nélkül, mint az előítélet valódi ellenség nélkül. A filmbeli kommentátor és szakértő az ál-tudományos „bizonyítási” eljárás minden trükkjét beveti, egyszerre 7-8 teóriát pörget a levegőben, „dokumentumokkal” és „kísérletekkel” (különösen bájos a Mona Lisából centrifugálással kinyert információ) bizonyít, és mindezen fergeteges zsonglőrködés közben sűrűn ismételt ráolvasással („ez ma már nem kérdés”, „a kísérlet minket igazolt”) zsibbasztja a józan eszünket, fél óra múltán már a legeszementebb halandzsára is fogékonyak leszünk.

Amikor robbanószert és ideggázt lehet házilag barkácsolni, mi sem egyszerűbb, mint meggyőző kényszerképzetet kreálni ál-igazságok köré. Kálmánchelyiék a szemünk láttára rakják össze az öszödi beszéd „valódi” megfejtését. Az elhíresült Gyurcsány-beszéd eszerint nem más, „mint a földönkívüli technika segítségével dekódolt, szabadkőműves festészeti technika segítségével rögzített, szabad lakatos módon megjósolt, Krisztus születését kilenc hónappal megelőző idődimenzióból küldött Angyali Üdvözlet utórezgése hanghullámok formájában”. Ez persze orbitális baromság, de hát épp ennek bizonyítása az Öszödi kód célja. Saját művi halandzsájával tükröt tartani annak, ami odakint a „való” világban, a köztereken, a politikusi szószékeken, és mindenekfelett a médiában szólásszabadság címén folyik. Az Öszödik pecsét a mindent elöntő hagymáz kritikája.

Számon lehet éppenséggel kérni, hogy miért nem politikusabb, esetleg miért nem dühödtebb vagy szarkasztikusabb, de az már egy másik műfaj lenne. És meglehet, itt és most éppenséggel hatástalanabb. Az igazi szatirikus ma jó érzéssel egyetlen ideológia mellé sem tud odaállni, a humor egyetemes, a párt nem az. Aki a szétbarmolt nyelv körül keresi a bajok forrását, jó helyen keres. Észérvek itt már nem segíthetnek.

Marad a nevetés csodafegyvere.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8986