KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1985/január
• Zsugán István: Megalakult a Magyar Filmintézet Beszélgetés Nemeskürty Istvánnal
• Nemeskürty István: A Magyar Filmintézet
• Bikácsy Gergely: Zárt tárgyalás Őszi almanach
• Lukácsy Sándor: A becsület foglya Szirmok, virágok, koszorúk
• Pörös Géza: Eszmék és lelkek csatája Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Koltai Tamás: Spanyol anziksz Yerma
• Fáber András: A Vadember moziba megy Filmerotika
• Szilágyi Ákos: Kis magyar filmszexológia Filmerotika
• Balassa Péter: A látás elrablása Töredékek
• Bikácsy Gergely: Truffaut titkai
• N. N.: François Truffaut filmjei
AZ ÉN FILMEM
• Kardos Ferenc: A szabadság illúziója Négyszáz csapás
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Még és már Mannheim
FORGATÓKÖNYV
• Sára Sándor: Fúga Részletek egy forgatókönyvből
LÁTTUK MÉG
• Takács Ferenc: Lady Chatterly szeretője
• Szkárosi Endre: 1922
• Bérczes László: Magányos farkas
• Szemadám György: A király és a madár
• Hegyi Gyula: Az istenek a fejükre estek
• Harmat György: Farkasok ideje
• Sneé Péter: Találkozás az árnyakkal
• Boros József: A férfiakalnd elmarad
• Ardai Zoltán: Az egyiptomi utas
• Gáti Péter: Defekt
• Barna Imre: Ki kém, ki nem kém
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: Felnőtt-mese Különös házasság
POSTA
• Horváth Edit: Radnóti- és Babits-emlékműsor
• Csoma Béla: A MOKÉP Műsorpolitikai osztályvezetőinek válasza
• Tóth Béla: A MOKÉP Műsorpolitikai osztályvezetőinek válasza
KRÓNIKA
• A szerkesztőség : Az Év Játéka

             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Western

Vallomás a nagypapáról

Jancsó Miklós

 

Nem is John Ford – Sean Aloysius O’Fearna... ki hitte volna, hogy így hívják! Hát a nagy mesélőnek még a neve se igaz?

De miért is kellene ismerni valódi nevét!

Mért kéne tudni, hogy Mihály apónak vagy Áron bátyánknak hívták azt, akitől először hallottuk a Hétfejű Sárkányt, a Zöldszemű Herceget vagy Hátulfarkast.

Csak ülök a térdén és tágranyílt szemmel nézem, csendesen hallgatom. Mesél. Szegényemberek gyereke, írszármazék, azért tud így mesélni. Csak a szegények tudják így mondani, ilyen meggyőződéssel, hogy mi a jó, mi a rossz, hol keresd az igazságot... Az igazságot?

Az se érdekel, hogy igazat mond-e. Elég nekem, hogy ő maga elhiszi. Nem is tudná ilyen szépen mondani, ha nem hinné el. El kell hinnie, hiszen úgyis tudja, ő maga is tudja, hogy csupa kitalálás az egész: a táj, a farmok és a kocsmák, a vadlovak és a Nyugat hősei... és a ruha, amit viselnek, a Colt és a Winchester, amit sose kell újratölteni. És a whisky, aminek a nevébe bele kell tenni egy „E” betűt, hogy meg lehessen különböztetni a skóttól... Nem a való...

Biztos vagyok benne, hogy jól ismeri a magyar irodalmat, vagy ha az egészet nem is, de Arany Jánost igen. A Vojtinát vagy inkább a bécsi magyarokat. Hát nem Franz Lehár és Kálmán Imre zabi-gyereke? Mert honnan is jöhetnének elő bonvivánjai, primadonnái, szubrettjei, intrikusai... és a zord, de melegszívű apák... Csak éppen nem grófi és bárói címerük van, hanem cowboyok és lovastisztek, sheriffek, a saloonok táncoslányai s a vasárnapi iskolák szép-szerelmes tanárnői...

És az indiánok? Ők is bécsiek: a nép helyett a nép kulisszái.

Hogy átkoztam a nagy mesélőt: így kell megrajzolni az indiánokat! Nekem Winnetou volt mindig a vörösbőrűek archetípusa. Az erős, okos, ravasz, de nobilis, és mélységesen humánus apacs. De az öreg Ford indiánjai nem ilyenek...

Lehet, hogy mégis neki van igaza? Lehet, hogy ő jobban ismeri Amerikát. Ő szemtől-szembe látta Ülő Bikát, s végigjárta a rezervátumokat. Előbb olvasta Geronimo önéletírását mint én, s jóval énelőttem nézte hosszan, aprólékosan, nagyítóüvegen át a távoli west dokumentumait, pionir fényképészek kegyetlenül reális fotográfiáit.

John Ford előbb tudta, mint én, hogy mitől kell eltérnie.

Megteremtette saját külön mesevilágát, mégis igazabbat a valósnál.

Igazabb, mert egy ezerarcú, nagy, kemény nép első álmát fogalmazta szabályokká: a nyitott, véget-nem-érő határok, a végtelen szabadság álmát.

Aki ma westernt csinál – (és egy igazi amerikai filmes ezzel debütál, ahogy egy angol színész a Hamlettel) – John Ford szótárát kell használnia.

Hallom a hangját: „Szúrd le a kamerát és ne mozogj vele!” Hát én csakazértis... pont ellenkezőleg... ezt se fogadtam meg. Az én kamerám maga a 7-ik lovasezred a Little Bighornnál – vágtázik, nyugtalanul kering s ha megáll, fáradtan, sebzetten áll meg.

Az apákat azért kell megtagadni, hogy nagynehezen megérthessük őket és sírjunk is egy kicsit, ha már nincsenek többé.

Apánk ő Ford/O’Fearna, de mégse a „papa-moziját” csinálja. A nagypapákét. Azokét, akiknek a térdén olyan szívesen kuporognánk ismét, hogy ott újra hallhassuk sose-volt világok szépséges történeteit. Még egy elszámolni valóm van vele, nagypapánkkal. Rászoktatott a szivarozásra. Az ő kedvenc márkájával a „Panther”-rel kezdtem. Rák.

Rákkal fertőzött meg. A filmcsinálás gyógyíthatatlan betegségével.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 28-29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7395