KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1990/október
KRÓNIKA
• Lőrincz József: Dobrányi Géza (1921-1990)

• Lajta Gábor: Hús és geometria Peter Greenaway szerződése
• György Péter: A Kép és a Hírnév Derek Jarman és a Caravaggio-mítosz
• Kovács András Bálint: A történet nullfoka Távoli hangok, csendes életek
• Cserhalmi György: Barátom, Bódy Gábor
• Csaplár Vilmos: Az a halál nem is igazi halál
• Bársony Éva: Cellatörténetek Beszélgetés Makk Károllyal
• Szilágyi Ákos: Párhuzamos halálrajzok Paradzsanov és Tarkovszkij
KRITIKA
• Fáber András: A tragédia utóérzete Eszterkönyv
• Reményi József Tamás: Szovjet Atlantisz Zéró város; Szolgalélek
LÁTTUK MÉG
• Zalán Vince: A tű
• Báron György: Szédülés
• Fáber András: Zenélő doboz
• Báron György: A háború áldozatai
• Létay Vera: A philadelphiai zsaru
• Tamás Amaryllis: Titkok háza
• Ardai Zoltán: Metamorfózis
• Szemadám György: Kedvencek temetője
• Kovács András Bálint: Lángoló Mississippi
ELLENFÉNY
• Dániel Ferenc: A láthatatlan film

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Isten után az első

Karcsai Kulcsár István

Louis Daquin 1960-ban könyvet írt Le cinema notre métier címmel, amit úgy lehetne lefordítani: „Mesterségünk a mozi”. Hosszú pályafutása során jól meg is tanulta a nem éppen könnyű filmrendezői pálya minden csínját-bínját, így a hatáskeltés biztonságát is, amire ez a filmje is példa. Érdekes meseszövéssel, hatásos filmi eszközökkel mondja el a zord, de lényegében gyermeteg lelkű, az üldözöttek megmentésének pillanatában pedig önfeláldozóan nemeslelkű hajóskapitány történetét. A nagy többlet, ami három évtizeddel elkészülte után is élteti a filmet, a minden kockából sugárzó humánus mondanivaló. A kapitány kiállása az üldözöttek mellett, nagylelkű gesztusa megmentésük érdekében egyszer csak megemeli az egész filmet. Pierre Brasseur pedig egyik legemlékezetesebb filmszínészi alakítását nyújtja a részeges, számító, de az adott pillanatban az egyértelmű állásfoglalás szükségességére ráébredő kapitány szerepében.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8232