KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/január
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró

• Schubert Gusztáv: A prófécia éve 2001. Űrodüsszeia
• Bodoky Tamás: Időmátrix Beszélgetés Galántai Zoltánnal, Székely Lászlóval és Szilágyi Ákossal
• N. N.: Az Űrodüsszeia és a technika
• Dániel Ferenc: Űrkaland és laposfogó MIR-képek
• Nyírő András: Se HAL, se drót
• Karátson Gábor: Szkifisztalker Tarkovszkij jövőképe
• Schubert Gusztáv: Dr. Mocsok A rosszízlés diadala
• Pápai Zsolt: A néző meztelen Tabu a kukában
• Beregi Tamás: Excrementum sacrum A betiltott test
• Békés Pál: Tök sirály! Szleng-szinkron
ANIMÁCIÓ
• Varró Attila: Utópia a rajzlapon Miyazaki Hayao
• Láng István: Dragon Ball, a kultuszmese Botrány-anime
MAGYAR MŰHELY
• Bársony Éva: Ideológiai kalandfilm Beszélgetés Fekete Ibolyával
TELEVÍZÓ
• Mihancsik Zsófia: Képszabadság Beszélgetés a magyar médiáról Dessewfy Tiborral és Kovács András Bálinttal
• Bóna László: Csevegő fejek Távduma
• Bodolai László: Perpatvar és paragrafus Jogi show
KRITIKA
• Zoltán Gábor: Pacsmag Egyszer élünk
• Bori Erzsébet: Álomalkotó népek A másik ember iránti féltés diadala
• Bikácsy Gergely: Vándorvitorlán Agyő, édes otthon!
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A vágy forradalma
• Ágfalvi Attila: Vatel
• Boronyák Rita: Pokémon
• Varró Attila: Blöff
• Pápai Zsolt: A 6. napon
• Békés Pál: A Kelet az Kelet
• Mátyás Péter: A bájkeverő
• Kézai Krisztina: Apádra ütök
• Strausz László: Zűrzavar
• Tamás Amaryllis: Charlie angyalai
• Hungler Tímea: Sátáni játszma
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Illés

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A hivatalos változat

Nóvé Béla

 

Ha e rovat címe „Láttuk még” helyett netalán „Láttuk már” lenne, úgy Dés Mihály az 1986/6. számban közölt argentin filmszemléje bízvást megjelenhetne ismét, hisz benne Luis Puenzo nagysikerű, tavalyi Oscar-díjas filmjéről méltó és alapos bírálat olvasható. (Ahogyan jó filmeket nem árt megnézni újra – egy-egy jó írás is érdemes a visszalapozásra.)

A hivatalos változatot alkalmasint szintén másodszor láthatják azok, kik a viszonylag szűkebb hazai premiernek számító áprilisi argentin filmnapokon megnézték már. Az újranézés pedig csak méginkább meggyőzhet róla, hogy e politikai hátterű, lélektani filmdráma – mely a falklandi vereség után, a Videla-junta végnapjaiban játszódik – kitűnő színészi alakításai ellenére sem a művészi csúcsteljesítmény erejével hat, hanem önmagán túlmutató szenvedélyes igazával. Mert bár a kissé nehezen bontakozó cselekmény, a színpadiasan komponált jelenetek és párbeszédek gyengéi másodszorra talán szembeötlőbbek lesznek, s a poltikai leleplező filmnek, úgylehet, izgalmasabb változatával is találkozhattunk már; mégis az antik tragédiákat idéző történet fájdalmas szépségével éppúgy megrendít és felemel, mint először látva. Pedig üzenete jobbadán csak ennyi: a jeltelen sírban fekvő, vagy temetetlen áldozatok emlékét nem temetheti be sem önkény, sem önámítás, a bűn és hazugság idővel minden magánidillt kérlelhetetlenül aláás. A túlélés egyetlen érvényes „stratégiája”: megkapaszkodni egymásba, szolidárisán vállalva mások szenvedését, az emlékezet nehéz keresztjét. Csak így következhet el az igazság pillanata, midőn a terror és rettegés gátját, a férfihazugságok kordonát elsodorja az asszonyok és anyák tiltakozása, félresöpri egy magára eszmélő társadalom elemi mozdulata.

„Nem-emlékszem országban három út van...” – dudorássza ártatlanul a főhős kislány, akinek szüleit a diktatúra legyilkolta. – „Egy út visz jobbra, eltévedek rajta. Egy út visz balra...” Argentína 1984-ben a harmadik utat találta meg: azt az utat, amely visszavezet a kollektív emlékezethez, egy társadalom nyílt lelkiismeretéhez. Hisszük, hogy nem fárad el – sokáig kitart rajta.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/09 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5725