MoziA belleville-i zsaruVarró Attila
Le
flic de Belleville – francia, 2018. Rendezte: Rachid Bouchareb. Írta: Marion
Doussot, Larry Gross és Rachid Bouchareb. Kép: Alain Duplantier. Zene: Éric
Neveux. Szereplők: Omar Sy (Baaba), Luis Guzman (Garcia), Biyouna (Zohra), Ériq
Ebouaney (Ladji), Diem Nguyen (Lin). Gyártó: Tessalit Productions / Davis
Films. Forgalmazó: Big Bang Média. Szinkronizált.
110 perc.
A belleville-i zsaru megszokottól ellenkező irányú remake-je, amely (látszólag) Eddie
Murphy sztárcsináló kultuszfilmjét igazítja francia szájízhez, A belleville-i zsaru halálos fegyvere 2.
– avagy állj, mert a mamám arab
címmel nem csupán közelebb állna a valósághoz és megspórolná a műsorújságoknak
a rövid szinopszist (alapszituáció, főhős, antagonisták, humoros mellékszál
kipipálva), de még a megcélzott műfajra is egyértelműen utalna. Omar Sy idei
multikulturális buddy movie-ja – a
bőséges hazai készlet helyett Bajkeverőtől
Balfácánig – a hollywoodi
zsaruverzióval próbálta tovább egyengetni a legnagyobb nemzeti sztár nemzetközi
karrierjét. A floridai helyszín, a hispano
színésztárs, a kínai barátnő és az orosz hússaláta találkozása a svédasztalnál
azonban nem szól másról, mint a sok évtizedes hazai komédia-hagyományok
ráerőszakolásáról a Beverly Hills-i zsarura,
amely annak idején nem csak Murphy géppuskaszájának és eleven dialógusainak
köszönhette időtálló sikerét, de annak az ellenállhatatlan pofátlanságnak is,
amellyel kifigurázta az „osztályok nélküli társadalom” amerikai önámítását.
A
veterán író-rendező Rachid Bouchareb éppen előző filmjében, a Két férfi a városban José
Giovanni-börtönballada kiváló amerikanizálásában (Two Men in Town) bizonyította, milyen pontosan és gazdagon
átültethető egy félévszázados banlieue-bűndráma
minden társadalmi zöngéjével együtt a kortárs Egyesült Államokba. A fordított
kísérlet tökéletes kudarca nem az alkotói tehetségtelenség példája, inkább azt
jelzi, hogy a gall filmipar szerint a nagyvilág kizárólag a
jellemkomikum-központú vígjátékaikra vevő, méghozzá minél sokszínűbb,
epizódikusabb és öntörvényűbb formában, hogy még a félanalfabéta pekingi
szakmunkástanulót is lekösse. Pedig a franciák mindig is lelkes mesterei voltak
az amerikai bűnmeséknek, az első James M. Cain adaptációtól (Az utolsó forduló) a sorra filmesített
Goodis-regényeken át a Halálos
szívdobbanásig – úgy tűnik, manapság Melville helyett csak Belleville-re
futja.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
