KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
   2010/augusztus
CANNES
• Schubert Gusztáv: Kóbor lelkek Cannes
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
• Nánay Bence: Az utolsó szürrealista Weerasethakul stílusa
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Tisztább ambíciókkal Beszélgetés Kőrösi Zoltánnal
HOPPER
• Nevelős Zoltán: Nincs esélyed Dennis Hopper, a filmrendező
• Kubiszyn Viktor: Az őrület csúcsain Dennis Hopper, a színész
KÖNYV
• Bikácsy Gergely: Halálkamaszok Pier Paolo Pasolini: Utcakölykök
VAD KÖLYKÖK
• Orosdy Dániel: Pokolfattyak Vad kölykök a mozivásznon
• Alföldi Nóra: A lányok nem sírnak
ISKOLAFILM
• Sepsi László: A katedra árnyéka Tanárok filmen
• Barkóczi Janka: Tanult reménytelenség Magyar iskolafilmek
AKCIÓMOZI
• Géczi Zoltán: Tekerd vissza, haver! A ’80-as évek akcióhősei
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élményközvetítés Kommentátorok a focivébén
HATÁRSÁV
• Palotai János: Filmfestmények Kovásznai-kiállítás
KRITIKA
• Gyenge Zsolt: A ragaszkodás kórképe Patrice Chéreau: A hajsza
KÖNYV
• Varga Zoltán: A Hitchcock-vászon titkai Hitchcock – Kritikai olvasatok
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Rossz vér Thomas Cobb: Crazy Heart
• Pápai Zsolt: Delirált remény Scott Cooper: Őrült szív
MOZI
• Pápai Zsolt: Hét perc a Mennyországban
• Varró Attila: Mr. Nobody
• Kolozsi László: Élek és szeretek
KRITIKA
• Szabó Noémi: Alkonyat 3: Napfogyatkozás
MOZI
• Vajda Judit: Kéjjel-nappal
• Forgács Nóra Kinga: Szívrablók
• Vörös Adél: Nagyfiúk
• Zalán Márk: Levelek Júliának
• Sepsi László: A Szupercsapat
• Roboz Gábor: Az utolsó léghajlító
KRITIKA
• Baski Sándor: A kilencedik légió
MOZI
• Barkóczi Janka: Bűn és büntetlenség
DVD
• Pápai Zsolt: Halálos tézis
• Sepsi László: Marsbéli krónikák I–III.
• Alföldi Nóra: Két kopper
• Varró Attila: Gyilkosok szentélye

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Thomas Cobb: Crazy Heart

Rossz vér

Varró Attila

A regény kiöregedett, lepattant country-sztárja szerzetesi állhatatossággal őrzi zenéjében az egyszerű, tiszta dalok eszményét.

 

Amikor a ’80-as évek elején Thomas Cobb, a Newsreel magazin zenei újságírója megírta szakdolgozat-novelláját Donald Barthelme témavezetésével a Houston-i Egyetemen, a country-zene évek óta súlyos vesztésre állt a pop/disco befolyásával szemben (lásd a Travolta-film nyomán sarjadt Urban Cowboy-stílus felvirágzását), az amerikai filmművészetben azonban épp nagy népszerűséget élvezett és sosemvolt méltóságot kapott. A Globe- és Oscar-díjas Szénbányász lánya felemelő filmdrámája, a torokszorító Tender Mercies Robert Duvall-lal, az epekeserű Honky Tonk Man Eastwoodtól, a Willie Nelson-Kris Kristofferson párosra épített, szívet melengető Songwriter – röpke öt év alatt féltucat kiváló hollywoodi opusz próbálta helyreállítani a zenei műfaj „Nashville”-től (mint várostól és mint filmtől) tépázott rangját. Cobb elbeszélése a ’70-es években átélt szakmai élményei és Barthelme írói befolyása hatására messze nem a napfényes oldalát mutatta be szűkebb hazája népzenéjének, a regénnyé bővített 1987-es Crazy Heart (Bolond szív) pedig még kiábrándítóbbá tette az alaptörténetet. Otis „Bad” Blake kiöregedett hajdani country-sztár magányosan járja Amerika kétsávos országútjait, alkalmi bandák élén játszva régi slágereit kocsmák, tekecsarnokok közönsége előtt – egyik oldalról idült alkoholizmusa egyre súlyosbodó fizikai következményei, másikról a teljes elmagányosodás szorításában. Bad klasszikus művészfigura, az élet minden területén megbízhatatlan, nemtörődöm jellem, zenéjében azonban egy szerzetes állhatatosságával őrzi eszményét, az egyszerű, tiszta embereknek saját szívből írt és énekelt egyszerű, tiszta dalok küldetését. Miközben egykori tanítványai sorra feladják vagy behódolnak a countripolitan hivalkodó, olcsó könnyűzenéjének, Bad a legkisebb sárfészekben is szakmai tudása legjavát nyújtva hirdeti az igét, hogy aztán a koncert után a pult mellé hányjon vagy hanyatt döntse valamelyik éltes rajongónőjét.

Cobb regénye nem csupán kegyetlen őszinte helyzetjelentést nyújt a szimbolikus hősfigura testi-lelki leépüléséről, de szemben a ’70-es évek távolságtartó, deheroizáló trendjével, az első oldalaktól szoros kötelékkel béklyózza figuráját az olvasóhoz, erős érzelmi azonosulást teremtve egy olyan alakkal, akihez egyébként az olvasók többsége akkor kerül legközelebb, amikor ívben kikerüli a buszpályaudvaron. Ennek érdekében nemcsak hosszas passzusokat szentel a koncertek Bad szemszögéből ábrázolt (ám végig harmadik személyben tartott) leírásainak vagy remek egysorosokat ad szereplői szájába hőséről („Szerencse, hogy az Úristen csak egyet teremtett belőled – és még nagyobb, hogy én találtam rá”), de az érzelmi csúcs- és mélypontokat rendre álomjelenetekkel ellenpontozza, néhánymondatos víziókba tömörítve a hős érzelmi reakcióit. Hozzátéve mindehhez Bad gyakori édesbús múltidézéseit, a Crazy Heart olyan pontos, objektív, mégis személyes művészportrét kínál, amivel ritkán találkozni a műfaj drótkerítésének bármelyik oldalán. Cobb jóvoltából a country zenéről utoljára gondolnánk tanyasi búcsúk sörsátraiban harákoló disznógazdákra (noha nagyobbrészt ebben a környezetben mozgatja hősét), inkább olyasféle romantikus dicsfény derengi be, mint a vagabond-költészetet, vándorcirkuszokat vagy a Forma-1-et: az önpusztítás kivételes tehetséget igénylő művészi formáit. Ezért is döbbenetes erejű végkifejlete, ami mindezek ellenére kíméletlenül józan éleslátással tagadja meg főhősétől a késői szerelem képében érkező megváltás lehetőségét: az álomgyári verzió saját hagyományaihoz híven az utolsó pillanatban elrugaszkodott az alapműtől, mielőtt az magával rántotta volna a mélybe – ahol az utolsó harcból legfeljebb új dal születhet, de új élet már nem.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/08 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10240