KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Maár Gyula

A fiatal Maár kritikái

Töltőtolltól kameráig

Báron György

Maárra hajdani kritikusaként is emlékezünk.

 

Maár Gyula, tudjuk, az irodalom felől érkezett a filmhez. Az egyetem befejezése után, huszonévesen tekintélyes könyvkiadók szerkesztőjeként-lektoraként tevékenykedett, majd többéves literátusi gyakorlattal a tarsolyában, viszonylag későn, 1963-ban, harminc éves korában nyert felvételt az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskola filmrendező szakára. Az irodalomtól a mozgóképhez, mint oly sokaknál, nála is a kritikán keresztül vezetett az út. A magyar filmszakma előbb ismerte meg Maárt, a filmkritikust, mint Maárt, az írót és filmrendezőt. Főiskolás évei kezdetétől rendszeresen publikált az akkori, kéthetenként megjelent kis alakú Filmvilágban, amely egy ideig – a Bíró Yvette-féle Filmkultúra megalapításáig – a honi filmes élet egyetlen szakmai orgánuma volt. A rendszeres kritikaírás feltehetően kézenfekvő pénzkeresetet is jelentett az írás és a mozgókép iránt egyaránt fogékony diáknak, ám ha föllapozzuk a korabeli Filmvilágban megjelent cikkeit, nyilvánvaló, hogy többről volt szó. A filmekről írottak átmenetet képeztek számára az irodalom világából a mozgóképébe, ismerkedést annak nyelvével, technikájával, hatásmechanizmusával. Ezekben a cikkeiben fogalmazta meg először, a látott filmek – New York árnyai, Lotna, Eroica, Intim megvilágításban, Tücsök, Fotó Háber – kapcsán, a későbbi filmművész ars poeticáját. Ugyanazt az utat járja be, amelyet néhány évvel korábban a nouvelle vague Cahiers du Cinéma köré csoportosuló lázadó fiataljai, Godard, Truffaut és a többiek. „Mi magunk annakidején az irodalomtól indultunk el… – írja A legújabb nemzedék című 1964-es cikkében. „Moziba – legalábbis kezdetben – a puszta szórakozás kedvéért mentünk, a másfélórás gondűzésért, de ha problémáink igazán rangos, adekvát megfogalmazását kerestük, akkor a könyvespolcnál kötöttünk ki. Aztán a filmnek a neorealizmus óta megindult fejlődése magával ragadott bennünket. A nézőtéren egyszerre köszöntött ránk a szívszorító élmény, a vásznon látott világ egyre inkább kezdett hasonlítani a miénkhez… olyan dolgok nyertek néha megfogalmazatlanul is megfogalmazást, amelyek ábrázolásához még a korszerű irodalomnak sincs többnyire szótára…” Maár ezekkel a szavakkal egész nemzedéke fejlődéstörténetét fogalmazza meg: ahogy „legjobb elméi” felfokozott érdeklődéssel fordulnak a mozgókép felé - Párizsban, Prágában, New York-ban és Budapesten. Három évvel később az ifjúi eufóriát a mozgókép természetével történő tudatos szembenézés váltja fel: „Azt hiszem, valami alapvetően fontoshoz érkeztünk – írja 1967-ben Passer Intim megvilágítása kapcsán. - A nagykorúvá lett… film leglényegesebb kérdéséhez, amely közönségesen úgy hangzik, hogy miként lehet a felületi valóság mögött kirajzolni a lényeget… Miként lehet a szétszóró és mindent magába foglaló natura közegébe írni a valóságot szervező műalkotást.” Nem tudni, Maár ismerte-e a Cahiers ezzel kapcsolatos írásait, ám ugyanazokat a gondolatokat fogalmazza meg, mint Bazin az elméleti alapvetéseiben. „A kérdésre a válasz sokféle” – teszi hozzá. Ennek szellemében, egy másik írásában, a cinéma vérité dokumentarizmusát és a szerzői film személyességét, mint két egyenrangú, különböző pólusokról induló, ám végső soron ugyanoda vezető utat dicséri. Ugyanakkor, s ez is a különböző utakhoz tartozik, némi lelkiismeretfurdalással, kritikusi skizoiditással vallja be, hogy bizony nagyon szereti a „kritikusi mércéje alatti” kommersz csacskaságokat, melyek andalító hazugságaira, állítja, éltető szükségünk van, akár gyermekeknek a megnyugtató mesére. „A népmeséket felváltja a film paradox folklórja” – írja a Rossz filmnek apoteózisa című cikkében.

A fiatal Maár biztos ízlésű, tájékozott, elméletileg is alaposan felkészült filmkritikus, aki, akárcsak hajdan Truffaut-ék, a bírálói praxist arra (is) felhasználja, hogy mások filmjeiről írva fogalmazza meg esztétikai elképzeléseit. Aztán elérkezik a pillanat, amikor, Szajna-parti nemzedéktársaihoz hasonlóan, a gyakorlatba ülteti át a leírtakat: a teoretikus-kritikus köpenyét levetve előlép a művész.  


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/02 09-10. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11594