KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1991/december
KRÓNIKA
• N. N.: Kommersz neorealizmus? Luigi Zampa
• Ember Judit: Koza Dezső halálára

• Ardai Zoltán: Az undor titokzatos tárgya Peter Greenaway
FOLYTATÁSOS TÖRTÉNELEM
• Szilágyi Ákos: A nagy moszkvai szópuccs Folytatásos történelem

• Reményi József Tamás: Igazságtétel? Magyar krónikák
VIDEÓ
• Turcsányi Sándor: Mindenféle múltak Házi videók

• Földényi F. László: Leni Riefenstahl és Az akarat diadala
KRITIKA
• Bakács Tibor Settenkedő: Mistery Train
• Sneé Péter: Túl a Ráktérítőn Csendes napok Clichy-ben
• Székely Gabriella: Vissza Moszkvába Három nővér
• Koltai Ágnes: Holnapelőtt Halálutak és angyalok
• Váncsa István: Virágos, gyertyás, homokos Julianus

• Zsugán István: Mindannyian törökök vagyunk Beszélgetés Xavier Kollerrel
LÁTTUK MÉG
• Reményi József Tamás: Monsieur Bard különös óhaja
• Békés Pál: Az utolsó kijárat Brooklyn felé
• Székely Gabriella: Egy külön világ
• Hegyi Gyula: Oly távol és közel
• Turcsányi Sándor: Lányom nélkül soha
• Sneé Péter: Folt a zsákját
• Tamás Amaryllis: A szerelem erejével
• Nagy Gergely: Dinasztiák harca
HÁTTÉR
• Sirály Gergely: Fekete Mozgó

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Julianus

Virágos, gyertyás, homokos

Váncsa István

 

A filmbemutatók általában mozikban zajlanak, a mozikat ilyenkor nem szokás karvastagságú égő gyertyákkal körülrakni, az épület előtt nincs vörös szőnyeg a járdán, végezetül pedig az ily alkalmakkor megjelenő kormánytagok száma többnyire elenyésző. Ha a föntebbi tényezők mindegyikére vonatkozólag egyidejű és kardinális változás tapasztalható, akkor joggal föltételezhetjük, hogy e változásnak komor, sőt elborzasztó jelentősége van.

Gyanakvásunk jogos és megalapozott.

Kezdjük ott, hogy Koltay Gábor Julianusának első részében több gyertya égett, mint Jancsó összes műveiben. Koltay minden vízszintes felületet gyertyákkal rakatott tele, kivált a belsőben játszódó jeleneteknél, de néha a külsőknél is. Hacsak ez utóbbi nem a virágos helyszínek közé tartozik.

Háromféle stílus fonódik itt össze ugyanis, úgymint 1. virágos, 2. gyertyás és 3. homokos.

A virágos stílus arról ismerszik meg, hogy sok benne a virág. Ez ad keretet a műnek, minthogy az egész monstruózus filmalkotás vadvirágos, tarka réten kezdődik és ott is ér véget. Idill-küzdelmek-idill, azaz tézis-antitézis-szintézis. Julianusunk gyermekéveinek felhőtlen boldogsága tudniillik nem csupán személyes élmény, benne van ebben a Kárpátok ölelő karjai között élő egész nép (vagy nemzet) patakcsobogású életöröme is, amelyet, sajnos, kissé szétzilált a történelem, de némi heroizmussal restaurálható. Julianus eljut a végcélig, megtalálja az őshazát, a célegyenesben már térdigérő virágszőnyegen rohan, és ordítja, hogy „Testvéreim! Magyarooo-ok!” ami egyébként a film legfőbb – bár nem egyetlen – eszmei mondanivalója is.

De ne szaladjunk előre.

Az első virágos korszak – a gyerekkor – vezérmotívuma az elvágyódás, ennek megtestesítője egy mitikus alak, Fehérlófia. Semmit sem tudni róla, csak azt, hogy valami módon köze van a fehér lóhoz, márpedig a fehér lovat le lehet fényképezni, ergo le is kell. A film első felében tehát a nézőnek számtalan alkalommal van módja megtekinteni egy fehér lovat, amint erdős-ligetes tájakon szaladgál, vagy a fűben rángatózik, mintha épp akkor sokkolták volna meg – ez itt a fölszabadult vidámság netovábbjának a szimbóluma. Előfordulhat, hogy a néző – főleg ha nem állatbarát – egy idő után kezdi szívből utálni a fehér lovat, ezt később megbánja, ugyanis rájön, hogy ez a derék állat az egész film leghitelesebb figurája volt.

A következő – gyertyás – szakaszban világsztárok bukkannak fel, de nem állítható, hogy a nem-világsztár magyar szereplők közül bárki elhalványulna mellettük. Igaz, hogy például Assisi Szent Ferenc (Sasvári Sándor) leginkább verselgető KISZ-titkárra emlékeztet a késő hetvenes évekből, viszont Szent Domokos (Franco Nero) egy dörzsölt pesti használtautó-kereskedő alakját idézi: lehetetlen eldönteni, melyikük a jobb.

Julianus a gyertyás szakasz végére tanulmányait befejezi, férfiúvá serdül, az asszonyszemély alakjában (nagyon illedelmesen) megjelenő sátánnak ellene mond. Lelki nemességével a nézőt lenyűgözi, bár egy kicsit sajnáljuk is szegényt, a filmből tudniillik az derül ki – de nagyon fejbeverő módon ám –, hogy a honfoglalás óta született összes magyarok között Julianus barát ifjúkora volt messze a legunalmasabb.

A harmadik – homokos, értsd: sivatagban játszódó – szakasz a második részt tölti ki, a mű ugyanis kétrészes, két egészestés mozifilmnyi terjedelmű. Innentől kezdve már nem a cselekményesség a legfőbb erénye – bár, mint utaltunk rá, korábban is rendkívül kíméletesen bánt a néző idegeivel –, kárpótlásként viszont ólomsúlyú eszmei értékeket hordoz.

Vegyük őket sorra:

1. Egyedül vagyunk.

2. Ellenséges népek vesznek minket körül.

3. Fogjunk össze.

4. Öleljük magunkhoz a határainkon túl élő véreinket.

5. S a haza fényre derül.

6. Ennek érdekében mindenekelőtt higgyünk.

7. Istenben és elhivatott vezetőinkben egyaránt, de főleg az utóbbiakban.

8. A magyarok földi mennyországa ugyanis messze van.

9. Az odavezető út hosszú és küzdelmes.

10. Közben többször úgy fogjuk érezni, hogy tüstént éhen fordulunk fel.

11. De ha emiatt szemrehányást teszünk elhivatott vezetőinknek, azzal megbocsáthatatlan illetlenséget követünk el, és mellesleg csakugyan felfordulunk.

12. A hívő ember viszont célba ér és magyar testvérei karjába omolhat.

13. Ennél pedig nincs jobb a világon. Nagyjából ennyi. Ha valaki ezek után sem érti a vörös szőnyeget és a kormány súlyozott jelenlétét a díszbemutatón, akkor az illetőnek semmi érzéke a szimbólumokhoz.

Szomorú viszont, hogy az itt felsorolt épületes gondolatokat gyaníthatóan kevesen tudják majd fölfogni, a néző ugyanis nem Julianus barát, hanem – a köztünk járó félistenektől eltekintve – ember, s mint ilyen, gyönge, esendő, fáradékony. Nincs szokva az ilyen megpróbáltatásokhoz, aminő elé Koltay állítja, igen valószínű tehát, hogy orvul visszaél a két rész közötti szünettel és dezertál, mely esetben a műalkotás üzenete nem érinti meg a lelkét, s ilymódon az első rész megtekintésével együttjáró gyötrelmek is hiábavalónak bizonyulnak. (Viszont aki a vetítés legvégéig a teremben marad, azzal nemcsak az új Magyarországot lehet felépíttetni, hanem a Bábel tornyát is akár.) Egyébiránt okunk van feltételezni, hogy a honvédséget zászlóalj kötelékekben fogják kivezényelni a mű megtekintésére, mely esetben a fegyveres szökések, függelemsértések, szolgálatban történő botrányos lerészegedésének és egyéb katonai bűncselekmények száma nagy valószínűséggel emelkedni fog.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1991/12 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4260