KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1988/május
• Márton László: Az együttérzés díszletei Berlin, Alexanderplatz
• Györffy Miklós: Forgatókönyvírók részvénytársasága beszélgetés Michael Töteberggel
• Papp Zsolt: A szubjektív tényező Helke Sander és a nyugatnémet ’68
• N. N.: NSzK filmhét
• Zalán Vince: Péter és Pál Törvénysértés nélkül
• Schubert Gusztáv: A vaskorszak végén Szorításban
• Koltai Ágnes: Görbe folyosók Kiáltás és kiáltás
• Ardai Zoltán: A macska nyolc éve A „csehszlovák új filmről”
FESZTIVÁL
• Fáber András: Mit hoz a szél? Nantes
• Székely Gabriella: Kairó kék bársonya Kairó

• Barna Imre: Nulla rosa est A rózsa neve
• Kovács István: Maradandóság és mulandóság Beszélgetés Andrzej Wajdával
LÁTTUK MÉG
• Faragó Vilmos: Küldetés Evianba
• Nóvé Béla: Zeneszalon
• Báron György: A halálosztó
• Gáti Péter: Más, mint a többi
• Vida János Kvintus: A pokol katonái
• Bikácsy Gergely: A zsaru és a szex
• Biczó Dezső: Califar malma
• Tamás Amaryllis: Ez is elmúlik egyszer
KÖNYV
• Zalán Vince: Mécsláng

             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Más, mint a többi

Gáti Péter

A tavalyi Moszkvai Filmfesztivál megosztott második díjával kitüntetett alkotás a múlt év tavasza óta a szovjet mozik legzajosabb sikereinek egyike. Hangvétele, témaválasztása, tabukat nem ismerő őszintesége jól tükrözi a közelmúlt szemléletbeli változásait. Karen Sahnazarov munkája egyébként nem teljesen ismeretlen nálunk, hiszen 1987 májusában a fiatal szovjet rendezők hetén néhány előadásban már láthatta az érdeklődő közönség. Kár, hogy a film eredeti, a magyar és külföldi sajtóban is sokszor idézett címét – A küldönc forgalmazásunk a semmitmondó és szájbarágóan didaktikus Más, mint a többire szürkítette.

A filmes elbeszélés hagyományos formai keretei között maradó, rokonszenves alkotást a publicisztikus témakezelés avatja újszerűvé. Az a szemléleti frissesség, amelynek révén a film Ivánjának problémái szépítés nélkül idézik meg a szovjet fiatalok aktuális gondjait. A rendező úgy követi nyomon szerkesztőségi küldöncnek beálló hőse mindennapjait, hogy az eseménytelen hétköznapok szürke történései közé rejti mindazokat a konfliktusokat, amelyek jelenlétéről idáig csupán újságcikkek adtak hírt. Sahnazarov nemcsak létezésük jelzésére tesz kísérletet, hanem művészi elemzésükre és főként értelmezésükre is vállalkozik. A dédelgetett színésznői álmokkal a technikumi irodalomtanítás fénytelen valóságába alászálló, férjétől elhagyott anya boldogtalansága, a fiú környezetének kallódó figurái és a felnőtt társadalom kiüresedett eszményekre hivatkozó bombasztikus jelszavakkal tűzdelt szemrehányásai előidézői az Ivánt és társait jellemző szkepszisnek, az érzelmi és szellemi összezavarodottságnak. Remekül kidolgozott jelenetek érzékeltetik azt a mély generációs szakadékot, amely a gyerekként kezelt fiatalokat és az ő nyers őszinteségüktől megrettenő idősebbeket végzetesen eltávolítja egymástól, süketek tragikus párbeszédévé torzítja szóváltásaikat.

Nyikolja Nyemoljajev semmit sem szépítgető kamerája előtt, a hangulattalan betonmonstrumok tövében, az elhagyott homokbányák lehangolóan sivár környezetében egy „béke-generáció” keresi saját válaszait a mai valóság által feltett kérdésekre, küzd önnön kételyeivel, és kutatja esélyeit az értelmes emberi életre.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1988/05 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5037