KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1989/február
• Kovács András Bálint: A másik hang
• Schubert Gusztáv: Az elvarázsolt proletár Álombrigád
• Zalán Vince: Halálaink Eldorádó
• Dárday István: Mit akar a Mozgókép Innovációs Társulás?
• Kelecsényi László: Búcsú a mozitól
• Szilágyi Ákos: Az áldozat tekintete A komisszár
• N. N.: Dreyer száz éve
• Fáber András: Jeanne bajusszal és anélkül Egy remekmű utóéletéről
• Bikácsy Gergely: Dreyer és a Vámpír
• Márton László: Porladó hagyomány, süllyedő remény Sárga föld
• Kovács István: Robogás a nyárba Budapesti beszélgetés Filip Bajonnal
• Fáber András: A fényíró
• Fáber András: Fekete és fehér mágia Beszélgetés Werner Nekes-szel
• Lengyel Menyhért: Amerikai napló
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Az évszázad csütörtökig tart
• Szemadám György: D'Annunzio
• Faragó Zsuzsa: Moziháború a Vadnyugaton
• Nagy Zsolt: Anglia alkonya
• Gáti Péter: Isten veletek, moszkvai vagányok!
• Ardai Zoltán: A kockázat ára
• Torma Tamás: Nászéjszaka kísértetekkel
KÖNYV
• Csala Károly: Filmrendező-gyűjtemény

             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Anglia alkonya

Nagy Zsolt

 

Derek Jarman rendező-operatőr a mai angol filmművészet egyik legtöbbet vitatott egyénisége. Filmjeit – eddig hatot készített (köztük a nálunk is vetített Caravaggiót) – vagy teljes elutasítás, vagy kritikátlan rajongás fogadta. Hajlok a feltételezésre, hogy az 1987-es Anglia alkonya a magyar közönségből inkább az előbbi reakciót fogja kiváltani. Ez a film ugyanis már-már nézhetetlen. Ami a szó fizikai értelmében igaz elsősorban; Jarman hosszú percekig futtat olyan képsorokat, amelyek egy-két másodperces snittekből állnak. A látóideg egy idő után felmondja a szolgálatot, nem képes követni a vásznon fölvillanó képeket.

A cselekménnyel már nincs ennyi gond, mert a filmnek jószerivel nincs története. Akár Jarman korábbi filmjeiben, ismét nagy hangsúlyt kap a homoszexualitás. Egyébként pedig a nyolcvanas évek Angliájában vagyunk, Jarman (meglehetősen ezoterikus) iróniájának tárgya a Falkland-háború, a „vaslédi”, az „évszázad esküvője” és a terrorizmus. Körítésként pedig bőséggel zúdulnak ránk a pusztulás közhelyes és művészkedő képei: szeméttelepek, elhagyott gyárak, céltalanul lődörgő emberek, a szeméthalmon meztelenül karfiolt rágicsáló férfiak. Angliának bealkonyult? Némi bizonyítás még elkelne. Annak a fajta másodlagos experimentalizmusnak – Jarman filmjét nézve egyedül ebben lehetünk biztosak –, amely önnön formai különlegességébe bódulva saját szellemiségét építi le, feltétlenül.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/02 60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5315