KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A piros pulóver

Kovács András Bálint

 

Azt hiszem, ezt a címet csak jobb híján adták szerzői a filmnek. A nevezett ruhadarabnak ugyanis vajmi kevés köze van a film lényegéhez. Igaz, hogy bűnjel, és a legfőbb terhelő bizonyíték lehetne egy ártatlanul gyanúsított fiatalember ellen, a történet során mégis elveszti minden jelentőségét. Nemcsak azért, mert a rendőrség, miután nem tudja bizonyítékként felhasználni a fiú ellen, eltekint tőle, hanem azért is, mert gyenge bizonyíték lenne: a gyilkos a bűntény napján ugyanis – erről meggyőződhetünk – nem piros pulóvert, hanem szürke zakót viselt. A lényeg az, hogy a piros pulóverrel együtt a nyomozás egész története is jelentéktelenné válik (már az első tíz percben kiderül, hogy itt valakit ártatlanul fognak elítélni, és hogy a nyomozás igazságtalanságok sorozata lesz); mindvégig arra várunk, hogy a film valami sokkal fontosabbat próbáljon bebizonyítani annál, mint azt, hogy a piros pulóver fontos tényező a bűntény felderítésében. Talán nem is baj, hogy az elejétől fogva tudjuk: a gyenge idegzetű, túlérzékeny fiatalember nem ölte meg a kislányt, s ennek ellenére halálra fogják ítélni; – hanem az, hogy ahelyett, hogy a hatalomnak való kiszolgáltatottságot elemezné mélyebben, a rendező kizárólag a már teljesen érdektelenné vált nyomozás részleteivel bíbelődik. Úgy lötyög ez a filmen, akár a piros pulóver a vékony fiún: nem az van benne, ami (aki) igazán fontos lenne. Ha egy kicsit is többet tudna mondani annál, hogy ki vagyunk szolgáltatva a rendőrség önkényének, nem volna olyan bosszantó, hogy a per gyakori fordulataival még a végén is felcsillantja az illúziót: talán mégis lehet bízni az igazságszolgáltatásban.

Egy André Cayatte nevű rendező jut eszembe, aki szinte egész életművében azt keresi, milyen társadalmi mechanizmusok teszik, hogy az igazságszolgáltatás igazságtalanság-szolgáltatássá válik. De neki is csak ritkán sikerült a rendőri és bírói önkények és tévedések mögött a kiszolgáltatottság mélyebb okait kitapintania. A piros pulóver rendezőjének ez talán nem is állt szándékában.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 44. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7250