KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Tévémozi

Bogey

Karcsai Kulcsár István

 

A mozi legendája végül is filmszínészek története. Jótanulóként mondjuk fel korszakos jelentőségű rendezők névsorát, bólintunk, hogy ők az igazi alkotói a filmnek, de a mitikussá vált nagy alakok mégis a sztárok maradnak: Garbo, Dietrich, Jean Gabin, Boyer, Vivian Leigh, Clark Gable... Akiknek személyisége oly erőteljesen sugárzik át az évtizedeken, hogy a celluloidszalagot felváltó új technikák, a tévé és a video biztosította újabb és újabb találkozások sem okoznak csalódást. Ezek közé a kevesek közé tartozik Humphrey Bogart.

Bogey – ahogy Amerikában becézték és ma is, negyedszázaddal halála után emlegetik – New Yorkban született a század első évében. Az első világháború alatt az amerikai haditengerészetnél szolgált. Leszerelése után végigjárta a vidéki színészet iskoláját, míg végül felkerült a Broadway-re. A filmmel 1930-ban került kapcsolatba. Sokáig csak epizódszerepeket játszott. Kiugrása Leslie Howardhoz fűződő barátságának köszönhető. A nagy angol színész Bette Davis partnereként játszotta a Robert E. Sherwood színműve nyomán készülő film, az Elvarázsolt erdő főszerepét. Az egyik kulcsfigura, Duke Mantee szerepére Humphrey Bogartot javasolta Archie Mayo rendezőnek. Bogart messzemenően beváltotta a hozzá fűződő reményeket. Hidegvérű, keserű gengszterfigurájával egy egészen új típust teremtett meg az amerikai filmben. Mindez 1936-ban történt, és a kiugró siker hosszú időre eldöntötte Humphrey Bogart sorsát. Az amerikai alvilágot bemutató filmek sorában ezentúl ő lett a gengszter megtestesítője, olyan kitűnő kollegák társaságában, mint James Cagney és Edward G. Robinson. Nagyritkán a másik oldalra is átállt, rendőrt alakított. De az alvilági környezet maradt. Persze, ezek a korabeli bűnügyi filmek nemcsak profi munkák voltak, de egyben érdekes társadalomrajzot is nyújtottak, szereplehetőséget kínáltak figuráik. Humphrey Bogart nemcsak ismert, de jó színésszé is vált ezeknek az alakoknak fanyar, férfias megformálása során.

Humphrey Bogart már ezekben a gengszterfilmekben megalkotta a maga mítoszát, de 1941-ben, a műfajon belül, meg tudott újulni, ki tudott törni a fenyegető skatulyából. Ezt a változást és kiteljesedést A máltai sólyomban valósította meg. Sam Spade, a meg nem alkuvó, a különböző szabályoknak és konvencióknak fittyet hányó, lendületes és erőteljes magánnyomozó alakját Dashiell Hammett teremtette meg. Humphrey Bogart öntött lelket belé a John Huston rendezésében készült filmben. Ez a barázdált, kissé fáradt arc, a szomorkás, sokat látott tekintet, ám ezek mögött a meg nem alkuvó, elszánt férfias erő vált az alak jellegzetességévé. És Bogart színészi stílusává. Példátlan sikere volt a Casablanca című, háborús hátországot idéző antifasiszta filmjének. Az általa megformált Rick valóságos fogalommá vált. Kertész Mihály rendezte a filmet, melyet ma is állandóan sugároznak az amerikai tévé-állomások, 1943 óta szinte szünet nélkül.

Az ugyancsak 1943-ban készült Szahara (rendező: Korda Zoltán, operatőr: Máté Rudolf, zene: Rózsa Miklós) a háború alatt kialakult antifasiszta együttműködés szellemében született. A sivatagi tizenhármak című szovjet film (Mihail Romm, 1936) második világháborús környezetbe áttett változata. Bogart Joe Gunn őrmester szerepében ismét új színnel bővítette alakjai sorát. A háború utáni filmjeiben változatlanul tartott játékstílusú, sokoldalú színésznek bizonyult. 1952-ben Oscar-díjat kapott. Ennek a korszakának egyik legnagyobb alakítása A Sierra Madre kincse című John Huston filmhez fűződik. Az arany hajszolásában, a gyors meggazdagodás csalóka reményében egyre jobban tönkremegy és ronccsá válik három ember, valahol a mexikói határ közelében. Bogart, aki egy Dobbs nevű fickót alakít, a megszállottságtól az eszelősségig tárja fel egy ember fizikai és morális széthullását.

Humphrey Bogart 1957. január 14-én halt meg Los Angelesben. Akkor már egy éve beteg volt, de úgy hírlik, utolsó pillanatáig nem hitte, hogy meg fog halni. Mint ahogy a közönség mai napig sem hiszi el, hogy nincs többé. Ballonkabátban, hanyagul megkötött övvel, szemébe húzott kalappal, szája szögletében egy cigarettával átsétált a filmtörténet halhatatlanságába.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7260