KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
   2006/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
• Kelecsényi László: Mennyit ér egy filmrendező? Hintsch György (1925-2005)
MAGYAR MŰHELY
• Schubert Gusztáv: A láthatatlan zenekar Szemle előtt
• Muhi Klára: Mágikus hely Beszélgetés Kamondi Zoltánnal
• Hungler Tímea: Sperma, nyál, vér Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Csillag Márton: A nevetés értelme Beszélgetés Goda Krisztinával

• Kárpáti György: Bolondok és megszállottak Tudományos ismeretterjesztő film
• Bori Erzsébet: Csúcsragadozók Fekete Afrika
• Schubert Gusztáv: Fekete tükör Mesebeli Afrika
• Varró Attila: Nem a repülők King Kong
• Beregi Tamás: Pokoli édenkert Elveszett világok
• Kolozsi László: Metafizikai darázsfészek Filmes utazások az agyban
• Kömlődi Ferenc: HAL gyermekei Mesterséges elmék
• Vágvölgyi B. András: A guru John Lennon
• Köves Gábor: A talált zseni Preston Sturges
• N. N.: Preston Sturges legfontosabb munkái
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Intimpiac Délutáni talkshow
• Hirsch Tibor: Ki korán kel… Reggeli tévémagazinok
• Reményi József Tamás: A piszok Nagyüzemi romantika
FESZTIVÁL
• Báron György: A terror árnyékában Kairó
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Ha megáll az idő A Herceg haladéka
• Takács Ferenc: ...annál inkább ugyanaz Good Night, and Good Luck
• Vágvölgyi B. András: A viking Bukowski Tótumfaktum
LÁTTUK MÉG
• Mátyás Péter: Sophie Scholl - Aki szembeszállt Hitlerrel
• Ádám Péter: Ha te nem lennél
• Köves Gábor: A nyughatatlan
• Nevelős Zoltán: Dominó
• Wostry Ferenc: A barlang – The Descent
• Mátyás Péter: Űrfogócska
• Vörös Adél: Azt beszélik
• Kárpáti György: Első a szerelem
• Barotányi Zoltán: Nagy Kommunista Bankrablás

             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Kairó

A terror árnyékában

Báron György

Iraki háború, muzulmán fanatizmus, nyugati paranoia a túlpartról nézve. Kairó a másik oldal fesztiváljaként érdekes.

 

Terror, a tudósításom címével ellentétben, nem dúl Kairóban, a Nílus-parti metropolis ma is az arab földrész nyüzsgő központja, ám a fenyegetettség sötét árnyéka rávetül a városra: az utcasarkokon súlyos páncélpajzsok fedezékében fegyveres őrök-rendőrök állnak, védik a középületeket, a mecseteket, a bazárt, még a piramisokat és a szfinxet is; a fesztiválnak otthont adó amerikai luxushotel negyvenemeletes épületének bejáratához csak olyan autó hajthat föl, amelyet előzőleg bombakereső kutyák szagolgattak körbe, s belül, a hotel elegáns, légkondicionált vetítőjében is érezhető a fenyegetettség baljós levegője: a tizenöt versenyfilm jó harmadát, így vagy úgy, belengi.

A Producerek Nemzetközi Szövetsége A-kategóriába sorolta a kairói szemlét, ám sok gyöngébb minősítésű európai és amerikai fesztiválnak gazdagabb-színvonalasabb a programja. Igaz, az utóbbiakat nem köti az elit-szemléket korlátozó regula: a versenybe kizárólag ősbemutatókat hívhatnak meg. A kairói nem tartozik a világ legínyencebb filmmustrái közé, ám – s alighanem ezért az elegáns osztályzat – az arab világ legnagyobb, legfontosabb filmes találkozója. Ez nem csak a mellékprogramokból derülhetett ki – külön sorozatot szenteltek a libanoni filmművészetnek, az arab országok filmjeinek és a külföldön sikeres arab rendezők munkáinak –, hanem a nemzetközi versenymezőnyből is, amelyben erős többségben voltak a harmadik világból, s ezen belül az arab országokból érkezett munkák.

Szokatlan töménységben nézhettük végig, hogyan látják „a túlpartról” mindazt, ami szeptember 11-e után következett: az iraki háborút, az iszlám terrort, az anti-terrorista hisztériát és ezek emberi következményeit. Mert igen sok film, érthetően, erről szólt.

Mindenekelőtt az iraki. Ez már az új rezsim filmje: élesen Szaddám-ellenes, de nem mutat barátságos arcot Amerika irányába sem. Gondoktól barázdált, meggyötört arcot fordít mindenfelé, amin aligha csodálkozhatunk. Az országon végigsöpört terrorról szól, amelynek egymásra torlódó hullámaiban – azok szemszögéből, akik e politikai küzdelemnek nem alanyai, hanem tehetetlen tárgyai – nem különíthető el a Szaddám-féle titkosrendőrség gyilkos brutalitása a felszabadító atlanti ármádia bombázásaitól. A történet színtere egy bagdadi elmegyógyintézet az anarchia és felbomlás senkiföldjén. Ahlam, a címszereplő fiatalasszony azért került ide, mert vőlegényét az esküvőjük napján elhurcolták Szaddám hóhérai. Ugyanennek az azilumnak a lakója Ali, a valamikori iraki katona: a bombázások sokkját, a megsiketülését még csak túlélte volna ép ésszel, de azt, hogy ezt követően bebörtönözték, bíróság elé állították dezertálásért – már nem. Bagdad romokban, a levegőben szürke füst terjeng, összeomlik a drill törvénye-rendje, kinyílnak az elmekórház kapui, s ők ketten, siketen, bolondul, elindulnak a lángoló városon át, megkeresni az elveszett otthont. A harmadik szereplő fiatal, idealista orvos. Apját Szaddám katonái ölték meg: a terror sokkjából ő azt tanulta meg, hogy segíteni kell annak, aki segítségre szorul. Mohamed Al-Daradji játékfilmje szaggatott, szenvedélyes és remegő hangú, akár egy amatőrfilm, ám lüktető képsorai hatásosak, mert olyan személyes, érzelmektől átfűtött képet mutatnak a szaddámi diktatúra, majd a háború sújtotta Bagdadról, amilyet nem láthattunk a haditudósításokban.

Az egyiptomi versenyfilm drámai címe – Az éjszaka, amikor Bagdad elesett –, nem kis meglepetésünkre, komédiát takar, rácáfolva arra a marxi bon mot-ra, hogy az emberiség nevetve búcsúzik a múltjától. Nos, szó sincs búcsúról, Bagdad utcáin még dörögnek a fegyverek, ám Mohamed Amin habkönnyű-csacska szalonvígjátékot forgatott a szomszédban dúló háborúról. Hőse piknikus gimnáziumi igazgató, akit az iraki invázióról sugárzott tudósítások kibillentenek a lelki egyensúlyából. Látván a bombázások romjait, az amerikaiak kegyetlenkedéseit az Abu Dhabi-börtönben, az a rögeszme lesz úrrá rajta, hogy a következő célpont: Kairó. Népes családjának tagjaiból, barátaiból, szomszédaiból szabadcsapatot verbuvál hát, s a házuk pincéjében megkezdik a gyakorlatozást, megvédeni magukat és országukat. Egyik tehetséges tanítványát megbízza, hogy a sufniban csodafegyvert készítsen a jenki bombázók ellen – ezzel tartja a hitet a többségében idős urakból és hölgyekből álló alkalmi gárdában. Ebben a filmben mindenki tökhülye, mint egy gyöngébb magyar vígjátékban, ám az ottani közönség vélhetően dőlni fog a mozikba, hogy röhögjön azon, ami olyan apokaliptikusan abszurd, hogy már sírni sem lehet rajta.

A kairói fesztiválon, aligha véletlenül, még az indiai versenyfilm is az iszlám terrorizmusról szólt. Hőse gyönyörű muzulmán lány, akit családja férjhez ad egy művelt, finom, gazdag fiatalemberhez. A fiú a Barbari Masjid mecset 1992-es lerombolását követően csatlakozik a muszlim terroristákhoz, s ettől kezdve kedves, béketűrő hitvese rettegve figyeli, miként válik élete párjából fanatikus szörnyeteg. Az Isten nevében, hasonlóan a nálunk is játszott Mennyország, most című palesztin filmhez, belülről ábrázolja a szélsőséges mozgalmakat, a terror születését, torz mechanizmusát – s bár a legkevésbé sem rokonszenvezik vele, segít megérteni nem csak az okait, hanem a „logikáját” is.

A terror árnyéka vetül arra a békés német városra is, amelyben Samir Nasr A gyanú magvai című filmjének fiatal házaspárja, Maya és Tarik él. Mintacsaládnak tűnnek: az asszony sikeres reklámszakember, a férfi komoly nemzetközi karrier előtt álló kutatóorvos; jómódban, szeretetben nevelik egyetlen fiúkat, Karimot. A német asszony szőke, kékszemű, míg férje barna bőrű, fekete hajú: le sem tagadhatná, hogy Algériából érkezett Európába. Egy napon – szeptember 11-e után vagyunk – titkos ügynökök kezdenek szaglászni a férj után, mert egyszer, régen részt vett egy népes arab esküvőn, amelyen történetesen az egyik gépeltérítő is jelen volt. A német titkosrendőrség „alvó ügynököt” gyanít Tarikban, s a tények egyre súlyosabban ellene szólnak. Gyakran jár muszlim körökbe, váratlanul felbukkan a semmiből egy régi arab iskolatársa, a párizsi merénylet napján titokban a francia fővárosba utazik, a laboratóriumából pedig eltűnik két fiolányi Ebola-vírus. Ha nem a mai politikai helyzetről szólna a történet, akár Hitchcock is megrendezhette volna. Az arab rendező német versenyfilmjének angol címe – Seeds of Doubt – nem véletlenül utal Hitchcock híres filmjére, A gyanú árnyékában (The Shadow of a Doubt)-ra. A kínzó kétségről szól ez is: arról, hogy a hősnő nem tudja eldönteni, a szeretett férfi bűnös vagy ártatlan. Egy másik Hitchcock-thriller, a Gyanakvó szerelem fő szólama ez: az asszony egy idő után már maga sem tudja, hogy a gyanú árnyékában megőrült, paranoiás lett, vagy a férje valóban közveszélyes bűnöző. A gyanú magvai azt a folyamatot követi végig, nem hitchcocki virtuozitással, de pontosan és logikusan, ahogy a kínzó kétely – amit esetünkben a terroristaellenes hisztéria kelt – beszivárog a mindennapokba és alámossa a békés polgári élet biztosnak vélt eresztékeit.

Az albán filmművészetről ritkán hallunk, pedig az utóbbi években szép sikereket arattak a nemzetközi fesztiválokon. Kujtim Cashku talán a legismertebb albán filmes; új műve, a Mágikus szem volt a mezőny igazi meglepetése: elnyerte a zsűri különdíját, az Ezüst Piramist, a legjobb forgatókönyvért járó díjat, a FIPRESCI díját, főszereplője, a barázdált arcú Bujar Lako pedig a legjobb férfi színésznek járó elismerést. (A zsűri nagydíját, az Arany Piramist a finn Klaus Harö Az én anyám című háborús melodrámája kapta, amely egy svéd nevelőszülőkhöz kiadott finn kisfiú és nevelőanyja kapcsolatát meséli el, érzékeny, tiszta eszközökkel.) Az albán film – akárcsak a magyar nevezés, Deák Krisztina nagy érdeklődéssel fogadott A miskolci boniésklájdja –, bár nem az arab világban játszódik, a legkevésbé sem rítt ki a köznapi terrort középpontba állító versenyfilmek sorából. 1997-et írunk, a dél-albániai Gjirokasterben polgárháború dúl, az utakat és köztereket álarcos fegyveresek uralják, az emberek félnek kilépni a házaikból. Petro, a valamikori szenvedélyes fotós és amatőrfilmes az ablakából szuper nyolcas kamerájával lefilmez egy gyerekgyilkosságot. A kisgyerek haláláért a szenzációhajhászó helyi tévéstáb a felelős, ám az eset a világ nagy tévécsatornáinak híradóiban másképp tűnik fel. Petro elindul hát Tiranába, hogy előhívassa a tekercseket és megmutassa, mi történt valójában a csendes kisvárosi utcán. A történet politikai krimit sejtet, ám a Mágikus szem (ami a rendező számára a kamera metaforája) csöndes, mélabús meditáció arról, amit Balassa Péter „a képírástudók felelősségének” nevezett. Elmélkedés a filmről, ami természete szerint a csorbításmentes valóságot rögzíti, miközben – csöppet sem mellékesen – megállítja, kimerevíti az időt. Petro számára, aki véletlenül keveredett a (média)politikába, ez utóbbi a fontos. Lakásában megsárgult fotókat, esős, kopott celluloidtekercseket őriz, rajtuk a múltja, a fiatalsága, párizsi szerelmi románca egy gyönyörű fiatal lánnyal, akiből később híres színésznő lett. Fotográfus hősünk a vándorútján összeakad egy izgató ifjú hölggyel, aki erősen emlékeztet a valamikori párizsi asszonyra (ugyanaz a színésznő játssza); különös kapcsolat szövődik a hatvanas férfi és a húszéves lány között: egy ócska vetítőgépen a koszos falra vetítve együtt nézik meg a férfi fiatalságát dokumentáló párizsi felvételt, amelynek fekete-fehér képei olyan nyersek és őszinték, akárha a fiatal Godard vagy Rohmer forgatta volna őket. A Mágikus szem különböző rétegei hibátlanul illeszkednek egymáshoz. Kujtim Cashku filmje feszült üldözéses krimi, virtuóz stíljáték és költői ars poetica egyszerre: egy öregedő filmkészítő megkapó tűnődése egy öregedő filmkészítőről, s általában „az emberről a felvevőgéppel”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8506