KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
   2008/május
AMERIKA '68
• Vágvölgyi B. András: Hosszú, forró évtized Amerika '68
• Pápai Zsolt: Az ideológia vége A hollywoodi film és az ellenkultúra
• Takács Ferenc: Mailer, halál, Amerika Norman Mailer, a lázadó
• Barna Imre: Honvágy-blues Ott sem vagyok
• Barotányi Zoltán: A gitár marad Protest-zene
ROBBE-GRILLET
• Janisch Attila: Útvesztő objektív megvilágításban Alain Robbe-Grillet
• N. N.: Alain Robbe-Grillet filmjei
LENGYEL HISTÓRIÁK
• Kovács István: Lengyel Antigonék Katyń
• Pályi András: Éjszakai vonaton Jerzy Kawalerowicz
FESZTIVÁL
• Schreiber András: Egy pikoló homályos Berlin
FILMEMLÉKEZET
• Orosz István: Gyermekrajzok tükrében Macskássy Katalin (1942–2008)
TELEVÍZÓ
• Darab Zsuzsa: Virtuális szomszédaink Magyar szappan
• Soós Tamás: Családi köd Bekamerázott famíliák
KRITIKA
• Gorácz Anikó: Nem gyereknek való vidék Másik bolygó
• Stőhr Lóránt: Kalandra fel! Bahrtalo!
• Vajda Judit: Túl sok szó Eszter hagyatéka
• Csillag Márton: Falusi naturizmus Bakkermann
MOZI
• Baski Sándor: Pénzhamisítók
• Tüske Zsuzsanna: Irina Palm
• Vajda Judit: Testvérem egyedüli gyerek
• Ádám Péter: Angel
• Kárpáti György: Las Vegas ostroma
• Donáth Mirjam: Paris
• Csillag Márton: Charlie Bartlett
• Klág Dávid: Vértestvérek
• Harmat Eszter: Rövid, de kemény
DVD
• Varga Zoltán: Nővérek
• Teszár Dávid: Appleseed – A jövő harcosai
• Kovács Marcell: Érzelmek tengerében
• Pápai Zsolt: Airport

             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Paris

Donáth Mirjam

Paris – francia, 2007. Rendezte és írta: Cédric Klapisch. Kép: Christophe Beaucarne. Zene: Robert Burke, Loic Dury. Szereplők: Juliette Binoche (Élise), Romain Duris (Pierre), Fabrice Luchini (Roland), Albert Dupontel (Jean). Gyártó: Studio Canal / France 2 / TPS Star. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 130 perc.

 

Minden film az életről szól, ezzel nem mondtunk sokat. De a Lakótársat keresünk író-rendezője, Cédric Klapisch ezúttal tényleg a nagybetűst igyekezett mozivászonra vinni. A sok színes és szürke pillanatot, amely egy napot bearanyoz vagy épp megkeserít. A részletekben igyekezett megragadni az egészet: a filmet nyitó montázs összekuszált kockái lassan az egészbe illeszkednek. Ahogy a kamera közelebb enged, már nemcsak az Eiffel-torony fényeit látjuk a forgatagból, de a lakásbelső olvasólámpájának derengését is, nemcsak a kifutót, de a modell könnyeit is, nemcsak a robogó metrót, de azt is, aki futott utána.

Időben és lehetőségben Klapisch olyannyira szabad teret adott magának, hogy a sokszereplős filmben Robert Altman trükkjével 130 percen át gabalyodnak a szálak – igaz, kifejezetten szórakoztatóan. Ezért oroszlánrészben a kiváló komikus, Fabrice Luchini a felelős, akinek egyetlen bohóckodó táncáért érdemes megnézni a filmet. Térben is csak szimbolikusan szorította keretek közé magát a rendező, amikor Párizst választotta helyszínül – a világvárost, ahol a Szajna két partján az öreg Sacré Coeur és a modern Montparnasse néz farkasszemet egymással, ahol idős szeret fiatalt, és zöldséges szupermodellt. Klapisch akár New Yorkban is forgathatott volna: igaz, arról szakdolgozatának tárgya, Woody Allen készített egy sok szempontból hasonló darabot (Manhattan).

Szórakoztató dialógusokban Klapisch már bizonyított, amikor a diákéletet parodizálta a Lakótársat keresünk-ben. Kedvenc főszereplőjétől, Romain Duris-től most sem vált meg: ő játssza a szívbeteg fiatalembert, épp a kétséges kimenetelű műtét előtti napokban kapcsolódunk a történetbe. A halál küszöbén, kívülállóként, minden apróságra rácsodálkozva figyeli az erkélyről a bérháza környékén lakókat. Az ő tekintete-lelke Christophe Beaucarne kamerája, ahogyan a többi embert szemléli, és látja őket szeretni és csalódni, sírni és nevetni, születni és meghalni. Ha a rendező mindezt 100 percben ragadta volna meg, gördülékenyebb lenne a film – kevesebbet mutatna viszont a megmutathatatlanból, amit életnek hívunk.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9455