KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

         
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Groó Diana: Vespa

Szelíd motorok

Gorácz Anikó

Groó Diana filmje kétszeres beavatástörténet: a kiskamasz megismerkedik a felnőttek világával, a roma gyerek a többségi társadalommal.

 

2009 januárjában a magyar mozikban bemutatták Andrzej Jakimowski frappáns és megható nosztalgiafilmjét, a Cseleket, melyben a nyolc év körüli, tejfölszőke, kék szemű Stefek egy golyóstollal kisatírozott fotó alapján keresi az apját egy lepusztult lengyel iparváros vasútállomása környékén a barátjával és annak motorjával. Második nagyjátékfilmjében, a Vespában Groó Diana is az apakereső kisfiú toposzát használja, az ő hőse azonban lengyel sorstársával ellentétben fekete hajú, sötét szemű fiúcska, aki a berekháti cigánysorról indul a fővárosba, hogy felkutassa a Szűz Mária-kép mögé rejtett fényképről ismert apját. Mese ez is, mese az is, éppúgy, mint a Simó-osztályban végzett rendezőnő 2004-es első nagyjátékfilmje, a Csoda Krakkóban volt, de míg ott az alkotó a zsidó kultúrába nyújt bepillantást, a Vespában a roma kisebbség köréből választ hőst filmjéhez.

A kiskamasz Orsós Lali kettesben él anyjával a jobb napokat látott faluszéli házban, ám amikor egy csokipapírban talált nyereményszelvénnyel jogosult lesz a vadiúj Vespa robogóra, úgy dönt, hogy elindul szerencsét próbálni. A szegény asszony egyetlen fia azonban már nem boldogul olyan könnyen a 21. századi Magyarországon játszódó mesében, mint tette volna mondjuk egy évszázaddal ezelőtt: napjainkban Lalinak az előítélet hétfejű sárkányával is meg kell küzdenie, jelenjen az meg általános iskolai magyar tanár, kopasz biztonsági őr, vagy a pesti grund srácainak képében. A fiúnak a kaland során egyetlen segítője akad, a vízzel töltött poharakon, üvegeken játszó fiatal roma utcazenész, aki az országúton felveszi Lalit az autójába, és aki talán pótolhatná az elveszett apát.

A cigányság társadalmi helyzete fontos kérdés, helye van, vagy inkább helye lenne nemcsak dokumentumfilmben, hanem játékfilmben is, ezért méltányolandó, hogy a rendező kisebbségi főszereplőt választott fikciós filmjéhez. A gyerekhős viszont a szubjektív szemszög mellett azt a kiskaput is garantálja,, amin keresztül meg lehet lógni a súlyos társadalmi kérdések feldolgozása elől. Nem mintha a cigányság léthelyzete nem jelenne meg a filmben, de a gyerekek vágyai, céljai és problémái még nem az egzisztenciális kérdések körül forognak, így az alkotónak lehetősége nyílik másra (az apakeresésre) fókuszálni. A film kétszeres beavatástörténet: a kiskamasz megismerkedik a felnőttek világával, és a roma gyerek a többségi társadalommal; ez a két motívum viszont inkább gyengíti, semmint erősíti egymást. A felnőttéválást szimbolizáló road movie egyszerre igyekszik szólni a gyermeki illúziók és az ártatlanság elvesztéséről: a kaland végén Lali már nem bízik a világban, és egyszersmind azt is megtanulja, hogy a jogos jussát csak úgy szerezheti meg, ha elveszi.

Groó Dianát láthatólag nem a szociológiai hitelesség vezérelte, viszont nem mondott le arról, hogy érintse a cigányság kitaszítottságának problémáját, amit leginkább képi metaforákban fogalmaz meg. A magyar operatőrök élvonalába tartozó Kardos Sándor attraktív beállításai már-már szószátyárok, a jelképek és szimbólumok meglehetősen szájbarágósak, mintha a rendező nem akarta volna a véletlenre bízni a mondanivalót. A grundot határoló tűzfalra rajzolt focikapuban úgy áll a roma kissrác, mint egy céltábla közepén, hogy a többségi társadalmat megtestesítő magyar fiúk kényükre-kedvükre rugdoshassák a labdával. Éppilyen egyértelmű a jelentése annak a képnek, amikor Lali megkéri a kigyúrt, kopasz biztonsági őrt, hogy legyen az apukája. Ebben a beállításban a fényképezésnek köszönhetően az őrbódé belsejében ücsörgő férfi és az ablak előtt ácsorgó fiú portréja egymásra vetül, arcuk összeolvad, ami még inkább felhívja a figyelmet a különbségre, és a helyzet abszurditására. Gyönyörű kép (talán Bergman ihlette), de túl direkt, akárcsak az a beállítás, amikor a robogót toló fiút távolról, egy vadászpuska célkeresztjében látjuk, utalva a közelmúlt romagyilkosságaira.

A lengyel Cselekkel ellentétben a Vespában a rendező nem meri mesei befejezéssel zárni a fiú mesés kalandját, inkább igyekszik valósághű végkifejletet illeszteni a mindvégig valószerűtlen történethez. Lali nagy utazását a tükör-szimbólum foglalja keretbe: mikor először megpillantjuk a főhőst, egy asztali tükörben látjuk, az utolsó snittben pedig a betört visszapillantó tükörben. A gyermeki ártatlanság, naivitás, a világba és a felnőttekbe vetett hit örökre elveszett, összetört. A Cselek reménykeltő zárlatára a magyar párdarab pesszimizmussal válaszol: a cigánysor fekete lyukként szívja magába a reményt, itt a meséktől elvárt csodát maga alá gyűri a társadalmi realizmus.


VESPA – magyar, 2009. Rendezte és írta: Groó Diana. Kép: Kardos Sándor. Zene: Kardos Dániel, Balogh Rudolf. Vágó: Mógor Ágnes. Hang: Kovács György. Producer: Szekeres Dénes. Szereplők: Tóth Sándor (Lali), Nyakó Júlia (Lali anyja), Balogh Rodrigó, Szabó Simon, Kárász Zénó. Gyártó: Tivoli-Filmprodukció. Forgalmazó: Mozinet. 85 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 52-52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10400