KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/május
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Új idők vagy vidéki Hollywood Beszélgetés Grunwalsky Ferenccel

• Takács Ferenc: Véres játékok Joseph Losey
• N. N.: Joseph Losey (1909-1984)
• Baski Sándor: Pamflet mozgóképre Brit politikai utópiák
• Varró Attila: Feltételes mód Háborús játék
• Géczi Zoltán: Angol hidegvérfürdő Brit horrorfilmek újhulláma
• Földényi F. László: A gyanakvás tükrei NDK – visszanézve
• Turcsányi Sándor: Fal adja a másikat Szemrevaló – Új német filmek
• Németh György: Antik mozi Ókor a filmeken
• N. N.: Antik mozi
• Kovács Marcell: Csatazaj 300
• Molnár Gál Péter: Egy kövér ember meséi Huszár Pufi élete és halála
• Huszár Károly: Pufi Amerikában
FESZTIVÁL
• Bársony Éva: Angyalok és kísértetek Berlinale
• N. N.: Berlinale 2007
TELEVÍZÓ
• Hirsch Tibor: Új kvíz, régi örömök Magyar plazma
KÖNYV
• Stőhr Lóránt: Össznemzeti kánon 303 magyar film…
KRITIKA
• Lengyel Nagy Anna: Privát királynő Miss Universe, 1929
• Reményi József Tamás: A fősodor Minden másképp van
• Vajda Judit: Bírák és vamzerek Nincs kegyelem
• Schubert Gusztáv: Magyar zagyva Az öszödik pecsét
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az álom tudománya
• Vincze Teréz: A 13-as
• Ardai Zoltán: Bajnokok
• Vízer Balázs: 56 csepp vér
• Herpai Gergely: Az utolsó jelentés
• Vajda Judit: Felforgatókönyv
• Mátyás Péter: Vadidegen
• Vízer Balázs: Orvlövész
DVD
• Kovács Marcell: Lucio Fulci horrorfilmjei
• Csillag Márton: Marie-Antoinette
• Tosoki Gyula: Bobby Long
• Pápai Zsolt: Különleges történetek

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar film

Jeles András

Kép nélküli film

Gelencsér Gábor

Jeles András kiállítása a Vörösmarty moziban látható. Balassa Péter írása a kiállítás megnyitójára készült, Gelencsér Gábor, Forgách András és Kovács András Bálint cikke pedig a kiállítás katalógusa számára.

Hevesy Iván a film lényegét a konkrét valóság reprodukciójában látta, adottság és lehetőség határán, amikor a kifejezés nem válik a valóság rabjává, nem is oldódik el tőle, hanem mintegy a megformálás szellemeként „beleszabadul” az anyagba. Nehéz dolga van annak a filmkészítőnek, aki ezen a határon próbál tevékenykedni, aki a „szabadulás”, a szabadság szellemét a legkonkrétabb művészi kifejezésben, a mozgóképen keresi. Az ilyen filmkészítő vagy megpróbálja a filmet maga alá gyűrni, a szó nemes értelmében alkalmazni, a filmmel mint nyelvvel a lehető legszabadabban bánni, azaz lehetőségeit adottságként felmutatni; vagy pedig fordítva jár el: ő maga áll a filmi kifejezés szolgálatába, olyan szerkezetet hoz létre, amelyben a filmművészet adottságai mindig csak lehetőségként vannak jelen. Az előbbi csoportba tartozó rendezőket nevezhetnénk talán „szemiotikus”, míg az utóbbiba sorolhatókat „metafizikus” beállítottságúaknak; az előbbi kör reprezentánsa lehetne mondjuk Godard, az utóbbié Buñuel.

Meg Jeles. Mi másnak tekinthetnénk nála a „kép nélküli film” eszméjét, e konkrét adottságú kifejezésmód metafizikájának kétségbeesett keresését? Hogyan lehetne másképpen értelmezni A kis Valentino szociologikus valóságképbe oltott bölcseletét, az Álombrigád „termelési közegének” kommunikációs zűrzavarát vagy az Angyali üdvözlet mágikus vízióját? Jeles úgy hozza létre a filmképet, hogy annak tartalma, jelentése utal a filmre, nem pedig a film az ábrázolt anyagra. A filmrendező teremtő – ennek a ténynek ünnepélyes és szorongató súlyával Jeles minden pillanatban tisztában van.

Hogyan hozható létre az önnön határain egyensúlyozó filmi kifejezés, amelynek „témája” nem más, mint éppen film mivolta, amely a kifejezés anyagával nem eltakarja, hanem ellenkezőleg: felfedi a mozgókép sajátos lehetőségeit? Vagy Jeles döbbenetesen bátor hasonlatával: miképpen kerülhető el, hogy „a kereszt ábrájára szegezett hús eltakarja az elvont ábrát, a keresztet”?

Sehogyan. Az ilyen képekbe, jelenetekbe – ahogy Kardos Sándor, Jeles operatőr-alkotótársa jellemezte Horus Archívumának fotóit – „Isten ujja beleér”. Ilyen (mozgó)képeket nem lehet csinálni, komponálni. Jeles, Kardos társaságában, egy 2000-esti beszélgetésen ezt bölcs belátással meg is fogalmazta. Zavarbaejtő végpont volt ez ott akkor, az ember legszívesebben szedelődzködött volna, hogy hát akkor menjünk, ki-ki a dolgára, s próbáljuk elfelejteni a beszélgetés végkövetkeztetését, hazudjunk tovább, meséljünk mindenféle történetet, mintha lehetne, elemezzük ugyanennek a történetnek a „dramaturgiai ívét”, mintha ezen múlna valami – mert ha nem, nos akkor nagy baj lesz, kizuhanunk a „metafizikai űrbe”, semmit sem tudunk és semmit sem tudhatunk; ha minden azon múlik, hogy Isten ujja beleér vagy sem, akkor itt nincs mit tenni.

Sokáig megőriztem emlékezetemben Jeles arckifejezését; a „Teremtő” melankóliáját láttam benne, mindenféle romantikától mentesen. S ma már nem lep meg az sem, hogy készülő filmjének egyelőre nyomát sem látni, csak azt lehet hallani, hogy Jeles forgat, de még mindig nem készült el, még néhány hónap, még néhány nap. Nem is tudom, lehet, hogy jobb ez így. Lehet, hogy ez már maga a film. Jelesül: kép nélküli film. Én már látom...


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/05 09. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1252