KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/január
JODOROWSKY
• Jankovics Márton: A világfi hazatérése Jodorowsky, a mágus
• Sepsi László: A próféta kudarca Frank Pavich: Jodorowsky’s Dune
JAPÁN SZELLEM
• Varró Attila: Harcosok és hittérítők 47 rónin
• Csiger Ádám: Ház az erdő mélyén Hausu
FREARS
• Takács Ferenc: Itt és most Stephen Frears
• Vajda Judit: Nihil nimis Philomena – Határtalan szeretet
MISS HOLLYWOOD
• Kovács Kata: Neurózis és happy end Nicole Holofcener
• Baski Sándor: Hölgyválasz A korhatáros komédiák evolúciója
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Nehéz ébredés A szocializmus reform-filmjei – 2. rész
• Kővári Orsolya: „Az oroszlán: asszimilált bárány” Filmszínpad: Rába Roland
QUEER FILMEK
• Kis Katalin: A bús heteroszexuális férfi panaszai Melegek a magyar filmben
• Harmat György: Ugyanaz a szerelem Budapest Pride LMBTQ Fesztivál
• Huber Zoltán: Másképpen más Coming Out
TEST ÉS LÉLEK
• Kovács Petra: Titkok a vásznon London: Európai Pszichoanalitikus Filmfesztivál
• Pintér Judit Nóra: A szenvedés képei Betegség a filmvásznon
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: Béketeremtő filmes háború Bosnyák filmek
CAPA 100+
• Bácsvári Kornélia: A mexikói bőrönd Capa 100+
• Kolozsi László: Capa filmje Robert Capa/A Játékos
KÖNYV
• Kelecsényi László: A vér nem válik vízzé Inkey Alice: No de Alizka!
FILM / REGÉNY
• Bocsor Péter: Fehéren feketén Solomon Northup: Twelve Years a Slave
• Roboz Gábor: Halványuló kézjegy Steve McQueen: 12 év rabszolgaság
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: A ló másik oldala Overdose – Vágta egy álomért
• Bilsiczky Balázs: Határtalanul Háromkirályok
• Andorka György: A halhatatlanság halála A futurológiai kongresszus
MOZI
• Baski Sándor: Ezerízű szerelem
• Forgács Nóra Kinga: Csinibabák
• Alföldi Nóra: Joséphine
• Csiger Ádám: Csókok és gólok
• Kránicz Bence: Harcban élve
• Huber Zoltán: Behálózva
• Roboz Gábor: Kísértés
• Tüske Zsuzsanna: Dom Hemingway
• Parádi Orsolya: Belle és Sébastien
• Varró Attila: Csillaghercegnő
• Sepsi László: A hobbit: Smaug pusztasága
• Vajda Judit: Vágyak szerelmesei
DVD
• Pápai Zsolt: 80 huszár
• Soós Tamás Dénes: Amerikai vérbosszú
• Soós Tamás Dénes: Klein úr
• Tosoki Gyula: A bűn árnyékában
• Benke Attila: Vörös nap
• Varga Zoltán: Szellemes karácsony
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar Műhely

Filmszínpad: Rába Roland

„Az oroszlán: asszimilált bárány”

Kővári Orsolya

A pszichotikus szerepek specialistája. Aduja az állatias ösztönösség és kisemberi puhányság különös elegye.

 

Bodzsár Márk Levegőt venni című filmjében vállalati fejest játszik. „A” kategóriás autó és ismeretségi kör, méregdrága karóra, manikűrözött kezek, első osztályú gyapjúszövet öltöny, emeleti, tágas minimáliroda, oda rendelt szusi. Pontosság. Kipipált és kihűlt házasság (már ha volt minek kihűlnie), szőke zsáner, látens homoerotikus vonzalmak. Napirend, ami a rövid távú fejlesztési tervek jegyében hajnali úszással kezdődik „a legdrágább” klubban – no nem a test által a szellem, inkább a versenyszellem edzettségéért, amúgy fogyási célzattal. Felszín és infantilizmus. Pénz, pénz, pénz, pénsz, pénsz, pénisz, pénisz (hogy megidézzük Halász Péter Önbizalom című darabját egy vonatkozó gondolat erejéig).      

A Rába Roland alakította férfi pontosan leírható, egyszerűsített szerep. Konvencionális alak, olyan morális, pszichikai, magatartásbeli jellemvonásokkal, melyek azonnal felismerhetők és a film során nem változnak. Az ilyen alak nem individualizálható, az egyediség a mondandó maradéktalan érvényesülése érdekében feláldozandó az általános oltárán. Világos a rendezői szándék, nem véletlen, hogy a főszereplő a többiekkel ellentétben narrálja magát, és végig többes szám első személyben beszél. A mindent uraló ego nyomatékosabb érzékeltetésének eszköze is ez.

Rábának ahány szerepe, annyi arca, alakításainak kuriózuma mégsem az egyediség, az eredetiség, inkább az általánosban való elmélyülés. A különböző karakterek külsődleges ábrázolása helyett az univerzális hajlamok foglalkoztatják. A kollektív félelmek. Az elfojtott tudatalatti elemek tudati szintre emelése.

Egyszerre merít nagy kanállal magából és másokból. „Nincs eredetibb dolog, nincs, ami inkább mimagunk volna, mint másokból táplálkozni. De meg kell emészteni őket. Az oroszlán: asszimilált bárány.” (Paul Valéry)

Bodzsár kisfilmjében például pontos meglátásokkal hozza az újgazdag-figura tipikusságait, de ez csupán kiindulópont. Valójában nem emberi karaktert formál, hanem állati vonásokat erősít. Magányos, falánk, hidegvérű. Plasztikusan ábrázolja a dominancia szüntelen érzékeltetését, terület és tekintély létfenntartó ösztöntől hajtott védelmét (megfigyeléssel, az erőviszonyok feltérképezésével), magának a vadászatnak a rítusát (nesztelen, settenkedő megközelítéssel, víz alá merüléssel, az áldozat lerántásával), és a marcangoló, húsevő virtusú, inkább táplálkozási, mintsem étkezési formát.  

 

*

 

Fentiekből adódó sajátság, hogy kiszámíthatatlan a soron következő pillanata. Hogy öl vagy ölel. Ezt egyébként Mundruczó Kornélnál gyakorolta ki, csiszolta a tökélyig, főleg színházi munkákban, A jég élvetegen kegyetlen stricijén, a Nibelung-lakópark bosszúszomjas manipulátorán, a Frankenstein-terv visszataszító akarnokán. A szabadság feneketlenségét vagy épp fenekét az emberi gyötrelemben vájkálva diagnosztizálgató Caligulán. A Nehéz Istennek lenni teremtőt játszó elvakultján, a Szégyen „tatabányai korcsán”, a Demencia elmegyógyintézetében betegek közt legbetegebb orvosán. De ott van már mindezeket megelőzve Mundruczó első és máig legütősebb filmjében, a Nincsen nekem vágyam semmiben, melynél erőteljesebben magyar mozi nem ragadta még meg a nemi identitáskeresés érzelmi és szexuális kiszolgáltatottságának poklát. Úgy is mondhatnánk, alkotók ilyen felszabadultan ritkán (jellemzően a pálya elején) vagdossák saját ereiket. A film expresszív jelenete Rába életét életvitelszerűen tékozló, nem kissé kattant pitiánerének transzvesztita műsorszáma, az először itt megjelenő nyers perverzitás pedig mára a színész védjegyévé vált. Van hogy csak egyetlen mozdulat, gesztus, pillantás erejéig, de minden szerepében ott lapul. Mundruczónak szinte „múzsája”, a pszichotikus szerepek specialistája.

Rába színészi lényének esszenciája egy különös diszkrepancia. Aduja a valamennyi filmes és színpadi alakjában hol így-hol úgy, de tudatosan előhívott, voltaképp állatias ösztönösség, és az ezzel bizarr módon párosuló kifejezetten emberi, méghozzá kisemberi puhányság különös elegye. Mindez külső jegyeiben, mokány termetében, kopaszodásában külön tükröződik. E puhányság és szívósság, eszesség és primitívség, ügyesség és esetlenség, tétovaság és vadság, formátum és kisszerűség egyszerre határozzák meg a figurákat. Bodzsár kisfilmjében épp ez a cégvezetőbe oltott csinovnyik-fazon adja az atmoszférikus iróniát. De volt már Rábának hasonló technokratája, a Hatemelet tiszta üvegben mint vérnyomáscsökkentőkön élő, gyerekével alig-alig találkozó cégvezető monologizál izzadtságszagúan egy anyagi egymásrautaltsággá degradálódott, valaha volt barátság hantjánál.

Fontos továbbá, hogy Rába tisztában van a nézőben keltett emóciókkal, ismeri, uralja és hibátlanul használja alkatát, miáltal a testbeszéd minőséget jelent az egyes szerepformálásokban.

 

*

 

Vegyük csak a másik Bodzsár-film, az Isteni műszak Fék doktorát. Éjszakai rohammentős, az orvosi tápláléklánc aljáról, aki a természetes kiválasztódás mesterséges megsegítésével és az eutanázia-dilemma némi pénzért és kínai kajáért történő, ideológiai szintre emelt egyénítésével száguldozik a főváros utcáin, együgyű, ölési vágyaktól feszülő sofőrje társaságában. Tarantinói szuggesztivitás. Kisfőnök. Nem velejéig romlott rosszfiú. Legkevésbé lúzer a lúzerek közt, de még ez sem elég a túléléshez. Önmaga karikatúrájaként dögös, szolidan dilinyós, olykor rokonszenves agresszor abszurd humorral. Rába mindig karaktert ad, és ezzel együtt alapvonása jelenlétének a természetesség. Természetességen nem a színészi képesség megítélésének kontextusában gyakorta használatos, homályos, ködrakéta-szerű „valamit” értve, hanem éppen színészi képességet, művi produktumot, megszabadítva a fogalmat metafizikai értelmezési tartományától. Jó színész magabiztosan bánik vele. Tudja, hogy mást és hogy mit jelent a természetesség nagyszínpadon, kamaraszínházban, stúdióban, mit nagytotálban, közeli vagy szuperközeli beállításban. A színház, mint életművészet, és a film, mint mechanikus művészet terepén. Természetesnek látszani nem adottság, nem zsenialitás, hanem figyelem, önfegyelem és technika kérdése. Ízlés dolga.

Az Isteni műszak egyik legnagyobb erénye, de talán legkomolyabb fogyatékossága is a kiosztásban és / vagy a színészvezetésben rejlik. Rába – abszurd karakterben is működő természetessége folytán – elviszi vállán a filmet, de ezzel együtt átveszi a főszerepet, a néző vele megy, és ami még fontosabb, vele azonosul az irónián keresztül (azonosuláson értve itt a néző illúziójának folyamatát). Csakhogy nem ő a mi hősünk, legalábbis a forgatókönyv végső változata alapján. Milánnal, Ötvös Andrással kellene mennünk és azonosulnunk, mondjuk rokonszenv, együttérzés nyomán, ami azonban sokféle súlytalanság összejátszása okán nem tud megtörténni. Ez piros nyíllal mutat rá a forgatókönyv hibáira. Rába jó érzékkel tapintot rá arra a majd mindenből gúnyt űző, véres, cinikus, mégis lírai hangulatra, amiben az Isteni műszak igazán erős lehetett volna.      

Ezt elkényeztetettségünk okán tulajdonképp már el is várjuk tőle. Emancipált színész. Nem ideológiák vagy rendezői víziók szolgálatában áll, nem pusztán végrehajtja az adott koncepciót, hanem átlátja és elképesztő intelligenciával kiteljesíti azt, nem véletlen, hogy az évek során lassan evidenssé vált az alkotói folyamatban való partner-szintű részvétele. Úgy tűnik, működik közte és rendezői között a párbeszéd, tud forgatókönyvet olvasni, az egészben gondolkodni. Felismeri a színészi autonómia határait. Okos, de nem agyas vagy bölcselkedő. Amellett, hogy figurái intenzitása szinte mindig túlzó, komoly arányérzékkel rendelkező, higgadt színészeink egyike. Akár egy jó idegsebész.

Dyga Zsombornál (Köntörfalak) is ő találja fel magát leginkább, a fiatalabb generációk körében ritka képesség a gyengébb szövegrészek átlényegítése. Holott a magyar filmen és kivált a színházban nagy múltja van ennek a készségnek, a szovjet-érában létezni sem lehetett nélküle, a nagy öregek mind tudták. Rábánál is valószínűleg színházi frontról hozott rátermettségről van szó, csak épp fordított előjellel: részint a Krétakör-időszakkal, Schilling Árpád fejlődésben megrekedést nem tűrő, mindent meghaladni vágyó, fanatizáló szellemével, részint a Mundruczóval közös munkák eredményeképp álmából felkeltve abszolvált improvizációs kapacitással függ össze. És ugyanezekből a forrásokból ered egyenrangúsítására való alkalmassága.

A Köntörfalak nagyképű mesterszakácsának szerepe sincs jobban aládúcolva a többinél, ráadásul hazatérése, váratlan belecsöppenése a „nem randevúba” nyilvánvaló dramaturgiai fordulópont. Nagypofájú, arrogáns, örök nyertesét Rába konstans türelmetlenséggel, kényszerű indulatossággal, váratlan és indokolatlan dühkitörésekkel árulja el – szisztematikusan megágyazva ezzel a férfi igazi drámájának. A trendi élet maga sem tudja mitől olyan sivár magányának.  

Rába nem homogenizálható. Nem működött rosszul sem Zsámbéki, sem Alföldi színházában. Jól sem működött. Nem működött, ami azt illeti. A Katona József Színházban tisztességesre csiszolt munkaerő, a Nemzetiben főszereplőként is kartáncos maradt. Megjegyzendő azonban, bár nem a Nemzetiben rendez először, gyakorlatilag innen, ezen belül is a Mein Kampftól (Tábori György) jegyzik rendezőként. 

 

*

 

Egyik legmegkapóbb figurája pályája elejéről való, a Török Sándor Valaki kopog című regényéből készült vizsgafilm-füzér főszerepe (rendezők: Erdélyi Dániel, Fazekas Csaba, Fischer Gábor, Groó Diana, Hajdu Szabolcs, Miklauzic Bence, Pálfi György, Török Ferenc). Magát az írót játssza, egy vidékről származó fiatalembert, aki a húszas évek Budapestjén albérletről albérletre vándorol a korhadó (kis)polgári egzisztenciák, hétköznapin fura, bájosan elrajzolt, bogaras alakok gyűrűjében. Igazi kaméleon-alakítás. Csipetnyi különcség. Finom humor, könnyed, kesernyés irónia. És már itt kitűnik a remek stílusérzék.

Rába Roland ütőereje színészi intelligenciájában keresendő.

Ötvözve hozza az amerikai filmipar tűpontos lazaságát, a karizmát, a határozott, össze nem téveszthető jelentést, a védjegyek fontosságát és az európai mozi érzékenységét, szerzőiségét, ambiguitását. Klubtag és outsider. Rendszerető anarchista. Nemzetközi összevetésben is megállja helyét. És két lépéssel mindig elöl jár.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 28-29. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11619