KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

          
             
             
             
             
             
             
   2014/október
MAGYAR HOLOCAUST
• Gelencsér Gábor: Láthatatlan történet Magyar film és a holokauszt
• Báron György: Egyszer volt... Magyar dokumentumfilmek a holocaustról
MAGYAR MŰHELY
• Harmat György: Ha a szellem szabad Első és utolsó filmek
• Varga Balázs: Hét az egyben Szabadesés
• Erdélyi Z. Ágnes: Az új hullám édes könnyűsége Beszélgetés Török Ferenccel
• Sipos Júlia: Riksaláz Beszélgetés Somogyvári Gergővel
EASTPLOITATION
• Sághy Miklós: Eastploitation Kelet-európai leánykereskedelem
• Margitházi Beja: Lassú gyors Viktória – A zürichi expressz
SÖTÉT BŰNÖK
• Baski Sándor: A lazaság romantikája Elmore Leonard bűnregényei
• Varró Attila: A negatív tér Klasszikus noir képregények
• Kovács Marcell: Az örök város Sin City: Ölni tudnál érte
• Roboz Gábor: Orvos a műtőasztalon Ray Donovan
• Sepsi László: Elveszve Európában Kétarcú január
SZÉP ÚJ VILÁGOK
• Sándor Anna: Szép új világ – ősi hagyomány Tini-disztópiák
• Jankovics Márton: Sokadik nekifutás Az útvesztő
• Andorka György: Belső űr A zéró elmélet
BACALL
• Horeczky Krisztina: A szövetséges Lauren Bacall (1924-2014)
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – II. rész
• Kránicz Bence: Játszd újra, Semih! Török remake
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Brit szkript Edinburgh
• Kovács Bálint: A kísérlet száma Wroclaw
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Lemenni a térképről Reif Larsen: T. S. Spivet különös utazása
• Alföldi Nóra: Szelíd teremtés Jean-Pierre Jeunet: T. S. Spivet különös utazása
KRITIKA
• Báron György: A jólét peremén Két nap, egy éjszaka
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Török Film 100

Török remake

Játszd újra, Semih!

Kránicz Bence

A nyugati sikerek újraforgatása évtizedeken át a török tömegfilm bevált gyakorlata volt.

Az internet híres 34. szabálya kimondja, hogy minden, ami a világhálón megtalálható, pornóverzióban is létezik. Ugyanez a bölcsesség a mozival kapcsolatban így hangozhatna: minden sikeres filmnek létezik török változata is. Noha a kortárs török filmkultúrában ez az állítás már nem állja meg a helyét, bő két évtizeden át, különösen a remake-láz fénykorának tekinthető ’70-es években százával készültek az akkori nyugati, elsősorban hollywoodi premierek olcsó, gyakran jelenetről jelenetre újraforgatott feldolgozásai. Az eredeti koncepciók és történetek gátlástalan – és természetesen minden jogszerűséget nélkülöző – újrahasznosítása, vagyis a remakesploitation az ország nagy része számára a tömegfilmmel való találkozás lehetőségét biztosította.

A török filmgyártás fejlődésére is jótékony hatást gyakorló Marshall-terv életbe lépésével a külföldi filmek forgalmazása jelentősen megdrágult. A nagyobb városokba továbbra is eljutottak a fontosabb hollywoodi produkciók, ám ezeket a vidéki országrészeken már nem érte meg bemutatni. Hogy a közönséget kiszolgálják, a Yeşilçam producerei egyre nagyobb számban kezdték másolni a sikeresebb amerikai, kisebbrészt európai filmeket, bízva benne, hogy aprópénzből forgatott és csak helyi szinten terjesztett mozgóképeik nem érik el a tengerentúli stúdiók ingerküszöbét. A rip-offokat általában néhány nap alatt forgatták, sokszor kis stábbal, külső helyszíneken, így röviddel az alapfilm bemutatása után már a török változat is a mozikba kerülhetett. A trashfilmes gyártási körülményekre jellemző, hogy a legritkább esetben jutott pénz kísérőzenére: ilyenkor gyakran az eredeti score-t keverték a jelenetek alá, de előfordult, hogy egy remake-hez több nyugati film zenéjét is felhasználták. A férfi, aki megmentette a világot, közkeletűbb címén a Török Star Wars másfél órája alatt felcsendül a Csillagok háborúja, Az elveszett frigyláda fosztogatói, a Flash Gordon, a Holdkelte és A majmok bolygója zenéje (valamint hangeffektjei), a posztmodern szemlélet jegyében Bach-taktusokkal kiegészülve. Az avantgárd hangkulissza, valamint a Lucas-film bizonyos jeleneteinek konkrét átvétele (!) mellett Çetin Inanç filmje abból a szempontból is különlegesnek számít, hogy utal a nyugati és a lokális kultúra közötti szembenállásra: a galaxist az uralma alá hajtó, halhatatlanságra áhítozó antagonista egy ősi legenda alapján a kereszténység, míg a maroknyi lázadó az iszlám „örökösének” tekinthető.

Efféle Nyugat-reflexióval csak ritkán találkozhatunk a filmekben, a mai néző számára ugyanakkor a trash-eszközökkel átdolgozás gesztusa önmagában is hordoz némi kritikai potenciált, különösen akkor, ha ikonikus amerikai héroszok török bóvliváltozatával találjuk szemben magunkat. A bajszos motorosrendőrként (Örümçek – Pók), máskor ázsiai gengszterként (3 Dev Adam – Három csodás férfi) feltűnő Pókembert például aligha láthatjuk többnek jelmezes bohócnál, mint ahogy az is blaszfémiával érhet fel a nyugati popkultúra ismerői számára, ha Amerika kapitány és a mexikói pankrátorhős, El Santo vállt vállnak vetve küzdenek egy történetben. A könnyen kizsákmányolható figurák közé tartoznak a szuperhősök mellett a horrorszörnyek (Drakula, Frankenstein, King Kong) és a ponyvakalandorok (Tarzan, James Bond), akik mind meg is kapták a maguk török verzióját, olykor nem is egyet. Az emlékezetes központi karakterek mellett olyan, ütős alaphelyzetre épülő, esetenként eredeti környezetükben is alműfaj- vagy ciklusképző erővel bíró filmek bizonyultak kiváló alapanyagnak az újrázók számára, mint a Cápa, Az ördögűző, a Piszkos Harry, a Bosszúvágy, vagy, hogy ne csak a fősodorból merítsünk, a rape-revenge klasszikus Köpök a sírodra. De az európai mozi fontosabb történései sem kerülték el a törökök figyelmét. Számos italowestern-utánzat készült, és néhány giallót is remake-eltek: a Szerelmi vérszomj szinte jelenethű újraforgatása, a Szexre, szerelemre és gyilkosságra szomjazva már címében is jelzi, hogy merrefelé tájékozódtak a Yeşilçam filmesei.

Utóbbi film csak a végjátékot tekintve különbözik Sergio Martino eredetijétől, alighanem azért, mert abban minden férfi bűnös, a török feldolgozásokból viszont nem hiányozhattak az erős és erkölcsös, maszkulin férfihősök, ahogy a nekik alárendelt, ledér nőalakok sem. Ez a konzervatív értékrend az egydimenziós figurákkal és a papírmasé díszletekkel együtt hamar fárasztóvá válik, de legyen bármilyen amatőr is a végeredmény, a kedélyes és felszabadult török remake-ek egyetlen célja a szórakoztatás volt, ez a nemes küldetés pedig ma is ellenállhatatlan bájt kölcsönöz egyik-másik filléres produkciónak.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 49-49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11932