KritikaWhiplashJazz életre-halálraCsiger Ádám
Mestermű arról, hogy a kiváló művészi teljesítményért meg kell dolgozni és szenvedni.
A whiplash
ostorcsapást jelent, de általában nyakrándulást értenek alatta (például
autóbalesetben), e filmben pedig elsősorban Hank Levy azonos című tételére
vonatkozik – a jazzdobosnak tanuló főhősnek meggyűlik a
baja eme opus különösen nehéz ütőstémáival. Damien Chazelle író-rendező tudja,
miről beszél: fiatalon jazzdobosnak tanult, e munkája bevallottan önéletrajzi
ihletésű, és már harmadjára kerül ki keze alól muzsikus alteregó-férfihős és
zenei színfalak mögött játszódó backstage
musical zsánerű mozi. Debütálása, a Guy
és Madeline egy park padján és a forgatókönyvéből készült Hibátlan előadás beillenek akár a Whiplash főpróbáinak is –
és auteurt sejtetnek a 30 éves direktor
személyében. Előbbi művész-, utóbbi zsánerfilm, jelen mű pedig az aranyközép. Szerény büdzséjű bemutatkozásában egy főként
munkájába szerelmes afroamerikai fúvós egzisztenciájának és párkapcsolatainak
nehézségeiről mesélt, miközben egyszerre idézte meg a klasszikus musicalek
stílusát és alkotott kisrealista indie filmet. A Whiplash fanatikus zenészhőse immár zsidó dobos, de művészi- és
szerelmi életét Chazelle ismét rögrealistán ábrázolja. A Hibátlan előadás az ő Hitchcock-filmje: egy ritka tehetséges és
ambiciózus, de lámpalázzal küzdő sztárzongorista parkolópályára szorul egy
kudarcba fulladt előadás után, nagy visszatérésén pedig üzenetet kap: a
legapróbb betli a billentyűsök Szent Gráljának számító opuszokban, és egy
lövész golyót ereszt ő és felesége fejébe. Thrillerének főhőse nem váltotta be
neves mestere reményeit, így titokzatos zenebolond ellenlábasa drasztikus
módszerrel sarkallja tökéletes teljesítményre. A Whiplash alkalmával a legendás maestro és a főellenfél már egy és
ugyanaz, de e film is egy kapcsolatával bajlódó ifjú hős és egy rettegett
apa-karakter zárt szituációs konfrontációira épül, utóbbi ismét lelki terrorral
és fizikai fenyegetéssel ösztökéli az előbbit (lásd a whiplash jelentéseit). Az előző kedvenc tanítványát öngyilkosságba
hajszoló zenetanárról leginkább az Acéllövedék
mindenkit üvöltve és káromkodva sértegető kiképzőtisztje juthat eszünkbe.
Krédója, hogy nincs kártékonyabb annál a két szónál, hogy „szép munka!”, és
szerinte szegényebbek lennénk egy Charlie Parkerrel, ha annak idején nem vágnak
cintányért a fejéhez egy apró hiba miatt.
Ha a Sráckor a felnőtté válás mozik
netovábbja, akkor e mű a mentor-tanítvány viszonyra építő kiképzés- és a
karrierfilm, na meg a művészetről és művészekről szóló dráma apoteózisa.
Utóbbihoz áll közelebb, hisz a törtető ifjonc – szemben az Éjjeli féreg karrieristájával –
nem
antihős. Az Acéllövedék embertelen
kiképzése tragikus kudarcba fullad, hiába nevelnek übermensch-t egy jóllakott
napközis underdogból. Chazelle is
eljátszadozik eme lehetőséggel, de filmje nem lenne remekmű, ha csak utánozna.
Mozija ambivalens, ellentmondásos: lehetne ugyan politikailag korrekten
populista, egyértelműen moralizáló vagy ironikus is, mégis szokatlanul elitista
és individualista. A megszállott főhős feláldozza magánéletét a karrier
oltárán, mint Miyazaki alteregója a Szél
támadban – de Chazelle nem ítélkezik. Fantáziál a
gondolattal, hogy mi lett volna, ha nem nyergel át zenéről filmre, de főként
arról mesél, hogy micsoda alábecsült munka és szenvedés van a nagy művészek
pályája mögött. Hőse vesztes a magánéletben, becsvágya (túl)kompenzálása lelki
válságainak. Nem elég, ha tehetséges vagy, dolgosnak is kell lenned. A Guy és Madeline egy park padján muzsikus
hőse sikertelen, e film viszont egy sikeres zenész életének kulisszái mögé
enged bepillantást. Az elsőfilm tartalmához illik minimalista, szegénysori formanyelve,
Chazelle a fősodorba való áttörést meghozó mozija esetében pedig
pszichothrillereket megszégyenítően feszült és intenzív stílushoz párosul
művészi ambíciót éltető történet. A rendező tézisét már az is bizonyítja, hogy
munkamániához és tálentumhoz szóló dicshimnusza világsikert aratott.
Művész-dráma mellett meta-karrierfilm is: a mögötte lévő munkáról szól,
szerzője önnön csúcsteljesítményére világít rá. Kubricknál a háború a
megalománia metaforája, a Whiplash kiválósága
viszont arról tanúskodik, hogy ha van terület, ahol a becsvágy nem árt, az a
művészet.
WHIPLASH (Whiplash) –amerikai, 2014. Rendezte és
írta: Damien Chazelle. Kép: Sharone Meir. Zene: Justin Hurwitz. Szereplők: Miles Teller (Andrew), J.K. Simmons (Fletcher), Paul Reiser (Jim), Melissa Benoist (Nicole). Gyártó: Blumhouse / Bold Films /
Right of Way Films. Forgalmazó: InterCom. Feliratos. 105 perc.
Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 184 átlag: 5.71 |
 |
|