KritikaBergendy Péter: Post MortemCsendes forradalomRoboz Gábor
Az első igazi magyar horrorfilm rendezője semmit sem bíz a véletlenre. Ha egy nemzeti filmgyártás csak 2020-ra jutott el odáig, hogy előálljon egy tömegfilmes műfajban történő bemutatkozásával, a produkciónak olyan közönség előtt kell vizsgáznia, amely már réges-rég ismeri a zsáner összes kliséjét, de egy ilyen filmnek műfaji szempontból nem az innováció a feladata. Az ötvenes években játszódó thrillereivel nevet szerzett Bergendy Péter (A vizsga, Trezor) tavaly már fesztiváloztatott Post Mortemje horrorként ahhoz a zsánerhez csatlakozik, amely nyugaton egy ideje sokadik virágkorát éli, míg nálunk nagyjátékfilmes téren eddig csak a független Cruel World Team kísérletezett vele a kilencvenes években. A Bergendy-film bemutatására érdekes módon akkor kerül sor, amikor az irodalmunkban is éledezés zajlik: bár az elmúlt húsz évben számos regény és novelláskötet jelent meg, amely lazább-szorosabb kapcsolatot ápol a rémirodalommal, épp a közelmúltban erősödött fel a horror iránti érdeklődés, egyelőre főként a kispróza terén. Bergendy filmje ugyanakkor Zánkay Piros eredeti forgatókönyvén alapul, és főhőse a német Tomás, aki majdnem életét vesztette az első világháborúban, aztán halottfotósnak állt. A csatatéri haldoklása közben támadt víziójában azonban látott egy kislányt, akivel később élőben is találkozik, és elutazik meg nem nevezett falujába, hogy segítsen kideríteni, mi a közösséget rettegésben tartó kísértetek célja. A fantasztikumot magyar közegbe ágyazó alkotóink egyik legnehezebb feladata az, hogy komolyan vehető módon kell beemelniük az irracionális elemeket az ismert környezetünkbe, és ehhez a rendező elővigyázatos megoldásokkal él. Azzal, hogy halottfotóst tesz meg főhősnek (a hullák elrendezésének jelenetei mellesleg különösen szép pillanatokat kínálnak), és hogy 1918-ba helyezi a cselekményt (amikor a spanyolnátha és a háború, illetve a befagyott föld miatt rengeteg holttest hever temetetlenül a faluban), a halált a fikciós világ alapvető részévé teszi, és ebben a korban a túlvilági erőkben való hit is természetesebbnek hat. Azt viszont Bergendy látványosan kerüli, hogy intellektualizáljon: még a társadalmi-politikai kérdésektől is tartózkodik, és művészfilmes eszközökkel sem próbál felmentést kérni arra, hogy egy lenézett zsánerben mesél. Be meri, és korábbi sikereinek is köszönhető költségvetésével be tudja vállalni azt, hogy színtiszta műfaji szórakozást kínáljon: filmje játékidejének nagy részét annak szenteli, hogy szellemek ijesztgetnek embereket, és ezért nem lehet eléggé magasztalni. Nemzetközi piacra szánt – valamiért Oscar-díjra is nevezett – produkciójában még a vidék vályogházas közege is inkább csak erős atmoszférájú háttér, külföldi szemnek egzotikum, nem olyan szerves része a cselekménynek, mint például Erdély a Valanénak. A rendező egyik legfeltűnőbb gesztusa éppen az, hogy a műfaj honosítását a magyar sajátosságok külsőségekre redukálásával kísérli meg: filmje cselekménye nem a hazai folklórból táplálkozik, nem vonultat fel jellegzetes, kizárólag általunk ismert karaktereket, így sok másik ország sok másik múlt század eleji falujában játszódhatna. Főként persze a film hatásmechanizmusán érezhető, hogy Bergendy a lehető legszélesebb közönség elérésében gondolkodik: a legtöbb kísértethorror-rendezőhöz hasonlóan a jól bevált vizuális megoldások mellett ő is nagyban támaszkodik a hangeffektekre és a zenére (a jump scare-ek használatát szerencsére nem viszi túlzásba), és a játékidő előrehaladtával fokozatosan durvuló támadásokat mutat be. A teljes bevonódást csak az időnként suta CGI nehezíti, és az, hogy épp a két legfontosabb szereplőnél hibáznak a készítők: a főhőst játszó Klem Viktornak frizurája és fizimiskája alapján inkább lenne helye egy kortárs romkomban, a kislányt alakító Hais Fruzsina pedig legtöbbször mintha felolvasná a dialógjait. A Post Mortem esetében értelmetlen kritikaként felróni, hogy nagyjából annyit nyújt, mint az alműfaj másodvonalbeli angolszász képviselői: Bergendy egy olyan területen tud aránylag profi produkciót felmutatni, amelyet a magyar filmgyártás eddig legfeljebb lesajnálva vagy irigykedve figyelt, így ez nálunk már-már forradalmárrá teszi. POST MORTEM – magyar, 2020. Rendezte: Bergendy Péter. Írta: Zánkay Piros. Kép: Nagy András. Zene: Pacsay Attila. Vágó: Király István. Hang: Balázs Gábor. Producer: Lajos Tamás és Köves Ábel. Szereplők: Klem Viktor (Tomas), Hais Fruzsina (Anna), Schell Judit (Marcsa), Anger Zsolt (Imre), Hámori Gabriella (Emi), Ladányi Andrea (Néni), Reviczky Gábor (Öreg)., Gyártó: Szupermodern Stúdió. Forgalmazó: InterCom. 115 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
