KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/április
POSTA
• Lalík Sándor: Talpra Győző! Olvasói levél
• Molnár Klára: Talpra Győző! Olvasói levél
• A szerkesztőség : Hibaigazítás
FESZTIVÁL
• Hermann István: Nemzeti erkölcstörténet Válaszok és kérdőjelek
FILMSZEMLE
• N. N.: A XV. Magyar Játékfilmszemle díjai
• Hankiss Elemér: Sötét tükör? Jegyzetek a mai magyar filmek társadalomképéről

• Bikácsy Gergely: Póker és guillotine Hatásvadászok
• Szilágyi Ákos: A parasztpolgár Ne sápadj!
• Létay Vera: Szókereskedők Elveszett illúziók
• Gambetti Giacomo: És a hajó megy Fellini beszél új filmjéről
• Báron György: Repülés Kis kiruccanások
• Barna Imre: Hölgyek, opera, ópium, erő Ária egy atlétáért
• Bacsó Péter: Csupa nagybetűvel Szász Péter halálára
• N. N.: Szász Péter (1927–1983) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Gáti Péter: Bombanő
• Jakubovits Anna: Minden fordítva
• Kulcsár Mária: Husszein vére
• Jakubovits Anna: Morfium
• Simándi Júlia: Elefánt-sztori
• Greskovits Béla: Fokhagyma és ananász
• Jakubovits Anna: Talpig olajban
• Gáti Péter: Gary Cooper, ki vagy a mennyekben
• Greskovits Béla: A hét merész kaszkadőr
• Ardai Zoltán: A vadászat
TELEVÍZÓ
• Hajdú János: A planetáris kommunikáció
• Reményi József Tamás: A Himnusz tetszési indexe A februári tévéműsorokról
• Szilágyi János: Mindennapi szignálunk Beszélgetés Ipper Pállal, Matúz Józsefnéval és Elek Jánossal a TV-Híradóról
VITA
• Bernáth László: Televízió, magánvallás nélkül
• Csepeli György: Egy csodalény evilágisága
KÖNYV
• Lajta Gábor: Esztétizálás nélkül Beszélgetések a dokumentumfilmről
KRÓNIKA
• Pánczél György: Bodrossy Félix (1920–1983)

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Gary Cooper, ki vagy a mennyekben

Gáti Péter

 

Gary Cooper, ki vagy a mennyekben, szabadíts meg minden rossztól. Így szól az a gyermekkorból megőrzött profán kabalaima, amit a film hősnője élete fordulópontján segélykérésként újra elmond. Profánul mai, filmeken és irodalmi alkotásokban nagy előszeretettel és többnyire leegyszerűsítve ábrázolt konfliktushelyzet szülötte a filmbeli sorsdöntő pillanat. Andrea, a sikeres tévés személyiség megtudja, hogy terhessége komplikációkkal jár, mert nagy valószínűséggel rosszindulatú daganata van, és az elkerülhetetlen operáció bizonytalan kimenetelű. Ez a tragikus helyzet óhatatlanul számvetésre készteti, számára műtét előttre és utánra hasad szét az élet, a máskor oly szétbogozhatatlanul egységes időfolyam érzékelhetően megáll. Nem kétséges, hogy – már témaválasztása okán – a nézők előítéleteivel is meg kellett küzdenie a rendezőnőnek. Pilar Mirót nem csábította el a könnyfacsaró szentimentalizmus lehetősége. Valamit azonban nem tudott elkerülni. Az értelmiségi lét, pontosabban a tömegkommunikációs intézményekben dolgozó értelmiségi életének ábrázolási közhelyeit. Andrea például – hosszú riporterkedés után – filmet rendezhet, de hogy miért olyan fontos számára eddigi televíziós munkája és készülő filmje – rejtély marad. Egyáltalán van valami felszínesség abban, ahogyan Andrea életének nehéz pillanatát s az őt körülvevő embereket elénk állítja a rendezőnő. (A kollégákat kis flörtjeikkel, nagy riport-témákkal; az élettárs újságírót, aki miközben magányát és meg nem értettségét hangsúlyozza, egy friss szenzáció megszerzésétől megszédülve nem veszi észre Andrea végtelen kiszolgáltatottságát; a mamát, aki nagypolgári luxuskörnyezetében egyre a betegségtől és az öregségtől fél, és önzőbb már nem is lehetne.) Ennek következtében a hősnő kapcsolatainak ábrázolása kissé eltorzul, sőt erre a sorsra jut az eddig borzasztóan fontosnak tartott önmegvalósítási vágy és a nő „búcsúját” nem értő kívülállók rajza. Az általánosságokon kívül nincs elég fogódzónk Andrea igazi tragédiájának megértéséhez, vagyis annak megértéséhez, hogy mit hagyna itt egyetlen – esetleg balszerencsés – pillanat alatt. Vagyis hogy ki ő valójában.

A riporternőt alakító Mercedes Sampietro csodálatos játékával – amiért méltán érdemelte ki a legjobb női alakításért járó díjat 1981-ben Moszkvában –, megpróbálja pótolni azokat a rendezésből hiányzó hiteles emberi gesztusokat, amelyek hidat verhetnének lélektől lélekig.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/04 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6765