KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/december
PRO ÉS KONTRA
• Almási Miklós: Mesék az értékválságról Psyché
• Szigethy Gábor: Bódy Gábor Psychéje Psyché
• Császár István: Jegyzet a kritikáról A Psyché ürügyén
ESZMECSERE
• Nemes György: Egy néző dohogása
• Báron György: Védői talárban

• Spiró György: Legyünk őszinték! Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...
• Faragó Vilmos: Vissza a nagymamához Töredék az életről
• Pörös Géza: Kibírják-e az emberi kapcsolatok a rájuk nehezedő terheket? Beszélgetés Lugossy Lászlóval
• Zalán Vince: Radikális „mérsékeltség” Beszélgetés a nicaraguai filmről
• Simor András: Sémák és ellensémák Túlélők
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Mikrofonpróba Gdańsk
• Létay Vera: „Gazdálkodás, Horatio, gazdálkodás” San Sebastian
• Zalán Vince: Mintha Mannheim

• Fáber András: Őrültek-e az őrült nők? Hasonneműek szerelme a filmvásznon
• Kelecsényi László: Bűntudatunk természete A Latinovits-szindróma
LÁTTUK MÉG
• Iván Gábor: A pap, a kurtizán és a magányos hős
• Veress József: A kis postáslány
• Báron György: A naplopó
• Dávid Tibor: A világ rendje és biztonsága
• Loránd Gábor: Az Acélváros titka
• Schéry András: Idegenben
• Schéry András: Hölgyem, Isten áldja!
• Dávid Tibor: Árnyékbokszoló
• Palugyai István: Ékszerrablás fényes nappal
• Józsa György Gábor: Keresztül a Nagy Vízválasztón
TELEVÍZÓ
• Veress József: „Mert be vagyunk zárva...” Kulcskeresők
• Ökrös László: Ami után nem marad nyom Enyhítő körülmény
• Hollós Máté: Bűn és bűnhődés Petrovics Emil operája tévéfilmen
• Morvay Judit: Domaházi hegyek között... A néprajzkutató szemével
• Nógrádi Gábor: Videózunk, videózgatunk 2.
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Stan és Pan; Jutalomutazás; Papírhold
KÖNYV
• Megyeri Lili: Két svájci filmtükör
• Gellért Gyöngyi: Ötszáz oldal a belga filmről
POSTA
• Tamás Krisztina: Forgatókönyv vagy filmszalag? Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Bucskó Béla: A másodhegedűs Olvasói levél – Szerkesztői válasz
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Pofonok völgye avagy Papp Lacit nem lehet legyőzni...

Legyünk őszinték!

Spiró György

 

A dokumentumfilmek többsége pillanatfelvétel. Adott időpontban és helyen ez és ez történik, így és így gondolkoznak az emberek. Az ilyen filmnek óhatatlanul van szimbolikus jelentése: egy történet sok helyett áll, egy színhely szerencsés esetben egy egész ország adott állapotát foglalja magába. Ha sikerül megtalálni a korszak reprezentatív figuráját – legyen az akár hosszútávfutó vagy hüllőtenyésztő –, ha a társadalmi ellentmondások természetes közegükben természetesen létező alakok sorsában mutathatók meg, a film sikerül. Sok ilyen filmet forgattak a Balázs Béla Stúdió tagjai a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Ha az alkotó a társadalomról kialakult képét ráerőlteti az életanyagra, a film manipulatív lesz. Sok ilyen filmet készítenek a hetvenes évek közepe óta. Kicsúszott a valóság a dokumentaristák lába alól, prekoncepciójuk már nem felel meg annak a közegnek, ahol az élet megtörténik.

Gulyás Gyula és Gulyás János radikálisan más dokumentumfilmet csinál. Úgy tetszik, megtalálták a dokumentarista nagyformát. A pillanatfelvételről lemondva az időt a mű szerves részévé teszik. Bizonyára nekik is volt számos prekoncepciójuk korábbi filmekből, korábbi ideológiákból, korábbi esztétikából. Annyira lemondtak róluk, hogy már nem is láthatók. Elutasítják a pillanatfelvétel szimbolikus lehetőségeit, érdeklődésüket a változásra és a változatosságra összpontosítják. Anyagukról semmit sem akarnak előre tudni. A választott témát, legyen az egy falu (Penészlek) vagy egy sikeres és népszerű sportember (Papp László), egyszerűen meg akarják ismerni. A forgatás sokáig tart, és előzményei is vannak: korábbi dokumentumfilmek. Ha a forgatás közben történik valami, ami nem illik bele a már felvett anyagok értékeléséből adódó koncepcióba, a koncepciót hajítják el és nem az igazságot. Tisztességes módszer, és az emberi tisztesség válik filmjeik esztétikumának alapjává, őket nem a saját okosságuk bűvöli el, hanem mindaz, amit – számukra is váratlanul – a sorsukul jutott magyar történelem produkál. Minden véleményt meg kell hallgatniuk, minden mozzanatot több szempontból kell lefényképezniük. Magukat is belefényképezik a filmbe, de nem úgy, ahogyan a hajdani festők mellékalakokként örökítették meg magukat a képen, hanem a létező jelenség: a filmezés gyakorlóiként, akik maguk is változnak az időben. Legyünk őszinték – sugallja minden filmkockájuk. Az őszinteségnek az is része, hogy a filmet konkrét emberek, konkrét kor divatja – vagy ellendivatja – szerint öltözve, az időbe zárva készítették.

Ez a második közös nagyfilmjük. A Vannak változások egy falu lakóiról szól. Kettős film voltaképpen, mert sok évvel korábbi amatőr filmjükhöz mérik az azóta történteket: a változást és a nem-változást. A Papp Lászlóról készült film hasonló módszerrel készült, csak valami egészen másról; nem szomorkodunk rajta, hanem szórakozunk és csodálkozunk. Milyen furcsa, besorolhatatlan, száraz logikai konstrukciókba gyömöszölhetetlen a film főhőse és az utolsó harmincöt év.

Könnyű lett volna Papp Lászlóról hatásos hősfilmet készíteni: emberek, itt a példa, a háromszoros olimpiai bajnok, akit nem lehetett megtörni, aki folyton újrakezdi! Papp László rendkívül vonzó egyéniség, pompás a humora, ritkamód eleven ember; bármely, pozitív hőst óhajtó esztétika meg lehetne elégedve vele.

Könnyű lett volna Papp Lászlóról hatásos dezillúziós filmet csinálná. Hiszen láthatjuk, hogy manipulálták egész életében, hogyan használta ki a maga céljaira a sportból is agitatív eszközt kreáló politika; érvelni lehetne a demagógia szokványos fogásaival: emberek, amíg ti húztátok az igát, bezzeg neki mindig jól ment, még csaltak is az érdekében!

Lehetett volna sikerre számítható, szimpla sporttörténeti filmet készíteni. Hiszen itt vannak a győzelmeiről – és egy kudarcáról – készült filmek, és itt vannak a felvételek tanítványai sikereiről és kudarcairól is; kitelne belőlük másfél óra.

Gulyásékat azonban nem ez érdekli. Pontosan mindezt megmutatják, és azt is, amiről korábban nem készült film: Papp László élménybeszámolóit és vallomásait. Egyaránt érdekli őket az ember, a sport, a korszak, a korszakok változásai; a pletykák és a bizonyítékok; nem ilyen vagy olyan filmet akartak készíteni, nem ezt vagy azt akarták bizonyítani Papp László legendájával és eleven alakjával. Semmit sem akarnak bizonyítani. Óvatosak, szerények és szenvedélyesek: fel akarják térképezni azt, ami történt és azt, ami történik.

Színes, változatos, érdekes, amit találtak. Furcsa. Elgondolkoztató. Ha annak idején nincs az a lelkes edző, aki rábeszéli a bajnokot, hogy hagyja magát megverni Papp László által, mert ennek a nagy tehetségnek meg kell szabadulnia a gátlásaitól... Ha annak idején a csehszlovákiai magyar öklözővel úgy bánnak, mint nálunk Papp Lászlóval, akkor abból – Papp László szavai szerint – „könnyebben lett volna háromszoros olimpiai bajnok”... Kinek van igaza Papp László és Badari Tibor vitájában? Kinek van igaza az Ökölvívó Szövetség vezetőségében? Miért váltanak le folyton mindenkit?

Mindez nem sport. Nemcsak az. Különös és áttekinthetetlen szövevény. Nem hősről vagy antihősről szól a film, hanem egy kiemelkedő emberről, akit a társadalom emel ki és a társadalom korlátoz, gátol. Furcsán és következetlenül, kiszámíthatatlanul és törvényszerűen. Mint valamennyiünket. Pedig ő mindvégig ugyanazt akarta csinálni: amit szeret. Bokszolni. És aki pontosan tudja, ki is mondja a maga nyílt modorában, hogy más szakmában a cselekvésre még kevesebb a lehetőség. Bólogatunk a nézőtéren, hiszen tudjuk, hogy más szakmákban nem vált ki sajtóvisszhangot, ha a nagy tehetség nem küzdhet meg a világbajnoki címért. Már a hazai bajnokságban is lepontozzák. De azért Papp Lászlóból sem lehetett profi világbajnok.

Interjúk, dokumentumfilmek, egykori híradófelvételek, beszélgetések, Papp László élménybeszámolói, edzések, sportriporterek, írók, újságírók, a család, edzők, haragosok, hiányzó és hallgató haragos, a Papp László főszereplésével készített játékfilm szokványos kocsmai álverekedése, politikusok, rajongók, a közönség, a film készítői nyilatkoznak meg előttünk. Nem minden szavuk kívánkozik kőbe. De valahogyan mindenki elárulja magát. Valahogy nagyon objektív ez a kamera. Pórul jár az újságíró, aki gyönyörűen kongó szólamokat vág a fejünkhöz enerváltan „polgári” lakásában, pórul jár az író, akinek bölcsész vérszegénysége más közegben talán fel se tűnne. Pórul jár maga a főhős is, hiszen látjuk mások által fogalmazott szöveget darálni, és látjuk saját, profi módon kidolgozott poénjait más-más közönség előtt szóról szóra újramondani. De pórul járnak maguk a filmesek is. Egyszer azért, mert tudják, hogy ők semmivel sem jobbak, mint hőseik, bizony rendeznek ők annak rendje és módja szerint (ez a film egyik legjobb, önironikus jelenete, amikor a kamera előtt kimódoltan járatják körbe-körbe a főhős hajdani házának rajongva emlékező lakóit). Másszor szándékukon kívül, mert ügyetlenül állítanak be egy-két dokumentum-erejűnek szánt jelenetet, mi pedig, akik a filmben már a valódi dokumentumokhoz szoktunk hozzá, feszengünk (szerencsére nem sokáig). De azért olyanok is vannak, akik nem járnak pórul. Az első edzők vagy Papp László karrierjének szorgos dossziézója. Naiv, hívő emberek, akik e kegyetlenül pártatlan, mindenre érzékeny kamera előtt sem árulnak el emberi gyöngét: nincs nekik.

Jó film a Pofonok völgye, és nagy sikerre számíthat. A közönség minden rétege megtalálhatja benne a szívének kedveset. A sportrajongók a sportot, a humorra éhesek Papp László bemondásait és a filmesek iróniáját, a szűkebb, idegesebb réteg pedig idegessége okát, a történelmet. A módszer, amely a Vannak változásokat eredményezte, kialakult, szilárd, alkalmazható. Az új film könnyedebb az előzőnél. Nem baj, sőt erényként is értékelhetjük. Gulyásék nem kényszerítik rá az előző mű szemléletét, hangulatát az erre alkalmatlan anyagra, hanem ők alkalmazkodnak az anyaghoz. Profik és nyitottak. Tisztességesek. Üdítően hiányzik belőlük a filmesek körében is taroló ragály, a művész öntudat. Ha csak a töredékét kapják meg a továbbiakban annak a lehetőségnek, amely filmjük főhősének, a maga szakmájában a hozzájuk hasonlóan tehetséges és szenvedélyes Papp Lászlónak adatott, nagyon sok kitűnő filmet fognak csinálni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/12 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7618