KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1980/július
• Gombár Csaba: Megjegyzések a politikai filmről?
• András László: A kecske mekegése Az áldozat
• Pilinszky János: A szabdesés logikája Kígyótojás
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Filmrulett Cannes
• N. N.: A cannes-i fesztivál díjai
• Zalán Vince: A filmvilág másik fele Taskent
• Bikácsy Gergely: Tükröm, tökröm... Oberhausen

• Kardos Ferenc: Jegyzetlapok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Technika és szorongás Alfred Hitchcock halálára
• N. N.: Alfred Hitchcock filmjei
• Bársony Éva: „Érezni a premier plant...” Riport a filmszínészképzésről
• Szász Péter: Ki ölte meg a Halált?
• Molnár Gál Péter: Humphrey Bogart, a leélő
LÁTTUK MÉG
• Bikácsy Gergely: A sáska napja
• Koltai Ágnes: Előttem az élet
• Gervai András: Az autóstoppos
• Szendi Gábor: A férfi, aki szerette a nőket
• Koltai Ágnes: A varsói polgármester
• Bende Monika: Az autóbusz akció
• Harmat György: Félek
• Veress József: Az ötödik évszak
• Sólyom András: Júliusi találkozás
• Hegedűs Tibor: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit?
• Fenyves Katalin: A Romeyke-ügy
• Kendrey János: Hintó géppuskával
• Loránd Gábor: Őrlődés
• Sólyom András: Picasso kalandjai
• Tótisz András: Karate – A legerősebbek
• Hegyi Gyula: Üzenetek a börtönből
• Kulcsár Mária: Vágyak idegenben
• Veress József: Evezz egyedül
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Ami jó, és ami nem Miskolc
• N. N.: Díjnyertesek Miskolc
• Csala Károly: A humor diadala München
• Sándor Iván: Ki itt a bálanya? Csurka István drámájának tévéváltozata
• Fábián László: Közösség és környezetformálás beszélgetés Nicolas Schöfferrel
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Ranódy-filmek a képernyőn
• Karcsai Kulcsár István: Elia Kazan-sorozat
KÖNYV
• Györffy Miklós: Godard, Herzog, Schroeter Egy nyugatnémet könyvsorozatból
POSTA
• Bajomi Lázár Endre: Szalad, szalad a filmcím... Olvasói levél
KRÓNIKA
• N. N.: Bemutatjuk külföldi tudósítóinkat Bolesław Michałek és Rolf Richter

     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Az áldozat

A kecske mekegése

András László

 

Kamaszkorom egyik kedves olvasmánya volt Kipling diákregénye, a Három kópé. Ebben szerepelt egy vissza-visszatérő jelmondat: „a kecske mekegése izgatja a tigrist”. Keresve sem lehetne ennél tömörebben kifejezni annak a bűnüldözési gyakorlatban is alkalmazott elméletnek a lényegét, amely az áldozat (a kecske) belső adottságaiból, kihívó magatartásából is igyekszik következtetni a tettes (a tigris) kilétére. A victimológia (victime – áldozat), amely fontos ágazata (lehet) az általános és a bűnügyi lélektannak, így teszi föl a kérdést: Az áldozat is bűnös?

Dobray György filmjében még egy ilyen című könyvet is látunk egy pillanatra. Az e kérdésben sugallt állítás köré csoportosul ugyanis a tehetséges rendező ezúttal bizony félresikerült filmjének központi problémája.

Tehetséges, mondom, és ezzel eleve kizárom, hogy akár lekicsinylés, akár fanyalgás állapíttatná meg velem: Dobray érezhetően a maga választotta műfaj legjobb alkotásait választja ihletőiül (Nagyítás, Francia kapcsolat, A keselyű három napja). Kifejező és hangulatteremtő erő árad a filmből. A látványközvetítés módja és minősége, a környezet, a megteremtett valóság eleven életszerűsége, a szereplők mozgatása, a megszokottban is szokatlanul új helyszínek felmutatása (soha nem látjuk a mindennap látott pesti metrót abban az újszerű megvilágításban, ahogy az a filmben elénk kerül), a filmkészítés technikai részletei mind jó színvonalon bizonyítják Dobray tehetségét. Még az sem zárható ki teljesen, hogy a kitűnő mesterekre történő utalások (a módszerben és egyes részletekben) szándékosak.

Mindjárt az első képsorokról eszünkbe jut ugyanis Antonioni Nagyítása. Maga a mozdulat, az elmélyült töprengés, ahogy a fiatal nyomozó a falra szögezi és tanulmányozza a kéjgyilkosságok áldozatairól és helyszíneiről készült felvételeket, világos utalásnak tűnik a mesterre.

Már-már tiszteletadásnak, főhajtásnak is felfoghatjuk.

Különösen a bűnügyi filmekkel kapcsolatban kötelező a kritikusra az illemszabály: nem árulhatja el a történetben felvetett probléma megoldását. Annyit azonban elárulhat, hogy Dobray filmjében egy kéjgyilkosság-sorozat tettese után nyomoz a rendőri apparátus. Az egyik fiatal nyomozótisztet a konkrét nyomozás határain messze túl, szinte a megszállottságig foglalkoztatja az ilyen esetekben különlegesen fontos kérdés: a bűnesetnek az áldozat (a kecske) oldaláról történő megközelítése. Mi az, ami az eddigi áldozatok olyan közös jellemzője, amelyből a tettesre (a tigrisre) következtetni lehet. A fiatal nyomozó azonban, a konkrét eseten túlmenően, a victimológia általános igazságát és érvényességét is bizonyítani akarja. Talán nem is egészen öncélúan: a gyilkos még szabadon van és ő az esetleges további áldozatokat véli elmélete alapján megtalálni és ezzel elejét venni annak, hogy áldozatokká váljanak. Ez – ha sikerül – az elmélet helyességét is bizonyítaná.

Ez az a pont, ahol Dobray filmjének koncepciója félresiklik. Az általános elmélet és a konkrét bűnügy szálai kettéválnak és a filmben olyan logikai ellentmondásba kerülnek egymással, ami a néző számára is nehezen teszi elhihetővé a látottakat. A történet részelemei válnak íróilag és dramaturgiailag zavarossá. Széttöredezik a rendező által gondosan és pontosan megteremtett közeg mikrokozmoszának belső rendje, és megengedhetetlenül hangsúlyos szerephez jut a minden bűnügyi filmek legszörnyűbb réme: a véletlen.

Már önmagában az is alig hihető, hogy egy kétmilliós város legalább tízezres nagyságrendű kecskenyájában (megfelelő életkorú, mindenre kapható, kihívóan kacér és csinos – sőt szép –, alkatilag is hasonló zsánerű nőszemélyek között) igen rövid idő alatt két olyant is talál – véletlenül – a gondos és lelkes nyomozó-pásztor, akit a tigris (a gyilkos) már elragadni kiszemelt magának.

A bűnügyi történetek azonban az elmúlt néhány évtizedben lényegi változáson is átmentek: a főhős (a detektív, nyomozó, hadnagy, inspektor, felügyelő) egyre ritkábban magánszemély, egyre ritkábban nyomoz magánemberként. Szinte mindig a rendőrségi nyomozó-csoport közös munkáján belül, hivatali munkaidőben végzik teendőiket. Meglehetősen olcsó dramaturgiai megoldás tehát, ha a fiatal és tehetséges nyomozótiszt számára úgy teremtünk a történet szempontjából elengedhetetlenül szükséges szabadidőt, hogy – feldúlt idegállapotára való tekintettel – a legnagyobb dologidőben adatunk számára felettesével szabadságot. Ha ezt véletlenül nem kapja meg, nem lehet leforgatni a filmet.

E vétségek alól a tehetséges Dobray Györgyöt akkor sem menthetnénk fel, ha figyelembe vesszük, hogy a filmkészítés is legalább olyan csoportmunka, mint a bűnüldözés. A rendező a forgatókönyv társszerzőjeként és dramaturgiailag is felelős a filmjéért.

Dicséretes azonban, hogy – elsősorban a színészek és a film operatőre, Bornyi Gyula személyében – Dobray György kitűnő munkatársakat is választott magának. A hálás szerepet is megemeli Kállai Ferenc tökéletesen egyénített alakítása; Sáfár Anikó vonzóan közönséges metró-kezelője hitelesen kihívó. Nem csupán szépsége, gyakran változó öltözetei és öltözetlensége, hanem színészi munkája is leköti a nézőt. Reviczky Gábor mindent megtesz azért, hogy a szabad idejében buzgó nyomozó dramaturgiailag és lélektanilag sokszor nehezen elfogadható alakját – amennyire ez lehetséges – meggyőzően állítsa elénk.

És ha igaz a nézet (nem biztos, hogy igaz) hogy az a jó filmzene, amire nem figyelünk fel, cseppet sem Presser Gábort hibáztatjuk azért, hogy a film pergése közben többször is felfülelünk a cselekményt kísérő és aláfestő muzsikára.

Még egyszer tehát és összefoglalásul: Az áldozat egy tehetséges filmrendező sajnálatosan és ígéretesen félresikerült alkotása.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/07 05-06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7782