Közhelyesen és vontatottan indul az iskolapadból a függetlenségi mozgalomba lépő tunéziai fiú története: hogy aztán az utolsó percekre, egy már-már „csehesen” groteszk esküvő pillanatképeinek és a bányavidéki sztrájkolókra nyitott sortűz villanásainak nyugtalanító, hatásos és tehetséges összevágásával messze kezdetei fölé emelkedhessen a film. Mintha csak azt példázná egyetlen alkotáson belül a tunéziai rendező, milyen kitérőkön és vonzásokon keresztül sajátítják el a filmművészetet a „harmadik világ” alkotói. Szerencsésen hiányzik viszont a filmből a „mesés Kelet”, a túlhajszolt Iszlám divatja: remélhető, hogy rendezője ez utolsó percek drámai képsorát „egészben” is megvalósíthatja még.
