KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
   1995/március
• Almási Miklós: Európa megszállása Filmpiac
1895–1995
• Ardai Zoltán: Bábszínház tüzes szekéren Méliès-utazások
• Dániel Ferenc: Megszállott az utolsó centig Griffith
TÖMEGFILM
• Király Jenő: Frankenstein és Orpheusz Frankenstein-tanulmányok (2.)

• Karátson Gábor: Ozu esküvői A Ji King és a film
• Turcsányi Sándor: ©umava, a Paradicsom Új cseh filmek
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Keleti szél Torinói jegyzetek
KÖNYV
• Komár Erzsébet: Casanova más szemmel
• Zsugán István: A kérdező Zsugán István kötetéről
• Jancsó Miklós: Levél a frontról Zsugán Istvánnak könyve megjelenésének ürügyén

• Bakács Tibor Settenkedő: Családi vállalkozás Beszélgetés Böszörményi Zsuzsával
KRITIKA
• Turcsányi Sándor: Nyolcadik utas: a taxisofőr Vörös Colibri
• Bikácsy Gergely: Rókapofák és szarformancia Salo, avagy Sodoma 120 napja
• Bori Erzsébet: Észak–déli átjáró Lamerica
LÁTTUK MÉG
• Turcsányi Sándor: Jobb szépnek és gazdagnak lenni
• Harmat György: Star Trek: Nemzedékek
• Nagy Gergely: Kvíz Show
• Nánay Bence: Lopakodók
• Tamás Amaryllis: Az Árnyék
• Hungler Tímea: Only You
• Barotányi Zoltán: Reneszánsz ember
• Asbóth Emil: A nagy ugrás

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A nagy ugrás

Asbóth Emil

A Coen-testvérek éjszakai humorú, intellektuális mozi-horrorja, a Barton Fink, az 1991-es Cannes-i fesztiválon az Arany Pálmán kívül a legmutatósabb díjakból annyit nyert, amennyit a Roman Polanski elnökölte zsűrinek nem volt kínos kiadnia, sőt talán annál még valamivel többet. A Joel- és Ethan Coen páros a fősodoron kívüli amerikai film fősodrában hajózik, a nagy kasszasikerek kikötőit elegánsan elkerülve, de mindig a partokról integető, rajongó sajtó és a fineszes ízlésű értelmiségi közönség figyelmétől kísérve.

A nagy ugrás, amely egy régebbi (még az Arizonai ördögfióka előtti), szerényebb tervrajzú forgatókönyvük gazdag kiállítású megvalósítása, filmidézetek eklektikus felhőkarcolója, a geometrikus társadalomrajz, a mértani furor bravúros, ámde gondolatilag kissé elhasznált, hatásában nagyzoló építménye. A kritikusok hol az örömteli felismerés cinkosságával, hol az előnyösnek nem mondható hasonlítgatás pedantériájával emlegetik (joggal) Fritz Lang, Frank Capra, Preston Sturges, Polanski nevét, s a vonatkoztatások, összehasonlítások intellektuálisan kacér játékában az impozáns felhőkarcoló optikailag veszélyesen kileng.

Valódi, expresszionista díszlet sugallatú felhőkarcolóról van szó, az újvilági kapitalizmus jelképes tornyáról, a Hudsucker nevű vállalat birodalom beton-üveg-acél palotájáról, ahol a földszint és a negyvennegyedik emelet között az érvényesülés szakadatlanul föl-le járó páternoszterén közlekednek a karrier-szekta megszállottjai. Fölfelé általában lassabb a járat, csak közgazdasági tanulmányait frissen elvégzett, jámbor főhősünk számára kivételesen gyors, aki a kézbesítő rabszolgák nyüzsgő hangyaboly alvilágából a véletlennek köszönhetően egyenesen az elnöki csúcsra repül (tudniillik a külső részvényesek megtévesztésére ismeretlen, idióta vezért keresnek). Lefelé, az elnöki tanácsterem üvegablakát öngyilkos rohammal áttörve, mindenképpen sebesebb az út az aszfaltra. Hudsuckeréknél potyognak az elnökök.

Hogyan legyünk senkikből valakik, az amerikai társadalom ideológiai működésének ezen alapmotivációja gátlástalan humorral modellezve bemutattatik, kifiguráztatik. (Lásd Molnár Ferenc: Egy, kettő, három.) A gondolati konstrukció akár a régi szocreál üzemcsarnokok egyikében is készülhetett volna, a végtermék azonban a vizuális jómód, a nagyvonalú, tehetős kidolgozás téveszthetetlen jegyeit viseli magán. A felhőkarcolót ékesítő gigantikus óra, amely fölött hatalmas betűkkel hipnotizál a felirat: The future is now. A jövő most van – mintha késne egy kissé. A történet kerete 1958 szilveszterén játszódik, de a film a 30-as, 40-es évek naivan romantikus elképzeléseit visszhangozza. Az ide-oda felelgetős idézet-párbaj Capra Az élet csodaszép című filmjével (nemrég sugározta a magyar televízió), a Coen-fivéreknél túlspilázott komédiai helyzetektől sziporkázó hűvös spekuláció.

Az alkotói cselszövés végső deus ex machinájaként megjelenik az égből Capra öregember-angyala, itt a boldogult Hudsucker elnök. (Wenders sem maradt érzéketlen a filmtörténet angyali üdvözletére, megtermékenyült és megtermékenyített.) Az örök Időt jelképező óramonstrum szerkezetét olajozó néger munkás – miközben hősünk lefelé zuhan a negyvennegyedik emelet ablakából – ócska söprűnyelet dug a fogaskerekek közé. Megáll az idő. Megáll ifjú barátunk a levegőben. Bukás helyett ismét a felemelkedés csodás ígérete. Szétloccsanás helyett: A jövő most lesz. Persze. Persze. Értjük az iróniát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/03 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=828