KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
   2007/december
GAÁL ISTVÁN
• Báron György: A képíró Gaál István
• Pörös Géza: Gazdag pillanatok Beszélgetés Gaál Istvánnal
FILMFESTÉSZET
• Lajta Gábor: Barokk mozi Jarman és Caravaggio
• Pataki Gábor: Dionüszosz farmeröltönyben Csernus és Caravaggio
ANTONIONI
• Bikácsy Gergely: Fennsík és folyóvölgy Antonioni szemhatára
BOSSZÚFILMEK
• Hungler Tímea: Fúria képében Bosszús csajok
• N. N.: Női bosszúfilmek
• Géczi Zoltán: A gyűlölet szépprózája Park Chan-wook: A bosszú ura; A bosszú asszonya
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: Babel.com Velence
• Klacsán Csaba: A minőség rovására Pécs: Moveast
TELEVÍZÓ
• Hammer Ferenc: Online társadalom Digitális rendszerváltás
• Hirsch Tibor: Voltunk mi együtt is Magyar plazma
KRITIKA
• Kolozsi László: Dis városában Lányok
• Muhi Klára: Fut velünk egy rossz szekér Off Hollywood
LÁTTUK MÉG
• Varró Attila: Persepolis
KRITIKA
• Stőhr Lóránt: A semmi peremén Boldog új élet
LÁTTUK MÉG
• Kolozsi László: Az ismeretlen
• Vajda Judit: XXY
• Vízer Balázs: Királyság
• Pápai Zsolt: Elizabeth: Az aranykor
• Klág Dávid: Az ügynökség
• Herpai Gergely: A falka
• Tüske Zsuzsanna: A bárányok harapnak
DVD
• Csillag Márton: Pixar-rövidfilmek
• Pápai Zsolt: Üres város
• Csillag Márton: A gyilkos; A csalás
• Tosoki Gyula: Kerek rockerek
GAÁL ISTVÁN
• Kósa Ferenc: A hallgatás csöndje Búcsú Gaál Istvántól

             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ismeretlen

Kolozsi László

La sconosciuta – olasz, 2006. Rendezte és írta: Giuseppe Tornatore. Kép: Fabio Zamarion. Zene: Ennio Morricone. Szereplők: Kszenyija Rappoport (Irena), Michele Placido (Muffa), Claudia Gerini (Valeria), Pierfrancesco Favino (Donato). Gyártó: Medusa Film. Forgalmazó: SPI. Feliratos. 118 perc.

 

Nem láttam még sohasem színpadon, de biztos forrásból értesültem, hogy Kszenyija Rappoport a legjobb fiatal (negyven alatti) Csehov-színésznő (nem az egyik legjobb, hanem a legjobb). Van benne valami Nagy-Kálózy Eszterből, magyarul: megejtően szomorú szépség. Giuseppe Tornatore – több mint valószínű – látta őt, vagy egy olasz turnén, vagy a pétervári Kisszínházban, és rá gondolva, rá igazítva, netán egyenesen neki írta Az ismeretlen című filmjét. Azt gondolom, abból indult ki, hogy Rappoport lesz a főszereplője, és az is egyértelmű lehetett, ha már orosz színésznő bőrébe bújva ír hat év után újra filmet, akkor annak köze kell, hogy legyen a maffiához – vagy legalábbis az egyre elharapódzóbb és veszélyesebb leánykereskedelemhez, a Kelet-Európából elrabolt és állati sorban tartott prostituált lányokhoz. Hiszen a főhősnőnek oroszos akcentusa lesz, óhatatlanul. Meglep, hogy egyébként nincs az. Rappoport megejtően szomorúan, és szépen beszéli az olaszt. És valóban elképesztő tehetség. A film, a történet az első negyedórában (az epres jelenetig) vészjóslóan robog a giccs felé, de hirtelen megáll, irányt módosít, és erős, megrázó, tornatorés melodráma lesz. Rappoport mellé felzárkózik a kegyetlen rabszolgatartó szerepében az egyik legismertebb olasz színész, akit nagyon sokáig nem ismertem fel, hiszen kopaszra nyírt, kigyúrt, fukszos bikanyakú állat, és eleddig a másik oldalon állt (rég láttam ilyen lenyűgöző átváltozást, ilyenre csak olasz-amerikaiak képesek): Michele Placido. Az olaszok legdicsőbb kortárs rendezőjének – azért, lássuk be, az is megejtően szomorú, hogy ez így alakult – jót tett, hogy nem a mi Koltai Lajosunkkal folytatta pályáját, az viszont rosszat, hogy a nagy Ennio Morricone a stáb tagja maradt: a zene ugyanis olykor eltakarja, befedi a jeleneteket. Ez a kisrealista opus ritka erős, borzongató fájdalmat és zavart okoz: valóban szól az elrabolt nők szenvedéséről, átlátható, jól megírt, fordulatos dráma, ami a lezárás nélkül – és Morricone ellenére – veszedelmesen nyomasztó lenne.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/12 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9204