KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1983/január
KRÓNIKA
• N. N.: Alberto Cavalcanti, King Vidor, Elio Petri, Jacques Tati

• Zalán Vince: Színt vallani Új Balázs Béla-kötetek
• Balázs Béla: Filmkritikát! Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Nanuk, az eszkimó Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: A kritika kritikája Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Pénzért mindent Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Polikuska Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Balázs Béla: Levél Erdei belügyminiszter úrhoz a cenzúráról és egy szép magyar szóról Balázs Béla filmkritikái – először magyarul
• Koltai Tamás: Szakszeűen kisiklatott vonatok Viadukt
• Koltai Ágnes: Varázslók és emberek Tündér Lala
• Boros István: Elsőfilmesek, 1983 Erdőss Pál, Sólyom András, Szurdi Miklós, Vészi János
• Nemes Nagy Ágnes: Vadnyugat keleten A testőr
• András László: Ötezer éves történet A postás mindig kétszer csenget
• Molnár Gál Péter: Játék a bizonytalansággal Madarak
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Múlt és jelen Mannheim
• Zsugán István: Emberek a fevevőgép előtt Nyon

• Bikácsy Gergely: Bálnák és szalamandrák Vázlat Alain Tannerről
• N. N.: Alain Tanner filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: A gránátalma színe
• Kövesdi Rózsa: Várlak nálad vacsorára
• Simándi Júlia: A 34-es gyors
• Simándi Júlia: Az elnök elrablása
• Kapecz Zsuzsa: Nyugtalanság
• Farkas András: Kétes hírű menyasszony
• Schubert Gusztáv: Szökés a halál elől
• Schubert Gusztáv: Szerelmek, esőcseppek
• Varga András: Végállomás
TELEVÍZÓ
• Faragó Vilmos: A művész élete képekben Liszt Ferenc
• Szilágyi János: A Kockázat kockázata
• Csepeli György: Kant a televíziót nézi A tévéműsorok tetszéséről
KÖNYV
• Simándi Júlia: A hallgatag Asta

             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Durr, durr és csók

Köves Gábor

 

Akármilyen jópofa is kiszólni a meséből és kommentálni a látottakat, olyan játékszer ez, ami könnyen felrobbanhat az elővigyázatlan felhasználó kezében. Kommentátorunk, ki maga is résztvevője a történteknek, piti kis tolvaj, aki még egy játékboltot sem képes anélkül kirabolni, hogy meg ne szólaljon a riasztó. A riasztó tehát riaszt, hősünk iszkol, s mit tesz a jótékony dramaturgia, nagy sietségében egy hollywoodi szereplőválogatáson találja magát. Természetesen nem ő az egyetlen szerephalmozó ebben a saját öntudatára ébredt produkcióban: rajta kívül egy meleg hollywoodi magándetektív, a sztárok szennyesének jó ismerője, és egy érző szívű, ám a végzet asszonyaként riszáló playboy-nyuszi színesítik a noir-fényes palettát. Előbb-utóbb természetesen hulla is akad, az elkövető kiléte azonban egy percig sem kétséges: Shane Black régi ismerősünk, igazi hollywoodi nehézfiú, aki nélkül jó ideig nem készülhetett buddy-movie az iparágban. Black, akinek forgatókönyvei (Halálos fegyver) egykor dollármilliókat értek, manapság azonban inkább csak muzeális értéket képviselnek, elsőfilmes rendezőként éppen abból csinál viccet, amit a legjobban ismer: az általa kreált és saját kezűleg sírba vitt buddy movie-ból és a hollywoodi táplálkozási lánc ragadozóiból. Mutatványa kiérlelt, magabiztos produkció, ahol nagyon kell a játékmester kezét figyelni, Black ugyanis állandóan csal. Úgy szórja a gegjeit, olyan kitartóan reflektál saját egykori hollywoodi énjére, a nézői elvárásokra és a krimi-irodalom kisisteneire, mintha legalábbis komoly elszámolnia valója lenne a mítoszgyártó gépezettel. Pedig dehogyis van neki. Black távolról sem az Altman-féle gúnyos médiaszatírában utazik, vitriol helyett inkább csak csipkelődik, miközben nagyon is szereti ezt az egész kiszolgált garnizont. A Kiss Kiss Bang Bang sokkal inkább köszönetnyilvánítás, mint leleplezés. Játékosan leplezett szerelmeslevelében Black köszönetet mond a boldog évekért, amikor még egy ballonkabátos magánnyomozót is komolyan lehetett venni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/01 62. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8498