KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
   1998/július
KRÓNIKA
• Molnár Gál Péter: Frank Sinatra 1915–1998

• Schubert Gusztáv: Saint-Just Godard Utcakő és kamera
• Ludassy Mária: Harminc év után Párizsi tavasz
• Tillmann József A.: Dizájn és forradalom Németország '68-ban
• Hirsch Tibor: Kisgenerációk cifra nyomorúsága Jégvihar
MEDIAWAVE
• Kövesdy Gábor: A magyar ugaron Mediawave
• Csejdy András: Tartós hullám Mediawave
• Csejdy András: Kimodva, kimondatlan Beszélgetés Parti Nagy Lajossal

• Takács Ferenc: A Gonosz keresztútja: vámpír-western Vámpírok
• Pápai Zsolt: Mindenszentek éjszakája John Carpenter rémálmai
• N. N.: John Carpenter
• Varró Attila: X-ekták Idegenek az éjszakában
• Ágfalvi Attila: Don Luis esete Vérnősző Barommal és Éneklő Farkasszukával Buñuel és Kékszakáll
• N. N.: Lynch a Filmvilágban
• Horváth Antal Balázs: Johnnie Farragut történetei David Lynch: Hotelszoba
TELEVÍZÓ
• Gombár Csaba: Képszavazás Választási levelek
• Lengyel László: Képszavazás Választási levelek
FESZTIVÁL
• Báron György: A látás tökéletlensége San Francisco
FILMZENE
• Fáy Miklós: M, mint ember Greenaway és Mozart
KRITIKA
• Bori Erzsébet: Levélpiszok Ponyvalevél
LÁTTUK MÉG
• Csejdy András: Vérfagyasztó
• Halász Tamás: Életre-halálra
• Harmat György: Palmetto
• Hungler Tímea: Vad vágyak
• Petrányi Viktória: Szegény embert az amish húzza
• Vidovszky György: Balkáni törvények
• Tamás Amaryllis: A család szégyenei

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hiúság vására

Ardai Zoltán

 

Thackeray százötvenegynéhány évvel ezelőtt publikált regénye klasszikus alapmű ugyan, de korántsem klasszicizáló – még kevésbé romantikus – szellemű könyv. Első benyomásra derűsen realisztikus szemléletűnek, évődően humorosnak hat, aztán (anélkül, hogy mérhető hangváltozást regisztrálnánk), inkább már sötétesen komikainak, érdesen és keserűen szatirizálónak, miközben rendíthetetlen epikai higgadtságúnak is – a végső hatás pedig a már kétségbeejtő sivárság (nem magát a szerző elbeszélőművészetét tekintve). Hogy viszont e regény moziadaptációi a forgalmazói besorolás szerint rendre „romantikus drámák” – most is így szól a címke, a csillogó Mira Nair-feldolgozás esetében –, ez két dolgot jelenthet. Vagy a romantikáról alkotott forgalmazói elképzelések kreténisztikusak, vagy az adaptációk estek sorra áldozatul a filmpiac hiúság-vásári viszonyainak. A való igazság sajnos a lehető leggaládabb: mindkét borús feltételezésnek odaadja magát egyszerre.

Az indiai rendezőnő angol-amerikai produkcióban forgatott Vanity Fairje lágy olvasatra szerveződő, keleti kényelmű, nyugati nyugalmú kosztümös retro, kellemdús látványosság – éppen ebben áll fő kellemetlensége is, mert a cselekmény már-már jelentésnélkülivé bomlik és tompul a képi kellem dagályában; ami jelentést pedig a scriptbeli módosítások folytán vesz föl, annak inkább biedermeier íze van. A vizuális gyönyörűség egyébként nem feltétlenül zárná ki az életsivárság thackeray-i feelingjét, sőt, akár nyomatékosíthatná is paradox módon. Egyrészt ihletettebb ellenjátékokkal (a Thackeray-féle szatirizálás felől merítkezve), másrészt elmélyültebb zenehasználattal – ahogyan mindez Stanley Kubrick Barry Lyndon-feldolgozásában meg is valósult. Aminek semmi helye nincs itt, de Nairnál gyakorlatilag meghatározó, az az édeskés történet-csiszolgatás – viszont a forgalmazói értelemben vett „romantikus drámához” ugyanez talán éppen szükséges. Azonfelül Nair, akinek igen kedvelt bakfiskori olvasmánya volt a Hiúság vására, még méltatlannak is tarthatta, hogy Thackeray kérlelhetetlenségével lépjen fel – bármi régi – angolokkal szemben. A kesztyűs kezű munka azonban ezesetben teljesen értelmetlen. A regény címe nem szimplán Európa napóleoni időszakára és Angliára vonatkozik. Becky Sharpból klasszikus típusú filmfőszereplőt csinálni, és végtére (még csak nem is fanyarul) indiai megváltásba terelni őt annyi, mint elfüggönyözni azt, mit jelent a „Hiúság Vására” nevezet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/05 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8250