KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

      
             
             
             
             
             
             
             
              
   2011/június
FILMSZEMLE UTÁN
• Schubert Gusztáv: Nulla év Játékfilmek
• Zalán Vince: Temperálunk, temperálunk Dokumentumfilmek
• Báron György: Izmos királylányok Animáció
JAPÁN VS. GODZILLA
• Lovas Anna: Múltunk romjain Japán földrengésfilmek
• Horváth Eszter: Az ökopunk sensei meséi Miyazaki és a természet
APATOW-HUMOR
• Alföldi Nóra: Infantilizálódva Judd Apatow
• Csillag Márton: Kapunyílási pánik A Másnaposok-szindróma
KALÓZFILMEK
• Géczi Zoltán: Feketeszakáll és kompániája Kalózok a moziban
LATIN MOZI: MEXIKÓ
• Árva Márton: Túlélés és újjászületés Új mexikói filmek
• Tornai Szabolcs: Mexikó felett az ég Carlos Reygadas
• Sepsi László: A Gonosz új ruhája Mexikói kartelmozi
FILMISKOLA
• Margitházi Beja: A néző kép A szubjektív beállításról
• Szabó Zsolt Szilveszter: Tükör-képek Tarkovszkij kamerája
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Elszakadás Titanic
KÖNYV
• Roboz Gábor: Alvilági bédekker 101 gengszterfilm, amit látnod kell, mielőtt meghalsz
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: Visszaúton Fricivel T.Ú.K. – Tanár úr kérem!
KRITIKA
• Roboz Gábor: Elrendelt rabiga Kazuo Ishiguro – Mark Romanek: Ne engedj el!
• Kovács Kata: A nagy trip Enter the Void
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Benda Bilili
• Vincze Teréz: Nader és Simin
• Pálos Máté: Rio
• Baski Sándor: Felperzselt föld
• Vajda Judit: Gianni és a nők
• Pálos Máté: Ketten a hullámban
• Alföldi Nóra: Koszorúslányok
• Parádi Orsolya: Mosás, vágás, ámítás
• Kovács Marcell: Thor
DVD
• Pápai Zsolt: A szabadság határai
• Tosoki Gyula: Sanghaj
• Kovács Marcell: Franco Nero rendőrfilmjei
• Alföldi Nóra: Díva
• Csillag Márton: Lázongó ifjúság
• Sepsi László: Véres karácsony
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Nem zombi

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle után

Animáció

Izmos királylányok

Báron György

Az animációs mezőny meglepetésfilmjeit a fiatal rendezőnők készítették.

Nincs ésszerű magyarázat arra, miért kellett a magyar animációs művészetnek csaknem fél évszázadot várnia, hogy bekerüljön a Filmszemle programjába. A társműfajok, a kísérleti-, a kisjáték- és a dokumentumfilmek, majd a tévés produkciók már korábban bebocsáttatást nyertek. A hajdani Játékfilmszemle jó évtizede Magyar Filmszemlére változtatta a nevét, vagyis szándéka szerint a teljes hazai mozóképgyártást kívánta felölelni, márpedig ennek komoly, fontos és sikeres része az animáció.

Mégis, ha nem is helyeselhető, de érthető a távolságtartás. A dokumentum- és tévés műfajok akkor kerültek a kapun belülre, amikor a saját fesztiváljaik, a miskolci és a veszprémi megszűntek, így nem maradt számukra egyéb megmérettetési lehetőség. Ezzel szemben az animációsoknak létezik fesztiváljuk, nem is akármilyen, a büszke kecskeméti, nemzetközi programja mellett nívós magyar versenyszekcióval. Igaz, csak kétévente, de ebben a lassú, matatós művészetben, valljuk be, nem is gyűlik össze évenkénti mustrára elegendő anyag. A félévszázados távolságtartás másik indoka az lehet, hogy az animációt más nemzeti és nemzetközi fesztiválokon sem igen szokás beengedni a falak mögé. Akadnak, persze, kivételek, mégis, az animációsok legrangosabb versenyei az ő külön világfesztiváljaik, az annecyitől a zágrábin át egészen a kecskemétiig. Alighanem azért, mert az animáció bizonyos mértékig „műfajidegen”: szemben az összes többi filmműfajjal, nem – a szó bazini értelmében vett – fotografikus művészet, vagyis „ontológiailag” különbözik minden más mozgóképtől. Ez az egyetlen mozgóképfajta, melynél nincs szó hűvös, „objektív” rögzítésről; kizárólag kreációról, vagyis szellemében nem, csak technikájában válik el a képzőművészeti alkotótevékenységtől. A magyar animáció történetében különösen erős a képzőművészeti ihletettség. Moholy-Nagy mozgóképes fényjátékai nem választhatóak el nagyhatású képzőművészeti és tervezői munkásságától, legutóbb pedig a Kovásznai életmű-kiállítás világított rá az álló és megmozdított rajzok-festmények szerves kapcsolatára. A hagyomány napjainkban is folytatódik. Java animációsaink Jankovics Marcelltől Orosz Istvánig, Gyulai Líviusztól Keresztes Dóráig és M. Tóth Éváig becsülendő képzőművészek is. Legalábbis a közép- és az annál korosabb generációhoz tartozók; hogy a reményteljes fiatalok tovább viszik-e ezt a tradíciót, az egyelőre nyílt kérdés.

A sors különös fintora, hogy az animáció épp akkor került be a szemlére, amikor annak léte-jövője bizonytalanná vált, amikor megkésve, megkurtítva lehetett csak megrendezni. A vigasztalan helyzetben ez a szekció bizonyult a legnyugodtabbnak és legegyenletesebb színvonalúnak, nem függetlenül attól, hogy a versenybe régebbi, a két év előtti kecskeméti szemlén már látott darabokat is neveztek. Bár jónéhány nagy név hiányzott, köztük Orosz Istváné, M. Tóth Gézáé vagy Tóth Pálé, mégis, a kortárs magyar animáció széles palettáját kínálta a program. A versenymezőny mellett külön szekcióban voltak láthatók a „mesterek” alkotásai, egy másikban az utánpótlás legfontosabb műhelyéből, a MOME animációs szakáról kikerült darabok. Külön matinén vetítették a mesefilmeket, mely műfajban továbbra is erősek vagyunk, elsősorban a MOME-val együttműködő 4Kids Meseportál révén: a méregdrága tévés komputermesék világában jó volt nézni e műhely alkotóinak – közülük is kiemelve Bakos Barbarát, Gellár Csabát, Horváth-Molnár Pannát, Kreif Zsuzsannát, Tompa Borbálát, Végső Ágotát – friss, játékos munkáit; továbbá a gyerekműfajban hagyományosan erős Kecskemétfilm húszperces produkcióját, A hazudós egeret, Kiss Andrea rendezését.

A mestereknek szentelt sorozatban Cakó Ferenc, Gyulai Líviusz

Jankovics Marcell, Richly Zsolt, Rófusz Ferenc és Szoboszlay Péter újabb művei voltak láthatók, vagyis azokéi az alkotókéi, akik az elmúlt évtizedekben a modern magyar animáció nemzetközi hírnevét megalapozták-továbbvitték. Rangos névsor, jó színvonal, mégis, a program egésze fáradtságot, időnként önismétlést mutatott. Cakó Ferenc édesapja emlékének ajánlott homokanimációja, az Apa bravúros játék a pergő homok formáival, ám meglepetést nem tartogat, ráadásul néhol – ez Cakónál már régebbi gond – érzelgős. Gyulai Líviusz Őrangyala is hozza a formáknak és mesefiguráknak azt a játékos báját, amit alkotójától megismertünk és megszerettünk – de készítőjének aligha ez a legeredetibb darabja. Rófusz Ferenc A légyben szabadalmaztatott szubjektív szemszöget alkalmazza Ticket/Freedom című új opuszában, ezúttal nem légy, hanem ember „szárnyalását” mutatva be, születésétől a haláláig. Ám hiába a gondosan kidolgozott rajzok sora, az élettörténet röpke nyolc percben óhatatlanul is felszínessé lesz – szemben a szobába beröppenő légy utolsó néhány pillanatának sűrű, koncentrált tragédiájával. Szoboszlay Péter A világot jelentő deszkákkal tovább folytatja 100 éve történt című hasznos és színvonalas ismeretterjesztő sorozatát, míg Jankovics Marcell Az ember tragédiája újabb epizódjával, a Londoni színnel jelentkezett. Utóbbi a magyar animáció történetének leggrandiózusabb vállakozása, amely aligha tárgyalható futó szemletudósításban – egyszer majd komoly elemzést érdemel. Vélhetően akkor, ha a részenként csepegtetett mű végre elkészül és egészben lesz látható, az eltérő stílusú, s helyenként – például épp a londoni színben – önmagukban is eklektikus epizódok a végleges koncepció vonalába rendeződve elnyerik helyüket és jelentésüket. A mesterek-sorozatból egyedül Richly Zsolt erdélyi folklórra épülő Kőműves Kelemen-változata emelkedett ki frissességével, eredeti formakultúrájával, egyszerre rusztikus és modern képeinek hatásos, magával ragadó világával.

             

*

Több eredetiséget, örömteli meglepetést tartogatott a fiatalok mezőnye. A legmarkánsabb csoport ezen belül a MOME animációs szakán tanuló vagy onnan épp kikerült pályakezdőké. Szabad, játékos mű mind, mely komoly műhelymunkáról tanúskodik. Farkas Júlia Izmos királylányokja első látásra tiszta gyermeki amatőrizmus, akár a nehézkesen előadott szöveget hallgatjuk, akár az ovis rajzokra emlékeztető képeket nézzük. Ám ez csak a látszat: tudatos és pontosan eltalált forma ez, dadaista-szürrealista (neo)primitív játék, felsőfokon. Játszadozva mesél Szederkényi Bella is, az Orsolya alkotója. Hősnője fejjel lefelé, kézen közlekedik, így látja a világot, így oldja meg az életét, e különös tulajdonságát kihasználva talál előbb testhezálló munkát, majd párt magának. A kiforrott rajzkészség mellett érdemes felfigyelni a film szövegvilágára, a szellemes narráció és a dialógusok Kulka János, Haumann Máté hangján szólalnak meg, erőteljesen, hibátlanul. Kép és szöveg harmóniája nyűgöz le a mezőny legérettebb darabjában, az ugyancsak MOMÉ-s Molnár Tünde Dave Eggers-novellát feldolgozó Simon vagyokjában. Egy kutya története ez és a társaié, emberek csak a háttérben tűnnek fel, egyéniség nélkül a nagyvárosi tömegben, személyiségük, sőt, lelkük itt a kutyáknak van: a Simon nevű széles arcú eb az egyik legemberibb, legszerethetőbb figura, amit az utóbbi évek animációjában láttam. Ha ehhez – hely híján csak futó felsorolásban – még hozzáveszem ugyanebből a „versenyistállóból” Bucsi Rékát–Varga Petrát a Stan és Panra emlékeztető tárgyanimáció, a Mime Appétit készítőit, Kreif Zsuzsát, a Szent Péter Dáciája alkotóját, Szabó Dorottyát, az izgalmasan pulzáló Sodrás, Tari Zsófiát, a vásárok-cirkuszok világát idéző Szofita land rendezőjét, a Hukkle falujára emlékeztető bumfordi tárgyanimációt, a Falunt megalkotó Womház Annamáriát, vagy az ugyancsak tárgyanimációban utazó Jurik KristófTóth Luca-párost – izmos királylányok ezek mind, az egy királyfi, Jurik kivételével. Nem tudni, mitől lett ilyen erős a női mezőny, de hogy ez nem puszta véletlen, azt mutatja, hogy a MOME-csapaton kívül is feltűnően nagy számban tűntek fel ifjú hölgyek emlékezetes opuszokkal. Békés Rozi például, aki a MARA-stúdióban forgatta le virtuóz rajztehetségről és költői ihletettségről tanúskodó Villamos című darabját; továbbá a gyermeki lelkű és szenvedélyű Filó Vera, aki a műfajba nemrég beszállt (s remélhetően ott is maradó, egyáltalán: megmaradó) Inforg Stúdióban készítette el ellenállhatatlanul mulatságos-filozofikus A sírós családját. Az Inforg még két művel szerepelt a mezőnyben. Közülük a fiatal Bertóti Attila szigorú formavilágú Ariadnéja már a két év előtti kecskeméti mustrán nagy és örömteli meglepetést keltett; a másik, Hegedűs 2. László kontemplatív légjátéka, a Weöres Sándor szövegére forgott Rögtön jövök az ismert mozgóképművész experimentális alkotásainak sorába illő értékes munka – bár inkább a kísérleti mezőnyben volna a helye, mint az animációsban. Az utánpótlás-nevelésben régóta nagy szerepet játszó Kecskemétfilm színeiben két tehetséges fiatal is 3D-s animációval indult: Ballai Tóth Roland Ára 2,70 forint című roncsfilmje a nagymama spájzának kacatjaiból épít fel mini Gólem-figurát, míg Tóth Roland a Gondolatok a pincébenje Örkény egypercesét dolgozza fel, expresszív hangulatú képekben, ám vitatható figurákkal.

A nagyon fiatalok és a veteránok közé ékelődött a középmezőny, amely ezúttal ritkásabb volt a fiatalokénál. Innen – megint – két hölgy érdemel említést, meg egy harmadik, ez is női név, a stúdióé, a közép- és idősebb nemzedék Kecskemét mellett másik legfontosabb műhelyéé, a MARA Kft-é. Innen került ki a verseny legnyugodtabb, legklasszikusabb darabja, Rófusz Kinga A sellő és a halász című felnőttmeséje, továbbá egy műfajokba nehezen sorolható, elvágyódást ébresztő anzikszsorozat, M. Tóth Éva Zenitje. Töredezett békebeli képes levelezőlapok kiszínezett fotói kelnek életre a Zenitben, Rilke verssorára és Jeney Zoltán zenéjére. Tengerparti sétányon korzózó finom hölgyek és urak, fodros-buggyos századfordulós fürdőruhák a plázson, csíkos napernyők árnyékában, távolodó gőzhajó a kékföstött hullámokon, vörösben izzó napnyugta a végtelen horizonton – mintha Méliès festett celluloidképeinek gyermeki-naív mesevilága elevenedne meg egy sosemvolt múltidőből, amelyre nosztalgiával emlékezünk.  


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 10-11. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10649