KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

   
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
   1993/október
KRÓNIKA
• (X) : Szmoktunovszkij ismeretlen szerepeiből Filmsorozat az Örökmozgóban
MAGYAR FILM
• Mihancsik Zsófia: Filmtörvényen kívül Beszélgetés Szabó Istvánnal és Kőhalmi Ferenccel
• Bársony Éva: A gyanakvás légköre Beszélgetés Sára Sándorral

• Földényi F. László: Hazát kereső nemzedék Heimat II.
TELEVÍZÓ
• György Péter: Az európai tévétudat EuroNews
• Várkonyi Tibor: A Didier-ügy Francia reality show
• Almási Miklós: A médiának mindig igaza van… A tévé-mítoszgyár
KÖNYV
• Kelecsényi László: A szabály és a kivétel Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

• Janisch Attila: Psycho Az én mozim
KRITIKA
• Hirsch Tibor: Görbülő tér a zseni körül Van Gogh
• Kéri László: Mindez nekünk már csak mozi marad? Sztálingrád
• Kozma György: Henrik galambjai Árnyékszázad
• Bakács Tibor Settenkedő: Hollywoodi fosszília Jurassic Park
• Barotányi Zoltán: Nuncsakus húszéveseké a világ Az utolsó akcióhős
LÁTTUK MÉG
• Koltai Ágnes: Összeomlás
• Glauziusz Tamás: A zongorakísérő
• Barotányi Zoltán: Red Rock West
• Gelencsér Gábor: Az emberi szív térképe
• Mockler János: Bűnben égve
• Sneé Péter: Haláli fegyver
• Tamás Amaryllis: A szerelem hullámhosszán

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Könyv

Henri-Pierre Roché: Jules és Jim

A szabály és a kivétel

Kelecsényi László

A Jules és Jim alapjául szolgáló regényt idáig hallomásból besoroltuk a Truffaut által ugródeszkának használt irodalmi kanavász kategóriájába. Mentségünkre szolgáljon, hogy írójáról, Henri-Pierre Roché-ról a különben alapos Világirodalmi Lexikonunk sem közöl önálló címszót. A mi Móricz Zsigmondunkkal azonos évben (1879-ben) született szerző 74 éves korában, azaz 1953-ban jelentette meg a film által később híressé vált első regényét. Ezt nemsokára követte a második, a Két angol lány és a kontinens, melyből ugyancsak Truffaut forgatott filmet. A könyveiből készült mozidarabok sikerét már nem érte meg: 1959-ben elhunyt. Hosszú élete során sokféle foglalkozást űzött. A század elején festegetett, később műgyűjtőként pártfogolta főként a kubistákat. Diplomáciai szolgálatot vállalva beutazta a világot. Sokat fordított, leginkább német szerzőket. Élt, írt, szeretett.

Truffaut immár klasszikus alkotásának rajongó hívei, ha tehetik, újra meg újra megnézik a Jules és Jimet, hogy megfürösszék – igen, ez a helyes kifejezés – lelküket és szellemüket ebben a gunyoros komédiának vagy, ha tetszik, lírába hajló tragédiának egyaránt nézhető filmben. Alkalmasint azért vált filmtörténeti alapművé, mert témája, a szerelem és a barátság legellentétesebb arcait (és harcait) mutatja be, nem ítélkezik a saját érzelmeiket kutató, azok minden lehetőségét megélő, sokszor szenvedő hősei fölött, szétszálazhatatlanul összetett érzelmeik sokarcúságát nem természeti csapásként fogja föl, hanem életük velejárójaként tárja elénk. A kor és a környezet hangulatát bravúros képi megoldásokkal varázslatosan felidéző képessége avatja ezt a filmet mindig új arcot mutató, egyszeri, de folyton megújuló csodává.

Most már azt is tudjuk, mekkora érdeme van ebben Henri-Pierre Roché-nak. A Szoboszlay Margit hűséges fordításában megjelent regény éppoly talányos, mint a belőle készült film. Többféle olvasatot is megenged. Befogadható akként, mint egy komolyan játékos, évtizedeket átívelő, nemzeti ellentéteket nem ismerő férfibarátság (meglehet, akár be nem vallott, lappangó homoszexualitás) krónikája. Avagy úgy, mint a női természet kataklizmákban, érzelmi földrengésekben megnyilvánuló, de az asszonyi lény ártatlanságát mindvégig feltételező jellemtanulmány. No és persze a halálon túl is élő, örök szerelem diadalaként.

A Jules és Jim írásban is annyira tágas és világos, mint a film képsorain. Sok ezer oldalra elegendő cselekményét, vaskos családregényt is kitöltő szereplőinek sorát tömör szűkszavúsággal sodorja végig alkotójuk (megélőjük) sorsuk évtizedein át. Még annyi történelmi időkulisszát sem fon köréjük, mint Truffaut az első világháborús híradókkal és a fasiszta könyvégetést bemutató képsorokkal. Roché történelme alakjai intim életében zajlik, s emelkedik a társadalmi történésekkel egyenrangúvá. Az emberi szív titkait fürkészi. Ki birtokolja inkább a nőt, aki megszerzi, vagy aki csak nézi – fogalmazza meg a cselekvő és a szemlélődő férfimagatartás örök dilemmáját, hogy rögtön érvénytelenítse a töprengést, megmutatva, hogy a nőt semmiképp se lehet birtokolni, sőt, ő kezeli tárgyaiként a férfiakat, halála árán is maga mellé kényszerítve azt, aki fölött elveszni érzi hatalmát, s magára hagyván e világon emezt, akiről biztosan tudja, nem feledi, híven ápolja majd emlékét.

Nem volt más dolguk, mint önmaguk – e viharos évszázadban furcsán hat hősei ilyetén jellemzése. Pedig nekik van igazuk: Jules, Jim és Catherine (a regényben Käthe) szabadok és boldogok. Rájöttek, a szenvedés fölösleges, régi korok üledéke, semmi köze a szerelemhez. Mindent elölről kell kezdenünk – mondja egyikük az író szócsöveként – újra felfedezzük a szabályokat. Kockáztatunk – és fizetünk, ha kell.

Merész könyv. Nem tűr hasonlatot, nincs kihez, mihez mérni. Önálló és független, akár alakjai, akik Truffaut jóvoltából már barátainkká váltak. Most olvasóként is megismerkedhetünk velük, sorsuk élménye újra belénk vésődhet.

 

MÓRA KÖNYVKIADÓ, 1993.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1993/10 31. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1092