KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

     
             
             
             
             
   2015/november
MAGYAR VIDÉK: ELVESZETT FIATALOK
• Kránicz Bence: Kamera által élesen Dokumentumfilmek fiatalokról
• Varga Balázs: A hatalom íze Veszettek
• Pólik József: Mi leszünk az ifjúság Szocreál fiatalok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: „A szüleimtől megkaptam a huszadik századot” Beszélgetés Fekete Ibolyával
• Bilsiczky Balázs: Emlékkönyv Beszélgetés Gárdos Péterrel
• Kovács Bálint: „Mint Pókember szuperképessége” Beszélgetés Dési András Györggyel és Móray Gáborral
RETRO-BANDÁK
• Géczi Zoltán: A java még csak most következik Frank Sinatra 100
• Varró Attila: Élő legendák Fekete mise
A SZERZŐI HORROR
• Varga Zoltán: Rémálmok álmodója Wes Craven (1939-2015)
• Árva Márton: Eleven vérvonal Del Toro kísértetei
• Sepsi László: Rosszfiúk és fúriák Lucky McKee
VELENCE
• Schubert Gusztáv: Vén Európa Velence
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Valami jobbra várva CineFest
• Stőhr Lóránt: Valami jobbra várva CineFest
• Sághy Miklós: Kontinenseken átívelő vizuális utazások / A világ szeme BIDF
• Horeczky Krisztina: Istentől az ördögig Érpatak modell
TELEVÍZÓ
• Ardai Zoltán: A fekete múmia átka Alsó-Parnasszus magaslatán
KÖNYV
• Huber Zoltán: Variációk egy témára Kelecsényi László: Eső és telefon
• Varga Zoltán: Az újraértelmezett szatíra Török Ervin: A szatíra diskurzusai a modernitásban
FILM / REGÉNY
• Roboz Gábor: Botanikus szuperhős Andy Weir: A marsi
• Andorka György: Prométheusz gyermekei Ridley Scott: Mentőexpedíció
KRITIKA
• Takács Ferenc: Shakespeare és az irokézek Macbeth a filmvásznon
• Ádám Péter: A banlieu tigrise Dheepan
• Nagy V. Gergő: A panel Istene A legújabb testamentum
• Varró Attila: Útirajzok a kamaszkorból Tökmag és Gázolaj
MOZI
• Strausz László: Miért én?
• Baski Sándor: A lecke
• Kovács Kata: A keresés
• Jankovics Márton: Kötéltánc
• Huber Zoltán: Sicario – A bérgyilkos
• Vajda Judit: A kezdő
• Kránicz Bence: Apák és lányok
• Sepsi László: Szcientológia, avagy a hit börtöne
• Forgács Nóra Kinga: Fák jú Tanár úr! 2.
• Varga Zoltán: Hotel Transylvania 2.
• Hegedüs Márk Sebestyén: Az utolsó boszorkányvadász
• Varró Attila: Pán
DVD
• Gelencsér Gábor: Ének a búzamezőkről
• Pápai Zsolt: Kálvária
• Soós Tamás Dénes: Cobain: Montage of Heck
• Varga Zoltán: Szaffi
• Soós Tamás Dénes: Testvéri kötelék
• Sepsi László: A kihalás szélén

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Tökmag és Gázolaj

Útirajzok a kamaszkorból

Varró Attila

Gondry kamaszhősei saját képzeletük helyett a való életet derítik fel.

 

Michel Gondry nagyjátékfilmes pályafutásának első évtizede nagyjából arról szólt, milyen újabb és újabb igazolást tud felmutatni közönségének a videóklipes bravúrjaiból ismert sajátos vizuális truvájok beágyazására a hagyományos történetkeretek közé. Elmejátékfilmjeinek népszerű sorozata a 2010-es évek elejére kifulladni látszik, a tudományos fantasztikus agymanipulációk (Egy makulátlan elme örök ragyogása), álmok (Az álmok tudománya), svédelések (Tekerd vissza, haver), szuperhős-mutatványok (Zöld Darázs) után tavalyelőtt egy szerzői pályaösszegzésnek is tekinthető Boris Vian-adaptáció hamisítatlan vízió-fiesztájában (Tajtékos napok) Gondry mintha búcsút mondana a szürreál-vurstlinak, még mielőtt végleg beleszorul saját Disneylandjébe. A fordulópontot és új utat egy igen személyes portréfilm, a nagynénjéről forgatott 2009-es Tüske a szívben jelezte, amelyet azóta újabb filmek követtek, középpontban a dokumentumfilmes forma játékos feszegetéseivel, egyfelől az esszéfilm irányába (az árulkodó alcímű A magas ember boldog? Animált beszélgetések Noam Chomsky-val), másrészt a játékfilm felé a Buli a buszon (The We and the I) nagyvárosi útifilmjével, ami egy csapat bronx-i középiskolás hazaútját követi nyomon a tanítás utolsó napján egy helyi járaton, akik dramatizált formában előadják saját életproblémáikat a rendező digicamje előtt. Gondry ezekben a filmekben sem szabadul meg a legfontosabb kézjegyét jelentő barkácsvizuáltól (lásd a Buli a buszon mobiltelefonnal felvett emlék-szekvenciáit), de a szürreális effektparádét immár csak illusztráció, árnyalja, kiegészíti szereplőit, ahelyett hogy meghatározná őket, egyfajta szerzői bálkirálynőként.

Mi sem jelzi szemléletesebben ezt a fordulatot a gyermekrajzok szerepénél Gondry pályáján: ahogy a fantázia alárendelődik, eszközévé válik a valóság ábrázolásának (lásd a Tekerd vissza haver svédelt King Kong és Szellemirtók remake-jeit felváltó fiktív jazz-zenész dokufilmet), úgy értelmeződik át ez a központi motívum is egyik korszakról a másikra. Míg a 2000-es évek pazar formai erődemonstrációi voltaképp életre keltett gyermekrajzok, sajátos gyermeki fantáziával és kreativitással átrajzolt életképek füzérei (mint ezt a Tajtékos napok fináléjának fázisrajz-sorozata mutatja), addig a kézikamerás rögreálban zajló Buli a buszon esetében már konkrét szerepet kapnak a történetben az életüket dokumentáló diákok vázlattömbjeiben, rajzlapjain, egyfajta direkt önreflexióként: ha Gondry korábban filmjei egyszemélyes álmodójaként jelent meg a főhős-alakokban, ma már inkább sajátos, korlátolt eszköztárával leképező rajzolóként jelenik meg. Idei játékfilmje, a Tökmag és Gázolaj immár egyenesen egy 14 éves gyermekrajz-művész kalandjait meséli el, aki az osztály új fiújával, a renitens Gázolajjal társulva kalandos odüsszeiára indul a nyári szünet első napján Franciahon tájain, hogy megtalálja önmagát, kilépve az iskolai skatulyák és az otthoni légszomj szűkös életteréből. Csábítóan kínálkozik a párhuzam a két kamasz és a két Gondry között: az álmodozó, visszahúzódó, társtalan ceruzazseni (akinek még a szülei sem mennek el az első kiállítására) és a vagány, jó tollú és ügyes kezű barkácsmester az író-rendező művészi spektrumának két pólusa, összetevője – a formabontó úti járművüket jelentő, fűnyírómotorral hajtott, muskátlis ablakú kerekes háznál pedig keresve sem találhatnánk találóbb metaforát az életműből az életműre: egyszerre otthonos, privát mikrokozmosz és kalandokra repítő csodajárgány, amit Tökmag rajzából Gázolaj kalapált össze.

Gondry útra kelő kamaszhősei immár nem bizarr elmetúrákban szabadulni vágyó kamaszlelkű felnőttek, de vérbeli kölyök-kalandorok, akik igazi veszélyekkel és kihívásokkal találják szembe magukat – nem csak a művészi újrakezdés szimbólumai, de a visszatalálásé is egy természetesebb, keresetlenebb életformába, ahol a valóság átélt kalandjai vezetnek el a belső és külső világ megismeréséhez. Míg a Makulátlan elme, az Álmok tudománya vagy a Tajtékos napok főhőse a képzeletbe menekült, addig Tökmag és Gázolaj az életet fedezi fel: az erről szóló film pedig minden eddigi Gondry alkotásnál szerethetőbb, üdébb és meghatóbb bravúr, egyszerűségében is sokkal személyesebb, őszintébb – és megszívlelendőbb – alkotás a Tim Burton- és Wes Anderson-féle örökkamasz szerzői univerzumok elragadóan bájos és szívfájdítóan semmitmondó kortárs stílusgyakorlatainál.

 

TÖKMAG ÉS GÁZOLAJ (Microbe et Gasoil) – francia, 2015. Rendezte és írta: Michel Gondry. Kép: Laurent Brunet. Zene: Jean-Claude Vannier. Szereplők: Ange Dargent (Daniel), Théophile Baquet (Theo), Diane Besnier (Laura), Audrey Tatou (Marie-Thérèse). Gyártó: Partizan / StudioCanal. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 104 perc.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12469