KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Shrek 2

Dóka Péter

 

Shrek, a böhömnagy zöld ogre egy régi Disney-rajzfilmben legfeljebb komikus mellékszereplő lehetett volna, a játékfilmekből ismert „jópofa kisember” rajzfilmre adaptált változata, akinek az a feladata, hogy esetlenségével és humoros kiszólásaival ellenpontozza a giccsbe hajló történetet. A nézők a kezdetektől imádták a vicces figurákat, már az 1937-es Hófehérkéből sem a bájos főszereplőnő, hanem a hét apró csibész lett közönségkedvenc. A Disney-stúdió egész estés rajzfilmjeiben hatvan éve nyüzsögnek a csupaszív antihősök – de mindig csak epizodistaként. Pedig ők azok, akik ontják a szállóigévé váló poénokat, és évek múlva már csak rájuk emlékszünk a történetből: A kis hableányból a rákra, az Aladdinból a dzsinnre, az Oroszlánkirályból pedig a varacskos disznóra. Amikor a csikorogva induló DreamWorks-gépezet jóvoltából Shrek 2001-ben nagy lábaival a vászonra taposott, a sok háttérbe szorított epizodista helyett is learatta a babért. Ő lett korunk hőse, aki azzal lázad a rózsaszín mesevilág ellen, hogy csúnyán és zölden is képes boldog lenni.

A Shrek második része kacagtató Disney-paródia, amely nemcsak a Disney-filmeket figurázza ki, hanem a képmutató finomkodást és a burkolt rasszizmust is – ráadásul mindezt  a Disney-filmek jól bevált dramaturgiáját követve. Shrek ezúttal egy Hollywoodot mintázó városba látogat el, melyet ellepnek a jóképű, Disney-stílusban megrajzolt mesefigurák, akik mind erkölcsi nullpontra süllyedtek: a jótündértől a szőke hercegig pöffeszkedő és álnok alak valamennyi. A csillogás közepette, ahol külső és modor alapján ítélkeznek, Shrek önbizalma is megrendül, ráébred taszító voltára, és keresi a lehetőséget, hogy megszépüljön. A néző azon kapja magát, hogy miközben röhög a nagyszájú csacsin és a hízelkedő kandúron, és persze szájtátva bámulja a pazar képi világot (mely semmivel sem fakóbb, mint a Disney-filmeké), a főhős magányos harca, lelki tusája rendíti meg igazán. Ez az izgalmas és okos szatíra nem csupán humanista üzenet, hanem egy jólelkű lény megható portréja is. Az ogre beint a sztárokra épülő hollywoodi filmiparnak: a Shrek 2 nagy anyagi siker, a főhős pedig igazi példakép, aki a lehető legbátrabb tettet hajtja végre: önmaga mer lenni egy felszínes, konformista világban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/07 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1961