KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
   2004/július
KRÓNIKA
• N. N.: Rökk Marika (1914-2004)

• Ardai Zoltán: Negyedik típusú találkozások Jazz és film
• N. N.: Jazzfilmek
• Mátyás Péter: Éjféli szimfónia Jazz-dokumentumok
• Takács Ferenc: Mámor és hamvazószerda Fitzgerald, a jazzkorszak krónikása
MAGYAR MŰHELY
• Bori Erzsébet: Nehéz fiúk klubja Beszélgetés Tarr Bélával
• Szőnyei Tamás: A megvilágosodott Beszélgetés Szemző Tiborral
• Antal István: Lázad a rajz Reisenbüchler Sándor (1935-2004)

• Nevelős Zoltán: Rosszak és csúfak Euro-western
• N. N.: Eurowestern
• Géczi Zoltán: A komponista, aki lelőtte az éneklő cowboyt Morricone westernzenéi
• Kubiszyn Viktor: Közösség elleni izgatás Kult-western: Délidő
HORROR
• Varró Attila: A mi húsunk Zombi genezis
• Hungler Tímea: Halvajárók Romero zombifilmjei
• N. N.: Zombik a vásznon (válogatás)
• Herpai Gergely: Gonosz halottak Zombik a számítógépben
KÖNYV
• Takács Ferenc: Félközelben Magyar filmtörténet – angol optikával
• Veress József: Lengyel-magyar Encyklopedia Kina
FESZTIVÁL
• Matyasovszki József: A szabadgondolkodás plebejus luxusa Hajdúböszörmény
DVD
• Pápai Zsolt: Kertvárosi gótika Peter Bogdanovich: Célpontok
KRITIKA
• Vágvölgyi B. András: Társutasfilm retróhangulatban Comandante
• Vaskó Péter: Egy amerikai Páriszban Trója
LÁTTUK MÉG
• Tosoki Gyula: Betörő az albérlőm
• Köves Gábor: Wilbur öngyilkos akar lenni
• Pápai Zsolt: Zseton és beton
• Vaskó Péter: Időzavarban
• Varró Attila: Örökség
• Hungler Tímea: A holtak hajnala
• Kis Anna: Chouchou
• Dóka Péter: Shrek 2
• Nevelős Zoltán: A szem

             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Fesztivál

Hajdúböszörmény

A szabadgondolkodás plebejus luxusa

Matyasovszki József

Kevés pénz, erős mezőny. 51. Országos Független Filmfesztivál a hajdúk fővárosában.

A gondolat művészi formába öntése, az érzések és lelki rezdülések anyagba gyúrása, képi megfogalmazása nem pénzkérdés. Nincs felszabadítóbb erő az önkifejezés, a szabadgondolkodás plebejus luxusánál, amikor nem foghat rajtunk számlálható matéria, és semmiféle kényszer nem szervezőerő. Mintha az iménti reflexiók látszottak volna beigazolódni az 51. Országos Független Filmfesztiválon.

Egy nézőpontból úgy tetszik, mintha az ötvenegyedik filmfesztivál a hommage-ok, a mulandóságra rezonáló filmversek és epopeiák fesztiválja lett volna. Füredi Zoltán Hagyaték című, a nemrég tragikus hirtelenséggel elhunyt néprajzkutató, Schmidt Éva maga után hagyott értékeinek hazakerülését nyomon követő mozija borzongató szakrális élményt jelentett. Szőke Orsolya Big díííljében ócskapiacok filléres emlékei között barangolt. A Kalász-Szabó-Gerócs-Kotnyek alkotócsoport apáink széthulló értékeit verselte celluloid szalagra. Oláh Lehel Guberája is pontosan ugyanannak a siratónak lett az énekmondója, s lomtalanítások körül szemlélődő kamerája imitt-amott Fellinit juttatta eszembe. Még a „szemtelenül” fiatal Garami Richárd is „távolba” vesző gyerekkorának cserepeit szedegette össze Vision és Vidámpark című filmjeiben, hol hozott anyagból, hol kidobásra ítélt, archív mozgókép-foszlányokból építkezve, hogy Fuszenecker Ferenc Madaras Józsefet és József Attilát egy lélegzetté alakító, tisztelgő filmverséről már ne is beszéljünk.

A társadalmi zsűri a város nagydíjának megosztásával két - korban egymástól távol eső - generáció teljesítményét emelte azonos platformra. Dr. Oláh Imre Kegyetlen történelmi fordulat című filmje kapcsán a magára hagyott, megsemmisülésre ítélt tanyavilágot elsirató gesztust, Andits Petra-Béres Dániel Menjünk! című dolgozatának kiemelésével pedig mintha éppen ugyanannak a világpolitikai helyzetnek az ellentétes vonatkozását, az uniós nyitásból, a hátizsákos fiatalok világpolgár státusából következő empíria humán hasznosságát dicsérte.

A különdíjasok sorában még a szabályt erősítő kivételeket is átlengte valamiféle spleen, egyfajta szürke szomorúság. Császi Ádám, Tóth Zoltán Gábor 1 hét című fikciós dokuja egy cigány srác létállapotának egy fragmentumát mutatta be, a részből kikövetkeztethetővé téve az egész verkliként, hétről hétre visszatérő monotonitását, abszurditását, megúszhatatlanságát. Egy végletekig kozmetikázatlan easternt, vagy ha úgy tetszik, egy minden romantikától mentes betyárfilmet láthattunk a megrendülés objektivitásának szemszögéből.

S ne feledkezzünk meg Szalay Kristóf groteszk burleszkjéről sem. A Nomen est omen bármennyire is korszakos ötletre épül (a félreértésektől megvadult Szabó János elhatározza, hogy végez 5180 névrokonával, hogy ő maradhasson az egyetlen), aránytévesztései miatt csupán különdíjra lehetett érdemes, elismerve a film kétségtelenül vicces pillanatait, s a főszereplő színészi teljesítményét.

S furcsa mód mintha még a fődíjasok is a fent jelzett prekoncepció malmára hajtanák a vizet. A megosztott fődíjas Fluxus hajfény (Csáki László munkája) nosztalgikus ihletettségére gondolok, s arra, hogy mint irodalmi adaptáció, műfaját tekintve is archaikus forma. Az elismerés második felének tulajdonosát, Káldy Lászlót illetően pedig már megszokhattuk, hogy helyet követel magának az efféle értékelő elemzésekben. Leegyszerűsítés lenne annyival elintézni, hogy koránál fogva is olyan alkotó ő, aki már nem fordítja kamerás figyelmét hiábavalóságok felé. Gyöngyhalász módszer az övé, de még az is lehet, hogy a gyöngykagyló-léttel inkább rokon. Mert ami mások szemében porszem csupán, a köré ő nemes anyagot szervesít. S ehhez szinte soha nem kell kitennie a lábát Kisbabotról. A Rózsi, Rózsi mi bajod? című, idős házaspárt bemutató film az együtt elhasználódás, s az ebből következő spirituális összetartozás érzékeny ábrázolása.

A filmszemle nagydíjas filmje - A remete remeke - „az embernél nincs semmi csodálatosabb” igazságát erősítette meg. Szirmai Márton hőse nem evilági lény, sokkal inkább az álmok hercege. Egyszerre ébreszt nézőjében elragadtatást és féltő megrendülést. Az egykor sikeres vállalkozó mögött most már csak elveszett illúziók, levitézlett látomások, szellemi diszkretizmusától menekülő emberek, elengedett feleségek sorakoznak. S ő csak néz gyermeki idealizmussal a kamerába. Úgy lebeg át szemünk előtt a vásznon, mint Chagall hegedűse. Meséje befejezetlen maradt, holott sorsának alakulását időt feledve követtük volna tovább. De talán ennyi is elég, hogy meglássuk az embert.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/07 52. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1964