KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
   1996/április
KRÓNIKA
• N. N.: A 27. Magyar Filmszemle díjai
• Szilágyi Ákos: Stalker halott Alekszandr Leonyidovics Kajdanovszkij
FILMSZEMLE
• Ardai Zoltán: Száz forintnak ötven a fele Játékfilm
• Jeles András: Vászka és a kisbaba Gothár, Szirtes
• Vajda Mihály: Tényleg van? Játékfilm
• Dániel Ferenc: Zsűritag, távkapcsolóval Dokumentumfilm
• Muhi Klára: Rövid képzelet Kisjátékfilm
• Bakács Tibor Settenkedő: Mi lesz veletek? Csajok
• Báron György: Repríz Szamba
MULTIMÉDIA
• Hirsch Tibor: Megabyte és öröklét Hírnév az interneten
• Nyírő András: A netburger Infománia
• Bodoky Tamás: Egyetlen szárnycsapás Pillangó-hatás a Műcsarnokban
TELEVÍZÓ
• Almási Miklós: Globális szemek Műholdmonopoly
• Várkonyi Tibor: Privát tévék, közerkölcsök A TF 1-botrány
• Spiró György: Altatás Égi manna

• Karátson Gábor: Buster Keaton még csak száz éves
• Déri Zsolt: Adapter Beszélgetés Volker Schlöndorff-fal
• Csejdy András: Belefér az időbe Halott ember
• Bori Erzsébet: Polanski szökései A Halál és a lányka
LÁTTUK MÉG
• Hegyi Gyula: Jane Eyre
• Takács Ferenc: Értelem és érzelem
• Schubert Gusztáv: Othello
• Vidovszky György: A hetedik testvér
• Barna György: Szemtől szemben
• Tamás Amaryllis: Óvakodj az idegentől
• Hungler Tímea: Játékháború

             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Multimédia

Pillangó-hatás a Műcsarnokban

Egyetlen szárnycsapás

Bodoky Tamás

A laterna magica útja a filmig vezetett, a számítógépben rejlő lehetőségek ma még beláthatatlanok. A Műcsarnok Pillangó-hatás című kiállításán káoszelmélet és multimédia találkozott.

Minden egy. Szépen összemosódni látszanak a dolgok ebben az ezredvégi kavalkádban, az eddig sérthetetlennek hitt politikai, etnikai, kulturális és mindenféle egyéb másságokat elválasztó határvonalak a szó szoros értelmében virtualizálódni látszanak. Fokozottan igaz ez a művészet berkeiben: a digitális korszak többek között idézőjelbe tette a műfaj fogalmát.

Korszakváltás küszöbén állunk, a párhuzamos világok metamorfózisa egyetlen új, globális kultúra felé mutat. A médiateoretikusok régóta dédelgetett víziója, a világfalu lassan elméletből gyakorlattá szervesül a mindennapi életben is. A világfalu infrastruktúrája az elektronikus tömegkommunikáció, a kulturális vírus hordozója az új média, a világot behálózó számítógép-szuperhálózat. Az Internet már régen nem csak a hexadecimális kódokat mantrázó bitbuherátoroknak kínál lehetőséget az önmegvalósításra, felhasználóbarát, interaktív multimédiás felületei számos kísérletező szellemű alkotót megkísértettek az elmúlt évek során. Az új technológiák, elsősorban a számítógépek bekerültek a magaskultúrába, és alaposan megkavarták a dolgokat: a művészettörténészek még mindig keresgélik a szakkifejezéseket, amivel mindez körülírható. A laterna magica útja annak idején a filmig vezetett, a számítógépben rejlő lehetőségek ma még beláthatatlanok. A szakértők szerint a jövő mozijának a virtuális valóság ígérkezik: a néző passzív szemlélőből a számítógépben rejlő interaktivitás lehetőségét kihasználva szereplőjévé válhat a filmnek, saját akcióival alakíthatja a történetet. A mozivászon kétdimenziós biztonságát, amely a szükségszerűen kívülálló nézőnek lehetőséget teremtett a film és az úgynevezett valóság közötti határvonal érzékelésére, egy napon a virtuális valóság háromdimenziós totalitása válthatja fel.

A káosz-elmélet egyik fontos tétele szerint a kaotikus folyamatok rendkívül érzékenyek a kiindulási kondíciókra: egy násztáncát lejtő pillangó egyetlen szárnycsapása az Amazonas esőerdőiben olyan láncreakciót indíthat el, amely másnapra tornádót okozhat például Japán partjainál Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy ezt a ma még képlékeny, de végtelennek tűnő technológiai potenciált mire és hogyan használjuk, hiszen a ma könnyedén papírra vetett elméletek holnapra valósággá válhatnak, annak minden brutális következményével együtt. Erre figyelmeztet a Műcsarnokban megrendezett kortárs képzőművészeti kiállítás: a külső termekben szétszórt média-relikviáktól a belső terekben elhelyezett high-tech, számítógépet, videót és multimédiát felvonultató objektumokig vezet a látogató útja. Az üvegtárlókban elhelyezett számtalan, ma már archaikusnak tűnő technológiai eszköz, a vörösréz laterna magicák, az elektroncsöves távolbalátó, az otromba, abakusszal összeépített elektronikus számológép, és az ős-számítógépek (némelyik még csak tíz-tizenöt éves, a Sinclair-ZX81 óta eltelt idő mégis egy örökkévalóságnak tűnik nekem) rádöbbenthetik a látogatót, hogy az idő tényleg gyorsuló. A tér relativitását a mai technológiát használó alkotások érzékeltetik: a végtelenített útvonalon gépiesen menetelő szintetikus figura (Waliczky Tamás videóinstallációja), a plexigömb homályos falán egy számítógépbe egyesek és nullák hosszú sorozatával kódolt virtuális világot megjelenítő háromdimenziós „egér” (Kézlátás, Hegedűs Ágnes interaktív installációja) egy  olyan univerzumba kalauzolnak, ahol semmi sem igazi, a rendszerek kikezdhetetlen belső koherenciája mégis valamiféle alternatív valóság képzetét kelti a műalkotást életre keltő személyben. Ezeknél a „műtárgyaknál” a szó hagyományos értelmében vett „szemlélő” kifejezés már nem alkalmazható, hiszen az alkotás csak a „néző” aktív közreműködésével „tekinthető meg”, vagyis senki nem tapasztalhatja ugyanazt, az objektum a művész által betáplált képzetek és az aktív szemlélő szubjektív választásainak eredőjeként tükröződik a tudatban. A science-fiction író William Gibson több mint tíz éve adott definíciója szerint a kibernetikus tér nem más, mint a technológiában életre kelő kollektív emberi hallucináció. A cyberspace mint hallucináció, kaotikus folyamat és rendkívül érzékeny a kiindulási kondíciókra: olyan lesz, amilyenné mi magunk alakítjuk. Egy darab kibernetikus tér most a Műcsarnokba költözött, lehet interferálni vele.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/04 28. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=253