KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

           
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2001/február
KRÓNIKA
• N. N.: Képtávíró
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Kovács András Bálint: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Szilágyi Ákos: A rend éjszakája Beszélgetés a Werckmeister harmóniákról
• Balassa Péter: Zöngétlen tombolás Werckmeister harmóniák
• Hirsch Tibor: Prufrock úr szerelmes éneke Utolsó vacsora az Arabs Szürkéhez
• Bori Erzsébet: A gólya hozta Beszélgetés Gyarmathy Líviával
CYBERVILÁG
• Herpai Gergely: Interaktív hullámok A digitális kultúra két arca
• Zachar Balázs: Fordulat-szám Beszélgetés a digitális forradalomról
• Kriston László: A sz@b@dság pill@n@t@ Paradigmaváltás Hollywoodban – 1. rész
• N. N.: Internet-oldalak

• Szilágyi Ákos: Happykalipszis Brazil és más végtörténetek
SOROZATGYILKOSOK
• Hungler Tímea: Szép a rút Sorozatgyilkos-filmek
• Varró Attila: Amerikai pszeudo Amerikai psycho
KRITIKA
• Galambos Attila: Dalolva a vérpadra Táncos a sötétben
• Varga Balázs: Lelki szemek Vakvagányok
• Békés Pál: Arany országút csillogó gyémántporán Meseautó
KÖNYV
• Kelecsényi László: Úrilány identitást keres Perczel Zita: A Meseautó magányos utasa
LÁTTUK MÉG
• Csont András: Sade márki játékai
• Takács Ferenc: Titus
• Köves Gábor: A sebezhetetlen
• Pápai Zsolt: A vörös bolygó
• Mátyás Péter: Számkivetett
• Vidovszky György: Ősz New Yorkban
• Strausz László: A harc mestere
• Kézai Krisztina: Hullahegyek, fenegyerek
• Hungler Tímea: Hangyák a gatyában
KÉPMAGNÓ
• Reményi József Tamás: Bridget Jones tévéje

             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Meseautó

Arany országút csillogó gyémántporán

Békés Pál

Az idei remake-nek nem kellett olyan múltbéli árnnyal megküzdenie, mint tavaly a Hyppolitnak, és ez előnyére szolgált.

 

Minél nyilvánvalóbb, hogy a harmincas évek és jelenünk szembeszökően hasonlítanak egymásra, annál természetesebb, hogy a ma filmipara a háború előtti évtized emlékezetes sikereire épít. Tavaly ilyenkor még meghökkentőnek tűnhetett, hogy elkészült a Hyppolit újraírt, újraforgatott változata, remake-je, és a vállalkozást kandi kíváncsiság kísérte. Idén a Meseautó már kitaposott úton gördül.

Az új Meseautó – és e külsődleges szempontok egy remake esetében többet nyomnak a latba, mintha minden ízében új filmről volna szó – sokkal könnyebb helyzetben van, mint tavaly vetített „elődje”, az új Hyppolit. A régi Hyppolit, a magyar filmtörténet talán legismertebb, klasszikusszámba menő vígjátéka nagyszerű film, a korszak legemlékezetesebb mozija, mely a feledhetetlen színészi játék emlékén kívül szállóigékkel is megajándékozott bennünket. Így hát az új változatnak ma is eleven élménnyel kellett megbirkóznia. A régi Meseautó sokkal gyengébb, a szakállas operettsémát (herceg, fehér paripa, polgárleány) könnyű kézzel modernizáló szüzsét (vezérigazgató, luxusautó, eladólány) még olyan legendás színészek, mint Törzs Jenő, Perczel Zita, Kabos Gyula sem tették feledhetetlenné. Márkus AlfrédHarmath Imre címadó slágere elevenebb, mint a film, mellyel a 66 évvel ezelőtti karácsonyon lepték meg a mozirajongókat.

Az idei remake-nek tehát nem kellett olyan múltbéli árnnyal megküzdenie, mint a tavalyinak, és ez előnyére szolgált. Úgy tűnik, az alkotók levonták a következtetéseket a Hyppolit-kísérletből (a csapat részben azonos), és ezúttal jó arányérzékkel követték a mintát, illetve szakadtak el tőle. A Meseautó kikerülte a korábbi buktatók nagy részét, a szakszerűen elkészített, pergő film legjobb pillanataiban igazán derűs.

Az operettsémán persze nem változtattak a forgatókönyvírók, ám továbbkorszerűsítették. Szűcs János, „a vezér” most egy bevásárlóközpontot vezérel, valamint befektet, fejleszt, munkahelyet teremt, és a tisztaszívű leány, akiért már-már kiégett szíve ismét lángra lobban, a korszerű topszupermultihipermarketplázacenter görkorcsolyás futárszolgálatánál futárszolgál. A dúsgazdag szívtipró és a féllumpen szüleivel ledurrant bérházban lakó erényes Kovács Vera közötti szakadék semmivel sem kisebb, mint 66 évvel ezelőtt.

Az eredeti történethez leginkább tapadó elem a munkahelyi és szerelmi intrikák hálójában botladozó kétbalkezes Halmos Aladár figurája – pontosabban a valaha Halmost alakító Kabos Gyulát megidéző Bajor Imre. Bajor már régóta idézgeti a háború előtti filmek nagy komikusát, itt azonban szinte eggyé válik vele. Ez nem imitáció és nem paródia, hanem már-már átlényegülés a gesztusok és a hanghordozás szintjén is. Ez az alakítás a legelevenebb kapocs az akkor és a most közt.

A Meseautó egyébként valóságos sztárparádé – a nézőcsalogató szereposztás tutira megy, amikor a legismertebb komikusokra épít, de azért örömteli meglepetéssel is szolgál: Ónódi Eszter játékával.

Már csak az a kérdés – ha ugyan van még értelme ilyen ómódi problémákat akár csak pedzeni is –, hogy miről szól ma a Meseautó. És máris belátom: nincs értelme. Hiszen egyszerűen csak ugyanarról szól, mint annak idején. A lakkozott mesevilág diadalmáról, az operett-univerzum legyőzhetetlenségéről. Nincs ebben semmi különös. Hacsak éppen az nem, hogy nem változott semmi. Mivel egyre többen egyre áthághatatlanabbnak látják a „föntiek” és a „lentiek” közt tátongó szakadékot, egyre hevesebben kívánnak elandalodni. A mozicsinálók pedig ráéreznek az erősödő vágyra, és teszik a dolgukat: andalítanak. Nagyjából ennyi. (És még egy korszerű adalékanyag: a film legfontosabb küldetése, igazi, nagy szent feladata talán mégiscsak az, hogy a produkciót támogató televíziós társaság plakátjai minél hosszabb ideig, minél harsányabban és gátlástalanabbul viríthassanak a vásznon.)

Amikor a film végén felhangzik a Meseautó címadó slágere (eredeti felvétel), a bensőségesen búgó hang hallatán úgy érezhetjük: íme, itt, a fülünk hallatára, a szemünk láttára kacsint össze az ezredvég a harmincas évekkel, és ami a kettő közt történt, szinte automatikusan zárójelbe kerül. Nincs az a mozikép, mely oly érzékletes volna, mint a dalba foglalt szókép, a Meseautó-esszenciát világképpé tupírozó, talán ironikusan túlcukrozott, édes-habos-mézes slágersor:

 

„Arany országút csillogó gyémántporán

 repülünk a mesék kocsiján.”


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/02 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3210